Szemerey Zsófi: Nagyon mélyről álltunk fel, ez egy megnyert egy pont

Vágólapra másolva!
2025.12.05. 21:05
null
Szemerey Zsófi és Vámos Petra fogadta a végén a magyar Mikulás ajándékát (Fotó: Árvai Károly)
A magyar női kézilabda-válogatott hatgólos hátrányt ledolgozva ért el döntetlent Japán ellen a világbajnokság középdöntőjében, ezzel 12 év után újra negyeddöntős. A találkozó után Szemerey Zsófi, Simon Petra, Papp Nikoletta és Albek Anna is értékelt lapunknak.

 

Szemerey Zsófi kritikus pillanatban, négy perccel a vége előtt, mínusz egynél és emberhátránynál fogott meg egy japán hetest, majd az ismétlést is hárította, ezzel fontos érdemei voltak az egyenlítésben.

Örülök, hogy sikerült dupla védést bemutatnom a végén, próbáltam minél jobban támogatni a lányokat hátul, viszont nem erről szeretnék beszélni, mert az utolsó percek felzárkózása óriási csapatmunka volt – hárította el a dicséretet Szemerey. – Büszke vagyok a lányokra, hogy hatgólos hátrányból visszahoztuk a mérkőzést. Nagyon mélyről álltunk fel, kicsit álmosnak éreztem a csapatot, későn értük el a megfelelő hőfokot. Csak amikor már éreztük, hogy ég a ház, akkor jött az extra. Sajnálom, hogy elvesztettünk egy pontot, bár erre úgy kell tekintenünk., hogy nyertünk egyet – és ebből is építkeznünk kell.”

A kapus hozzátette, a japánok nem az Európában megszokott tempóban támadtak, sokszor altattak, majd hirtelen ritmust váltottak. „Be tudtak férni olyan kis helyeken, amelyre kevesen képesek. A hét a hat elleni játékokból megteremtették az előnyt, és nagy szögekből lőhettek a szélről, így nehéz dolgunk volt, ki voltunk szolgáltatva. Kicsit még most szomorkásan éljük meg a mérkőzést, mert nem ezt vártuk magunktól, nem erre készültünk. Úgy kell felfogni, hogy az első célt elértük a középdöntőben, és ha a románok ellen mutatott elánnal megyünk neki a dánoknak is, akkor talán nem csak megszorongatni tudjuk őket, hanem vissza is nyerhetjük a most elvesztett pontot, és megmutathatjuk, hogy igenis számolni kell velünk.”

A lefújás után még nem tudtak igazán örülni a játékosok a továbbjutásnak (Fotó: Árvai Károly)

Papp Nikoletta testközelből tapasztalhatta meg, milyen nehéz levédekezni az európai csapatok számára szokatlan stílusban játszó japánokat. „Jól vitték a hét a hat elleni játékukat, de próbáltuk levédekezni hátul. Nagyon technikásak, gyorsan játszanak, a taktikánk szerint inkább hagytuk a széleket, amely működhetett is volna, viszont túl nagy szögekből lőhettek, és abból megoldották. Erre jobban kell legközelebb figyelnünk” – értékelt a védőnk, aki a játékosok felemás lelkiállapotáról is beszélt.

Szinte lehetetlen helyzetből hoztuk vissza a meccset, az idő is ellenünk dolgozott az eredmény miatt. Hatalmasat küzdöttünk a végén, bár lehet, nem látszik, de azért tudunk örülni az egy pontnak, mert a második félidő nagyon nem úgy nézett ki, hogy ebből pontszerzés lesz. Viszont még fel kell dolgoznunk a történteket, mert még mi is az izgalmak hatása alatt vagyunk.”

A hajrában mi is a hét hat elleni támadásokkal tudtunk visszajönni, ebben Simon Petra is tudott érvényesülni, az FTC irányítója fontos gólokat lőtt:

Örülök, hogy én is tudtam segíteni a csapatot. Amikor elindultunk labda nélkül, akkor tudtunk helyzetbe kerülni a magasra fellépő japánok ellen. Ez fontos tanulság a jövőre nézve is. Nem ízlett a japán védekezés nekünk, összezavart minket, az utolsó passzok vagy a befejezések nem sikerültek. A végén tudtunk javítani a helyzetkihasználásunkon, ezzel visszajöttünk a meccsbe. A hét a hatunk is nagyon jól működött, azzal tudtunk jól érvényesülni. Nagyon kétes érzések vannak bennem, nyerni akartunk, ez nem titok, és ez nem jött össze, viszont az egy pontnak örülhetünk, mert ott vagyunk a legjobb nyolcban. Most kicsit lenyugodhatunk, teher nélkül fogunk tudni játszani a dánok ellen.”

