„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Mint ismert, a magyar válogatott a 10. helyen végzett a Dánia, Norvégia, Svédország által közösen rendezett Európa-bajnokságon. A keddi sajtóeseményen Chema Rodríguez mélyebben is értékelte a csapat szereplését, kiemelve, hogy valamennyi játékosára nagyon büszke, és szerencsésnek érzi magát, amiért ilyen válogatottat irányíthat.
„Mindig azt mondom: mindenben együtt vagyunk. Magyarként mindannyian a legjobbat akarjuk a válogatottnak – mondta el a sajtóeseményen a spanyol szakember. – Amikor mindent beleadsz, őrülten küzdesz, keményen dolgozol a győzelemért, de végül apró részleten múlik, és nem nyersz – az nagyon nehéz érzés. Idővel könnyebb meglátni a pozitív dolgokat, de a torna alatt szinte mindig ugyanaz történt, például az Izland elleni meccsen is. Egyetlen mérkőzés volt, ami igazán csalódást okozott: a Svájc elleni. Az első tizenöt perc valószínűleg a legrosszabb volt, amit játszottunk ezen a tornán, sőt, talán az egész idő alatt, amióta itt vagyok. Ez nagyon fáj. De a második félidőben teljesen megfordítottuk a hozzáállásunkat. (...) A Svédország és a Horvátország elleni két meccs volt az, amelyekre a legbüszkébb vagyok, ezek nagyon nehéz mérkőzések voltak, különösen úgy, hogy már korábban elillantak álmaink a tornán. Amikor két meccsel a vége előtt már nincs meg a konkrét cél, iszonyúan nehéz jól játszani. De megmutattuk, milyen csapat vagyunk, milyen játékosaink vannak, milyen a hozzáállásunk. Svédország és Horvátország ellen két fantasztikus mérkőzést játszottunk, megmutattuk, hogy bárkit le tudunk győzni, még nagyon nehéz helyzetben is. (...) Néha a szerencse és az apróbb részletek döntenek; egy tornán minden jól alakul, és egy góllal nyered a meccseket, egy másikon pedig elveszíted őket. Reméljük, ez volt az utolsó olyan torna, ahol nem volt szerencsénk, a jövőben nyerni akarunk. Őszintén mondom, nagyon boldog és elégedett vagyok a csapattal, nagyon közel vagyunk azokhoz, akik az érmekért küzdenek. (...) Büszke vagyok és szerencsésnek érzem magam, hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek.”










