Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

N. T.N. T.
2026.07.25. 15:26
null
Linn Blohm második gyerekét várja (Fotó: Czinege Melinda)
Második gyerekét várja a Győri ETO női kézlabdacsapatának súlyos térdsérülésből lábadozó svéd beállója, Linn Blohm, aki az idén már biztosan nem lép pályára.

 

A 2021-ben érkező Blohm még januárban szenvedett edzésen súlyos térdsérülést, a győriek akkori közlése szerint belső oldali szalagapparátusa és elülső keresztszalagja is elszakadt. Az Európa-bajnoki bronzérmes svéd játékosra emiatt hosszú kihagyás várt, most azonban már sokkal örömtelibb hírről is be tudott számolni. 

„A 2026-os év nagyon nehezen indult számomra a sérülésem miatt, ezért nagyon boldog vagyok, hogy talán sokkal szebben zárhatjuk ezt az évet! Már alig várom 2027-et, amikor újra kézilabdázhatok – immár egy új családtaggal, aki a pálya széléről fog nekem szurkolni” – írta közösségi oldalán a 34 éves Linn Blohm, akinek 2018 márciusában már született egy fia, Wilton pedig kap most egy kisöcsit is maga mellé. 

A Győri ETO-nál így sem kell aggódni a beálló poszt miatt, a norvég Kari Brattset ugyanis már visszatért szülésből, és megérkezett a nyáron igazolt francia Sarah Bouktit is. 

 

Kézilabda
2026.07.23. 19:39

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Per Johansson vezetőedző kijelentette, nagy vágya volt Sarah Bouktit és Thale Rushfeldt Deila szerződtetése.

 

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az FTC Szombathelyen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.14. 19:36

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.14. 15:40

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
2026.10.14. 11:33

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09

Dán edzőkeringő a Ferencváros női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
2026.10.13. 11:30

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2026.10.12. 14:19

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55