Simon Petra fontos gólokat lőtt a hajrában (Fotó: Árvai Károly)

Nyilvánvalóan nem így akartuk lejátszani a mérkőzést – vette át a szót Albek Anna. – A japánok nagyon harcosak voltak, azt csinálták, amihez értenek. Jól védekeztek és a hét a hatot is jól játszották, megnehezítették a dolgunkat. Örülök neki, hogy ekkora hátrányból is fel tudtunk állni és sikerült egy ikszet kiharcolni a végén. Az elmúlt meccseken látszik, hogy próbálok jól beszállni és pluszt hozzátenni, amikor Klujber Ketinek pihenőre van szüksége. Amikor megkapom a lehetőséget, szeretnék a csapat előnyére dolgozni.”

Ez a japán válogatott nagyon kellemetlen kézilabdát játszik, látszott a játékunkon, hogy nem tudjuk annyira jól megoldani ezt – folytatta a jobbátlövő. – Talán ha európai csapatokkal játszunk, akkor nem kell így egyből a kardunkba dőlni, meg tudjuk mutatni, hogy fel tudjuk venni a versenyt még a skandinávokkal is. A következő meccs ismét fontos lesz, nem szeretnénk csúfos vereséget szenvedni a dánoktól, ott is a győzelemre megyünk attól függetlenül is, hogy már megvan a továbbjutásunk.”

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (ROTTERDAM)
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 26–26 (8–7)
Rotterdam, 485 néző. Vezette: Lemes, Sosa (uruguayiak)
MAGYARORSZÁG: Janurik – Falusi-Udvardi, VÁMOS P. 6, Papp N., TÓVIZI 3, Kuczora 2, MÁRTON G. 4. Csere: Szemerey (kapus), Klujber 2 (1), SIMON P. 5, Albek 1, Bordás R., KOVÁCS ANETT 3 . Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
JAPÁN: KAMETANI 1 – Akijama 3, NAKAJAMA 3, AIZAVA 6 (3), Szahara 2, Szaszaki 3, YOSIDOME 6. Csere: Uesima (kapus), Ohmacuzava 1, Macuura, Gray 1, Kindzso. Szövetségi kapitány: Morten Soubak
Az eredmény alakulása. 9. p.: 1–4. 15. p.: 4–5. 27. p.: 8–5. 37. p.: 11–12. 43. p.: 13–15. 46. p.: 14–20. 52. p.: 18–21. 57. p.: 23–23
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3
Morten Soubak: – Nagy csalódás az eredmény, mert tizenöt perccel a vége előtt nagy előnyünk volt. Tudtuk, hogy erősebbek nálunk, de megpróbáltunk a hét hat elleni játékunkkal érvényesülni, ez többnyire sikerült is. Kiegyenlített meccset játszottunk a világ egyik legjobb csapata ellen, erre büszkének kell lennünk.

    
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia4

4

151–99+528
2. MAGYARORSZÁG4

3

1

118–97+217
3. Románia4

2

2

128–117+114
4. Japán4

1

1

2

99–114–153
5. Svájc4

1

3

94–119–252
6. Szenegál4

4

84–128–440

 

Legfrissebb hírek

Női kézi-vb: Dánia és Norvégia is negyeddöntős

Kézilabda
1 órája

Márton Gréta: Végig azon gondolkodtam, hogy ha jön a labda, akkor muszáj lesz elvállalnom

Kézilabda
3 órája

Golovin Vlagyimir: A csapat megmutatta, hogy mennyire erős mentálisan

Kézilabda
3 órája

A Japán elleni döntetlennel a magyar női kézilabda-válogatott 12 év után ismét vb-negyeddöntős!

Kézilabda
4 órája

Női kézi-vb: nyertek a svédek, továbbra sincs pontja Dél-Koreának a középdöntőben

Kézilabda
4 órája

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
6 órája

Női kézilabda-vb: Simon Petra a legjobb fiatal játékosok 12-es szűkített listáján

Kézilabda
10 órája

Meglepő körülményre hívta fel a figyelmet a japán kézisek dörzsölt edzője a mieink elleni meccs előtt

Kézilabda
10 órája
Ezek is érdekelhetik