

Jim Gottfridssonnal szerződést bontott a Szeged – hivatalos
A klub honlapján szombaton megjelent közleményben csak a szerződésbontás tényét jelentették be, annak okát nem. A 33 éves, BL-győztes, Eb-arany-, ezüst- és bronzérmes, világbajnoki második helyezett svéd játékos tavaly nyári érkezése óta 31 mérkőzésen 57 gólt szerzett szegedi színekben.
„Megerősítem, hogy az OTP Bank-Pick Szeged egyoldalúan megszüntette a három évre szóló szerződésemet. Mindez bármiféle indokolás és előzetes egyeztetés nélkül történt, súlyosan megsértve szeretett sportágam írott és íratlan szabályait” – írta szombaton a közösségi oldalán Gottfridsson. Hozzátette: mindez annak ellenére történt, hogy minden edzésen és mérkőzésen teljes szívvel küzdött a csapatért, maximális odaadással és büszkén viselte ennek a nagy múltú klubnak a mezét.
„Itt szerettem volna befejezni profi pályafutásomat. Ebben a csodálatos városban képzeltem el magam és családom közeli jövőjét, és pályafutásom utolsó éveit ennek a klubnak akartam szentelni” – szögezte le.
A svéd játékos úgy fogalmazott: csalódottságát nem tudja szavakba önteni, mert soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen presztízsű klub félreteszi a sportetikai és jogi alapelveket, számára ismeretlen okok miatt.
„A klub eljárását jogellenesnek tartom, és jogi stábommal együtt azon fogok dolgozni, hogy a jövőben ilyesmi ne történhessen meg egyetlen kézilabdázóval sem Magyarországon” – közölte Gottfridsson.







