Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

2026.06.14. 19:43
null
A Barca 13. alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot (Fotó: Getty Images)
A Barca 37–34-re legyőzte a Füchse Berlint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének vasárnapi fináléjában. A katalán sztárcsapat 13. alkalommal emelhette magasba a legrangosabb európai klubtrófeát.

Csak a 2012–2013-as idényben játszott egymás ellen a Bajnokok Ligájában a 2026-os finálé két résztvevője, akkor mindkét meccsükön hazai siker született. Az azóta eltelt időszakban a Füchse Berlin és a Barca csak a klubvilágbajnokságon találkozott egymással, igaz, ott négy különböző évben is, de ez is azt mutatja, hogy mennyire ritka és különleges párharc döntötte el a BL-trófea sorsát.

A berliniek dán szupersztárja, Mathias Gidsel egyetlen győzelemre volt attól, hogy teljessé tegye elképesztő aranykollekcióját: már csak a BL-cím hiányzott neki, az olimpia, a vb, az Eb, az Európa-liga és a Bundesliga megnyerését már korábban kipipálta. Azonban arra, hogy a 27 éves jobbátlövő is „csak ember”, az első félidő első 25 perce jó bizonyítékot adott. Ennyi idő kellett hozzá, mire utat talált honfitársa, Emil Nielsen kapujába.

A Barca nyáron Veszprémbe igazoló kapusa az első percekben Gidsel mellett a Füchse másik kulcsemberét, Lasse Anderssont is „lenullázta”. Ennek komoly jelentősége lett, mert így a berlinieknek kellett szaladni a kényelmes, négy-öt góllal elhúzó Barca után. Carlos Ortega vezetőedző ismét tökéletesen összerakta a védekezést, Ludovic Fabregas irányításával olyan fal épült a hatos előtt, ami már kilenc méteren elvette a rivális klasszisainak lendületét.

Míg a Berlin szenvedett, a katalánok néhány húzásból befejezték a támadásaikat, így lett 20–16-tal övék az első játékrész. A szünet után egyre nagyobb bajba került a német csapat, Nielsennek szinte nem lehetett gólt dobni, elképesztő teljesítményt nyújtott. Közben elöl Domen Makuc és Blaz Janc is szárnyalt, a 38. percben hatra nőtt az előnyük (25–19).

A meccs kétharmadánál úgy nézett ki, hogy megjönnek a Dejan Miloszavljev-védések, a szerb kapus emberfeletti hárításokat mutatott be. A 46. percben Fabregas visszarántotta a levegőben lévő Gidselnek a lövő kezét, amiért piros lapot kapott. Óriási esély volt ez a Füchsének, hogy visszajöjjön, a Barca a legfontosabb emberét veszítette el.

Így, hogy már nem Fabregas fogadta őt középen, Gidselnek egyből könnyebb dolga volt, de a túloldalon napjaink másik ikonja, Dika Mem is előlépett, fontos pillanatokban dobott gólokat (32–30). Hét perccel a vége előtt Max Darj is piros lapot kapott egy hasonló esetért, mint amiért Fabregas a túloldalon.

A sors igazságtalansága, hogy a mindent eldöntő eladott labda pont Gidsel nevéhez fűződött, két perccel a vége előtt Djordje Cikusa az első megmozdulásából megszerezte a sorsdöntő találatot. A Barca 37–34-re győzött, amivel megnyerte a 13. BL-címét. Gidselnek még egy évet várnia kell az üdvösséghez.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
BARCA (spanyol)–FÜCHSE BERLIN (német) 37–34 (20–16)
Köln, 20 122 néző. V: Jorum, Kleven (norvégok)
BARCA: E. NIELSEN – A. GÓMEZ 6 (3), Mem 4, FABREGAS 1, CARLSBOGARD 2, FRADE 7, D. Fernández 2. Csere: Hallgrímsson (kapus), N’Guessan 2, MAKUC 5, B. JANC 6, P. Cikusa 1, D. Cikusa 1, Barrufet. Edző: Carlos Ortega
FÜCHSE BERLIN: Miloszavljev – Av Teigum 2, GIDSEL 8, LICHTLEIN 6, Marszenics 1, L. ANDERSSON 7, FREIHÖFER 7 (2). Csere: Darj, Cehte, Langhoff, Gröndahl 3 (3), Herburger, Arino. Edző: Nicolej Krickau
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–2. 11. p.: 9–6. 16. p.: 9–8. 22. p.: 14–9. 28. p.: 19–14. 38. p.: 25–19. 46. p.: 27–24. 50. p.: 30–26. 53. p.: 32–30. 57. p.: 35–33
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/5

A 3. helyért
SC Magdeburg (német)–Aalborg Handbold (dán) 32–26 (17–11)

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, 2025–2026
A végeredmény. 1. Barca (Ian Barrufet, Antonio Bazán, Jonathan Carlsbogard, Djordje Cikusa, Petar Cikusa, Ludovic Fabregas, Daniel Fernández, Luís Frade, Aleix Gómez, Viktor Hallgrímsson, Óscar Grau Ibánez, Blaz Janc, Domen Makuc, Dika Mem, Timothey N’Guessan, Emil Nielsen, Manuel Ortega, Filip Saric, Adrian Sola Basterra, Szeif el-Dera. Edző: Carlos Ortega), 2. Füchse Berlin, 3. SC Magdeburg, 4. Aalborg Handbold

 

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
6 órája

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 órája

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
Tegnap, 20:26

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
Tegnap, 9:24

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
2026.06.09. 12:06

Romániába igazolt a magyar válogatott Pergel Andrej – hivatalos

Kézilabda
2026.06.03. 15:22

Kritika és önkritika – egyelőre nem döntött az MKSZ Chema Rodríguez beszámolójáról

Kézilabda
2026.06.02. 15:11
Ezek is érdekelhetik