Lakiteleken edzőtáborozott a múlt héten a junior leány kézilabda-válogatott, amelyre a tavalyi ifjúsági vb-bronzérem után idén nyáron is világverseny vár: a csapat Montenegróban szerepel majd Európa-bajnokságon, július 9. és 20. között.
A június közepén kezdődő közvetlen felkészülés előtti utolsó edzőtábor volt ez, májusban még felmérések várnak a lányokra, akik Lakiteleken felkészülési mérkőzéseket is játszottak. A svédek ellen 33–25-re kikapott a magyar együttes, a hollandok ellen viszont javított, és izgalmas végjáték után 29–28-ra nyert.
Az eredmény a korábbiakhoz hasonlóan másodlagos volt, az összecsapásokat a kísérletezés jellemezte, ráadásul több alapember hiányzott a keretből, és ezen kívül is volt, ami nehezítette a lányok dolgát.
„A hét elején teszteket csináltunk, majd következtek az edzések és a mérkőzések. A lányok fáradtabbak voltak a szokásoshoz képest, talán néha dekoncentráltabbak is, ami érthető, ugyanis nem könnyű ez az időszak nekik, többen is a következő hetekben érettségiznek – mondja Bohus az Utánpótlássportnak. – A meccseken próbálgattuk, ki kivel tud együttműködni, megnéztük a védőpárokat,mi az ami működik, mi az ami kevésbé, de még mindig vannak kérdőjelek a keret és az Eb-n látható összeállítások kapcsán. A svédek ellen volt egy tízperces rövidzárlatunk, amikor az ellenfelünk elhúzott; ilyet az Eb-n nem engedhetünk meg magunknak, míg a hollandok ellen gyakorolhattuk a szoros végjátékot, amit végül megnyertünk.
Az Európa-bajnoki felkészülésünket teljesen keresztülhúzza az érettségi időszaka, ami természetesen kiemelt fontosságú, viszont az tény, hogy a mi programunkat megnehezíti, logisztikai szempontból sokat kell egyeztetnünk minden érintettel, hogy pontosan mikor vannak a vizsgák, és mikor számíthatunk rájuk a válogatottban.
Egy viszont biztos, olyan játékosokat kell majd kivinnünk a kontinensviadalra, aki a személyiségével jól illeszkedik a társaságba, emellett az erőnlétével bevethető tizenkét nap alatt nyolc-kilenc meccsen.”
(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)