Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

„Keményen védekeztek, ütöttek, vágtak minket. Erre számítottunk, ismertük őket és a két belső védőjüket, a Gebala testvéreket. Az ilyen benne van, a szankciót megkapta érte. Nem sajnálom, ha pofán vágnak” – mondta a kiemelt szerepet kapó Rosta Miklós, akinek Wiktor Jankowski sózott oda, amiért piros lapot kapott.
„A védekezésünk nagyon jól működött, Pala szenzációsan védett mögöttünk. Azt változtattuk, hogy talán kicsit gyorsabban vittük fel a labdát a második félidőben és tudtunk lőni egy-két üres kapus gólt is, ami segített, hogy nem kellett annyit egy az egyeznünk ez ellen a kemény védőfal ellen” – emelte ki Rosta.
A mérkőzés legtöbb gólját szerző Bodó Richárd így értékelt az M4 Sportnak nyilatkozva: „Ahogy Chema mondta, a védekezés és a kapusteljesítmény az első, mint mindig. Ez ma nagyon erős volt és elöl fel tudtuk törni ezt a kemény lengyel védőfalat. Amit kitalált a mesterünk, az ült. Nagyon akartuk ezt az első mérkőzést, mert általában minden világversenyen kicsit döcögősebben kezdünk. Ez nem azt jelenti, hogy a második meccs sima lesz. Meccsről meccsre megyünk, most öt perc örülés van. Chema önbizalmat ad. Elmondja, bármikor bármi történik, mi egy család vagyunk. Azért dolgozik a teljes stáb, hogy itt a válogatottban jól tudjak játszani. Megkapom a bizalmat, én meg próbálok élni vele, úgy érzem, most sikerült. Szeretnék a következő meccsen is élni vele.”
„Ez számomra nagyon nehéz meccs volt. Nem volt könnyű felkészülni, ahogy láthattuk, néha hét a hatot játszottak, néha teljesen mást, nem nagyon láttuk őket korábban. A srácok fantasztikusak voltak. Olyan elképesztő védelmünk volt, Kristóf a kapuban, de mindenki mindent hozzátett, mindenki együtt dolgozott harcolt, hogy megnyerjük a mérkőzést. Hihetetlen volt. Ahogy mindig mondom, nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán, boldog vagyok, hogy ez sikerült” – kezdte az értékelést Chema Rodríguez.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya így folytatta: „Mindig mondom, ha el akarunk valamit elérni, akkor a védelem a legfontosabb. Néha azért volt problémánk az egyensúllyal, valamikor nem tudtunk gólt szerezni, de ebben talán előre léphetünk majd a következő meccseken. Patrik és Sipi nagyszerű védőpáros, harcolnak, mint az őrült. Mindenki ott volt, amikor kellett, mindenki küzdött és harcolt. Kristóf pedig elképesztő a kapuban.”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a lengyel válogatottat Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja. „Jota González gratulált nekem. Ugyanabban a szállodában lakunk, jóban vagyunk, az egyik legjobb barátom. Most kicsit nevethetek rajta, froclizhatom, ha ő nyert volna, akkor ő röhöghetne rajtam. Az Eb nehéz torna, ma nehéz napja volt miattam, de ettől még jó barátok maradunk, ez előfordul. Sok sikert kívánok neki az elkövetkezendő mérkőzésekre” – zárta a nyilatkozatát a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
17. FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSÖPORTKÖR, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT (KRISTIANSTAD)
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 29–21 (14–10)
Kristianstad, 3212 néző. Vezette: Schulze, Tönnies (németek)
MAGYARORSZÁG: PALASICS 1 – Rodríguez P. 2, Ilic Z. 2, SIPOS A., LIGETVÁRI 1, Szita 1, Bóka 1. Csere: FAZEKAS G. 4, ROSTA M. 4, Imre B. 4 (4), BODÓ 5, Hanusz 2, Ónodi-Jánoskúti 2, Krakovszki B., Lukács P. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
LENGYELORSZÁG: Skrzyniarz – Moryto 2, Widomski 1, Jedraszczyk 2, M. Gebala 3, OLEJNICZAK 3, Czaplinski. Csere: WALACH (kapus), Jankowski, T. Gebala 2, PIETRASIK 3, Przytula 2, Daszek, Jarosiewicz, Marciniak 1, Paterek 2. Szövetségi kapitány: Jota González
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–2. 8. p.: 4–2. 17. p.: 8–4. 24. p.: 12–6. 29. p.: 12–9. 33. p.: 16–10. 42. p.: 20–14. 47. p.: 21–17. 50. p.: 24–18. 54. p.: 27–19
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/0

Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon








