Feröer drámai meccsen mentett pontot Szerbia ellen, Lengyelország legyőzte Argentínát a női kézi-vb-n

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.12.04. 17:26
null
Dragana Cvijics hat gólt is szerzett Feröer ellen (Fotó: Getty Images)
Feröer az utolsó pillanatban mentett pontot Szerbia ellen a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének csütörtöki játéknapján, míg Lengyelország szoros mérkőzésen győzött Argentína ellen.

II. CSOPORT

Az első percekben teljesen fej fej mellett haladt Szerbia és Feröer a dortmundi találkozón, a 10. percben fordult elő először, hogy háromgólos különbség alakult ki a csapatok között – ekkor Szerbia vezetett 10–7-re, és előnyéből két gólt meg is őrzött a szünetig. A második félidőben Feröer felzárkózott, olyannyira, hogy az utolsó öt perc már 29–29-es állásról kezdődött. Már felsejlett a drámai végjáték, amikor az 59. percben az északiak kulcsfontosságú pillanatban hibáztak el egy hetest, és ezért majdnem nagy árat fizettek: Szerbia ugyanis ezután Jovana Skrobics góljával átvette a vezetést, és a kezében volt a győzelem, hét másodperccel a meccs vége előtt azonban Feröer egy videózás után megítélt hetesből kiegyenlített, és beállította a 31– 31-es végeredményt. A szerbeknél a ferencvárosi Dragana Cvijics hat, a debreceni Jovana Jovovics három, a székesfehérvári Emilija Lazics két gólt szerzett. 

III. CSOPORT

Rotterdamban Argentína számára kezdődött jobban a Lengyelország elleni összecsapás, hat perc után háromgólos különbséggel vezettek a dél-amerikaiak. A lengyelek ezután ugyan többször is közel kerültek az egyenlítéshez, de a szünetben Argentína vezetett 15–14-re. A második félidőben aztán sikerült az egyenlítés, sőt a 43. percben már az európaiak vezettek két góllal. A hajrát pedig sokkal jobban bírták a lengyelek, akik az utolsó két percre már úgy fordultak rá, hogy négygólos előnyben voltak. Az argentinok innen már nem tudtak csodát tenni, a meccset  a lengyelek nyerték 28–25-re. A Debrecent erősítő Adrianna Placzek 45 százalékos védési hatékonysággal zárta az összecsapást. 

KÉZILABDA
NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ
2. FORDULÓ
II. CSOPORT (DORTMUND)
Szerbia–Feröer 31–31 (16–14)
Ld: Krpez-Slezak, Skorivics 8-8, Cvijics 6, ill. Mittún 10, Brandenborg 6
18.00: Montenegró–Németország
20.30: Izland–Spanyolország

1. Németország3399–71+28 6   
2. Szerbia4211109–117–8 5   
3. Montenegró32194–85+9 4   
4. Feröer4112111–124–13 3   
5. Spanyolország31285–84+1 2   
6. Izland3378–95–17 0   
az állás

III. CSOPORT (ROTTERDAM)
Argentína–Lengyelország 25–28 (15–14)
Ld: Karsten 9, Gavilan 5, ill. Balsam 6, Michalak, Kochaniak 5-5
18.00: Franciaország–Ausztria
20.30: Hollandia–Tunézia (Tv: M4 Sport)

1. Franciaország2285–46+39 4   
2. Hollandia2266–47+19 4   
3. Lengyelország32185–93–8 4   
4. Ausztria21149–57–8 2   
5. Argentína3373–87–14 0   
6. Tunézia2244–72–28 0   
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

„Már a hatéves gyerekek is erőszakosabbak” – magyar edző a szerb futballról

Légiósok
1 órája

Albek Anna: Magabiztosabb lettem Metzben, de még több van bennem

Kézilabda
3 órája

Az Újpest korábbi trénere újra Szabadkán vállalt munkát – hivatalos

Minden más foci
7 órája

„Más sportágat űztek” – a Győr svéd szélsőjének lesújtó kritikája a norvégoktól kapott nagy pofon után

Kézilabda
8 órája

„Magyarország nem volt félelmetes csapat” – elszalasztott esélyről beszélnek a románok

Kézilabda
10 órája

„Ez csak kézilabda, nem háború” – üzente a román kéziválogatott magyar játékosa

Kézilabda
11 órája

A dánok Jörgensen és Scaglione vezérletével 14 góllal verték meg Szenegált a mieink csoportjában

Kézilabda
21 órája

Tóvizi Petra: Szívünk-lelkünk benne volt a románok legyőzésében

Kézilabda
22 órája
Ezek is érdekelhetik