Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

2026.06.11. 15:43
null
Fotó: Czinege Melinda
A Debrecen anyagi és szakmai okok miatt nem nevezett a női kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére.

 

A DVSC Skyline honlapjának csütörtöki beszámolója felidézi, hogy a csapat a 2023–2024-es és a 2025–2026-os idényben is a BL-ben szerepelt, és mindkétszer továbbjutott a csoportkörből, majd a rájátszás első fordulójában búcsúzott.

„A Bajnokok Ligája következő kiírására keddig lehetett nevezni. Mivel a határidőig semmilyen információt nem kaptunk arról, hogy a magyar bajnokságban résztvevő csapatok milyen és mekkora összegű központi támogatásra számíthatnak, a klub vezetősége szerint felelőtlenség lett volna pályázni a részvételre” – írták.

Hangsúlyozták: az európai szövetség (EHF) aktuális premizálási rendszerében egy-egy BL-ben töltött szezon több tízmillió forintos veszteséget jelent a klubnak, ezért döntöttek úgy, hogy a kevesebb költséggel járó Európa-liga-szereplést választják.

Ami a szakmai okokat illeti: irányítóposzton jelenleg két sérültje is van a Debrecennek. Jovana Jovovic leghamarabb októberben, Szabó Nina pedig vélhetően csak márciusban térhet vissza a pályára.

„Szakmai szempontból felelőtlenség lett volna egy irányítóval nekivágni a szeptemberben kezdődő BL-idénynek. Az Európa Liga csoportmérkőzései viszont csak jövő januárban kezdődnek, illetve, ha selejtezőt kell játszanunk novemberben, addigra Jovovic várhatóan már hadra fogható lesz” – magyarázták.

A közlemény leszögezte: a klub anyagi helyzete továbbra is stabil, mivel továbbra is lojális az a támogatói kör, amelyet az elmúlt évtizedben a csapat mellé állítottak. A DVSC a következő szezonban is a dobogót célozza meg a bajnokságban és a Magyar Kupában, míg az Európa-ligában a legjobb négy közé jutás a célja.

Kézilabda
2026.06.09. 16:13

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

A Váci NKSE az Európa-ligában folyamodott szabadkártyáért.

 

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
6 órája

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
Tegnap, 17:56

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:22

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 16:09

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
2026.06.09. 08:13

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51
Ezek is érdekelhetik