Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

KÉTFELVONÁSOS ÖRÖMJÁTÉKOT láthatott a győri közönség, a hétszeres Bajnokok Ligája-győztes ETO gálázva győzte le az előző idény ezüstérmesét. Pedig okozott már korábban kellemetlen meglepetést az Odense az Audi Arénában: 2024 októberében 35–28-ra nyert, a hétvégi találkozó azonban nyomokban sem emlékeztetett a másfél évvel ezelőttire. Az odavágón elért nyolcgólos előny ellenére a zöld-fehérek úgy vágtak neki a mérkőzésnek, mintha nulláról indulnának. Szemerey Zsófi fontos védésekkel segítette csapatát, elöl Kristina Jörgensen és Dione Housheer is szállította a gólokat. Bruna de Paula cseleit nem bírták lekövetni a vendégek, az első félidő végén 17–8-as győri előnnyel mehettek szünetre a felek.
A második játékrész elejét megnyomta az Odense, hét perc alatt hétszer talált be, Per Johansson edző gyorsan időt kért, szavai hatásosnak bizonyultak. A nagy lendülettel beálló Kristine Breistöl átlövéseivel nem bírtak az egyre fáradó dánok. Az ETO viszont nem vett vissza, az utolsó két percben négyszer is betalált, Ida Marie Dahl csapata negyvenedik gólját is megszerezte. Összesítésben huszonhárommal múlta felül a Győr az amúgy jó erőkből álló Odensét.
„Nagyon büszke vagyok a csapatra – értékelte a találkozót a Sport1-nek Szemerey Zsófi, aki az EHF statisztikái szerint 40 százalékos hatékonysággal védett, rajta kívül más kapus nem is kapott lehetőséget a győrieknél. – Tisztában voltunk azzal, hogy a dánok nekünk jönnek, viszont tőlünk mindenki jól teljesített, igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen. Jól felkészítettek bennünket az edzőink, tudtuk, hogy ellenfelünknek nincs veszítenivalója, és az idő is szorítja. Próbáltuk a tempót növelni, ráfutni a dánokra, nekik rövidebb a kispadjuk, és hamarabb elfáradtak. Olyan extra megoldások jöttek tőlünk támadásban, hogy öröm volt nézni hátulról.”
A kapus szót ejtett arról a rövid periódusról is a második félidő elején, amikor jobban teljesített az Odense.
„Meg kellett nyugodnom a kapuban és nem túlgondolni a dolgokat. Összességében napról napra egyre jobban látszik a közös munka eredménye. A szünetben nyugodtan nyújtottam, mert tudtam, Per Johansson nem engedi, hogy kiengedjünk a második félidőre, amelynek elején fel kellett vennie a ritmust a cseresornak, viszont utána nagyon szépen működött a védekezés.”
Az ETO sorozatban tizedszer is négyes döntős, az elmúlt két alkalommal egyaránt ünnepelhetett az MVM Dome-ban. Tavaly Szemerey Zsófi is járt már a final fourban, akkor a francia Metz játékosaként, de érem nélkül maradt.
A találkozót követően a győri közönség éltette kapusát, valamint felköszöntötte a napokban 27. életévét betöltő Fodor Csengét is.
„Soha rosszabb születésnapot, amit négyes döntőbe jutással ünneplünk – fogalmazott az MTI-nek a balszélső, aki egy találattal zárt. – Megbeszéltük egymás között a mérkőzés előtt, hogy berúgtuk az ajtót, de még nem léptünk be rajta. Büszke vagyok a hozzáállásunkra, a védekezésünkkel pedig nem tudtak mit kezdeni. Szemerey Zsófi nagyszerűen védett, de összességében támadásban és védekezésben is kiválóan kézilabdáztunk. Biztos vagyok benne, hogy ez jelentette a különbséget, amellyel végül felőröltük az Odensét mentálisan.”
Vasárnap lezárult a másik két negyeddöntős párharc is, a román CSM Bucuresti meggyőző játékkal múlta felül az előző két idény bronzérmesét, a dán Esbjerget. A bukarestiek nyolc éve jártak legutóbb a budapesti négyes döntőben, akkor – még Per Johansson irányításával – bronzérmesek lettek. Szintén nagy visszatérő a Brest Bretagne, a francia együttes 2021 után jutott be ismét a négy közé, miután oda-vissza legyőzte a román Gloria Bistritát. A Brest keretének tagja a korábbi győri holland beálló, az egyszer már visszavonult Yvette Broch és a szlovén Ana Gros is.
| Per Johansson, a Győr edzője: – Már Odensében megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagy győzelmet aratni, ám ezzel együtt is megdöbbentő, hogy összesítésben több mint húsz góllal múltuk felül ellenfelünket. Büszke vagyok, hogy az edzője lehetek ennek az együttesnek, amely a teljes idényben megmutatta, hogy kimagasló teljesítményre képes. Kiválóan játszottunk most a visszavágón, viszont ez még nem a trófeáról döntött, csak a final fourba jutásról. |









