Férfi kézi: Dragan Djukics a Tatabánya új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 15:12
null
Djukics legutóbb a CSM Bucuresti vezetőedzője volt (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A 2021–2022-es idény végéig a szerb Dragan Djukics irányítja a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Grundfos Tatabányát – írja a klub közleménye.

Igaznak bizonyultak a hírek, az 59 éves Dragan Djukics veszit át a Tatabánya irányítását. A szakember korábbam két ízben dolgozott Magyarországon: 2000 és 2003 között, valamint a 2009–2010-es idényben volt a Szeged vezetőedzője. Emellett öt országban is volt szövetségi kapitány, legutóbb a CSM Bucuresti női csapatát irányította.

„A benyomásokról igazán majd az első labdás edzés után beszélhetek. Ismerem a csapat jelenlegi helyzetét. Sok a tennivaló, ezért gyorsan lépnünk kell. A válogatott játékosok nélkül ugyan, de máris megkezdjük a munkát. Bizonyos szempontból jól jön ez a mérkőzések nélküli szünet. Hasznosan tudjuk eltölteni azt a tíz napot, ami a Csurgó elleni mérkőzésig ránk vár. Dolgozhatunk apróságokon és fontosabb feladatokon egyaránt. A játékosok talán érzékelhetik majd a másfajta munkafilozófiát. Szükségünk is van erre az időre, mert egy nagyon fontos periódus vár ránk, mivel december végéig nem lesz szünet” – mondta el a kinevezését követően Djukics.

Mint ismert, a Bányász október 23-án jelentette be Vladan Matics menesztését. A klubot az előző két találkozón Sibalin Jakab irányította.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 8 8 299–193 +106 16
2. Veszprém 7 7 244–172 +72 14
3. Balatonfüred 7 5 1 1 210–181 +29 11
4. Gyöngyös 7 4 1 2 187–176 +11 9
5. FTC 7 4 3 204–195 +9 8
6. NEKA 7 4 3 186–194 –8 8
7. Budakalász 8 3 2 3 194–213 –19 8
8. Veszprémi KKFT 7 3 4 207–217 –10 6
9. Komló 7 2 1 4 192–214 –22 5
10. Tatabánya 7 2 1 4 180–211 –31 5
11. Dabas 7 1 2 4 174–178 –4 4
12. Csurgó 7 2 5 169–199 –30 4
13. Eger 7 1 6 191–222 –31 2
14. Kecskemét 7 7 165–237 –72 0
Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50
Ezek is érdekelhetik