Férfi kézi: Dániába szerződhet a Szeged szélsője – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.01.22. 10:36
null
Alexander Blonz Dániában folytathatja pályafutását nyártól (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Mint arról korábban a norvég Östlendingen nevű helyi lapra hivatkozva beszámoltunk, 2023 nyarán, két év után távozik az OTP Bank-Pick Szeged norvég balszélsője, Alexander Blonz, aki bár nem mondta ki, de sokat sejtetően reagált arra a kérdésre a vg.no-nak, hogy a dán GOG-ban folytatja-e pályafutását.

A 22 éves, világbajnoki ezüstérmes és Eb-bronzérmes Alexander Blonz remek teljesítményt nyújtott és négy góllal vette ki a részét a norvég válogatott Szerbia elleni győzelméből (31–28) a lengyel, svéd közös rendezésű világbajnokság középdöntőjének III. csoportjában. A skandináv csapat azóta már Katart is legyőzte, de a mérkőzés után a szegedi szélső sokat sejtetően nyilatkozott klubkarrierjének jövőjéről.

„Csak mosolygok” – mondta Blonz arra a kérdésre, hogy a dán GOG-hoz igazol-e.

A Szegedre 2021-ben a norvég Elverumtól érkező balszélső már korábban megerősítette, hogy megegyeztek a Tisza-parti csapat vezetőségével nyári távozásáról.

Legfrissebb hírek

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Férfi kézi NB I: a Csurgó a második félidőben állva hagyta a PLER-t

Kézilabda
2025.02.28. 18:41

Kiengedte a legvégén a kezéből a győzelmet a Szeged a Barca ellen

Kézilabda
2025.02.27. 20:25

Bodó Richárd: Rendkívül fontos hatvan perc vár ránk

Kézilabda
2025.02.27. 10:19

Férfi kézi BL: Fazekas Gergőék drámai csatában verték meg Rosta Miklósékat Bukarestben

Kézilabda
2025.02.26. 20:28

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Férfi kézi NB I: 14 évnyi játék után távozik Balatonfüredről a saját nevelésű átlövő

Kézilabda
2025.02.24. 12:13

Férfi kézi: nem lehetett megállítani a lelkes balatonfüredi fiatalokat

Kézilabda
2025.02.24. 07:27
Ezek is érdekelhetik