„Nem kell bocsánatot kérnem semmiért!” – Xavi Pascual elmondta, kinek szólt a nyakvágós gesztusa

T. Z.T. Z.
2026.10.03. 14:01
null
Xavi Pascual (Fotó: Török Attila)
Xavi Pascual, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a Radio Marca műsorában tisztázta a klubvilágbajnoki döntőben tett, nagy visszhangot kiváltó nyakvágós gesztusát. A spanyol szakember szerint a jelzésnek semmi köze nem volt korábbi csapatához, a Barcához, sokkal inkább játékosának, Ahmed Adelnek szólt, akit az egyik cserénél figyelmeztetett ilyen módon.

Mint ismert, az Építők parádés kézilabdát bemutatva megnyerte a klubvilágbajnokságot, a döntőben a nagy favorit Barcát legyőzve. A mérkőzés közben a spanyolok kiszúrták, hogy a magyar együttes vezetőedzője, Xavi Pascual egy furcsa gesztust tett, s mintha arra utalt volna, hogy képletesen el kívánja vágni korábbi csapatának – a Barcának – a torkát.

„Én soha nem beszélek ezekről a dolgokról, mert szerintem hülyeség. A másik pedig, hogy a klubomat mindig tiszteletben tartom. Néhány korábbi játékosomat már 15-16 éves kora óta ismerem az utánpótlásból, és aki azt gondolja, hogy ilyen gesztust tennék feléjük, annak nincs ki a négy kereke” – tisztázta a helyzetet Xavi Pascual.

A tréner később konkrétan is megmagyarázta, hogy a nyakvágós gesztus minek és kinek szólt: „Néhány napja volt egy problémánk az egyik cserénél, és tegnap (csütörtökön – a szerk.) is ugyanez a játékos, Ahmed Adel jött cserére Emil (Nielsen) helyére. Egy plusz játékost akartunk ugyanis pályára küldeni, én pedig belementem. Aztán odafordultam a fizioterapeutákhoz, és azt mondtam nekik, hogy elvágom a torkát, ha még egyszer elköveti ugyanazt a hibát.”

„Szeretnék valamit tisztázni. Nem kell bocsánatot kérnem semmiért, mert ez a csapaton belül történt. Három hete ugyanezt a gesztust tettem ugyanennek a játékosnak egy bajnoki mérkőzésen. Úgyhogy azt hiszem, nem kell ennek semmi jelentőséget tulajdonítani” – szögezte le Xavi Pascual.

A tréner gesztusáról itt tekinthető meg videó:

 

Legfrissebb hírek

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:35

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Férfi kézi BL: Plockban kezdi a második csoportkört a Veszprém

Kézilabda
2026.10.30. 16:39

Sokáig szenvedett, de Portóban is megőrizte veretlenségét a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 20:25

A továbbjutás már zsebben, mégis nyerni megy Portóba a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 10:49

A Budai Farkasok ellen sem hibázott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.24. 19:51

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca simán nyert a Montpellier ellen, és már biztos csoportelső

Kézilabda
2026.10.22. 22:30