Férfi kézi EHF-kupa: a Szeged után a Csurgó is csoportkörös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 20:49
A férfi kézilabda EHF-kupa tizenhat közé jutásért rendezett párharcának visszavágóján a Csurgói KK hazai pályán könnyed győzelmet aratott a Besiktas ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább a csoportkörbe, ahol ott lesz a helyét már szombaton biztosító Pick Szeged is.

Az idegenbeli kétgólos győzelem ugyan kedvező eredmény volt a Csurgó számára, ám alighanem arra a somogyiak sem gondoltak, hogy ennyire simán alakul a Besiktas elleni párharc második fele.

A csurgóiak Szöllősi Szabolcs, illetve Barisz Puhoszkij vezetésével már a meccs elején elhúztak (5–2), az Imre-csapat változatosan, sokszínűen játszott, ráadásul Piotr Wyszomirski kitűnően védett, és sorozatos védéseivel teljesen elbizonytalanította a török lövőket, akik számtalan ziccert is elrontottak.

Hiába a vendégek időkérése 11–5-nél, fordulat jele nem mutatkozott a játékban, a Csurgó pedig már a szünetben tíz góllal vezethetett volna, ha Alberto Aguirrezábalaga nem dobja a kapusba a félidő végi tiszta helyzetet (18–9).

A második játékrészben tovább nőtt a hazaiak előnye, Lele Ákos és Nagy Máté lődözte a legserényebben a gólokat, és volt olyan szakasza a meccsnek, amikor gyakorlatilag mindegyik Besiktas-találatra két hazai jött válaszként (26–13). A csereemberek is jól szálltak be a meccsbe, Oláh Gábor is jól termelt, és ugyan a hajrában tíz alá küzdötte a különbséget az isztambuli csapat, a győzelem így is fölényes: 34–25 lett a vége.

A csurgóiak Szöllősi Szabolcs, illetve Barisz Puhoszkij vezetésével már a meccs elején elhúztak (5–2), az Imre-csapat változatosan, sokszínűen játszott, ráadásul Piotr Wyszomirski kitűnően védett, és sorozatos védéseivel teljesen elbizonytalanította a török lövőket, akik számtalan ziccert is elrontottak.

Hiába a vendégek időkérése 11–5-nél, fordulat jele nem mutatkozott a játékban, a Csurgó pedig már a szünetben tíz góllal vezethetett volna, ha Alberto Aguirrezábalaga nem dobja a kapusba a félidő végi tiszta helyzetet (18–9).

A második játékrészben tovább nőtt a hazaiak előnye, Lele Ákos és Nagy Máté lődözte a legserényebben a gólokat, és volt olyan szakasza a meccsnek, amikor gyakorlatilag mindegyik Besiktas-találatra két hazai jött válaszként (26–13). A csereemberek is jól szálltak be a meccsbe, Oláh Gábor is jól termelt, és ugyan a hajrában tíz alá küzdötte a különbséget az isztambuli csapat, a győzelem így is fölényes: 34–25 lett a vége.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
CSURGÓI KC–BESIKTAS JK (török) 34–25
(18–9)
Csurgó, 1500
néző. V: Schulze, Tönnies (németek)
CSURGÓ:
WYSZOMIRSKI – PUHOVSZKIJ 5, Borsós 2, LELE 5 (1), SZÖLLŐSI SZ. 3, NAGY M. 5, Aguirrezábalaga 4. Csere: Pallag (kapus), Grebenár 1, Gazdag 1, OLÁH 5 (2), Pordán 1, Vadkerti, Országh 2, Golubovics. Edző: Imre Vilmos
BESIKTAS:
Tasdemir – BULJUBASIC 3, Part 1, Arifoglu 1, Ladiko 2, DÖNE 7 (1), RASICS 8. Csere: Erkol, Arifoglu 1, Boyar, Büyük, Özbahar, Cebi, Demir, Coban 1, Zelic 1. Edző: Arin Müfit
Az eredmény alakulása.
4. perc: 3–0. 10. p.: 5–2. 13. p.: 7–2. 18. p.: 11–5. 23. p.: 14–6. 26. p.: 16–8. 32. p.: 19–10. 41. p.: 23–13. 46. p.: 27–13. 49. p.: 29–17. 52. p.: 30–19. 56. p.: 32–22
Kiállítások:
4, ill. 10 perc
Hétméteresek:
5/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos:
– Nagyon boldogok vagyunk! Amióta Csurgón edzősködöm, ilyen alázattal játszó csapatot még nem láttam. Büszke vagyok a fiúkra és közönségünkre.
Arin Müfit:
– Győzni jöttünk Magyarországra, de a Csurgó védekezésével nem bírtunk. Ellenfelünk sok könnyű gólt lőtt, és hasonló teljesítménnyel messze juthat a kupában.
Továbbjutott: a Csurgó, kettős győzelemmel (65–54)

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
3. FORDULÓ, A CSOPORTKÖRBE JUTÁSÉRT
Benfica (portugál)–PICK SZEGED 24–25 25–31
49–56
Besiktas (török)–CSURGÓI KK 29–31 25–34
54–65
OIF Arendal (norvég)–Sporta Hlohovec (szlovák) 20–26
27–26
47–52
Füchse Berlin (német)–Meskov Breszt (fehérorosz) 22–20 21–20
43–40
Chambéry (francia)–Alpla Hard (osztrák) 31–30
25–25
56–55
Mors-Thy (dán)–HCM Constanta (román) 26–27 26–32
52–59
Porec (horvát)–Sporting (portugál) 24–24
25–30
49–54
Aarhus (dán)–Zomimak-M (macedón) 29–26
24–33
53–59
Skjern (dán)–Vojvodina (szerb) 31–24 24–18
55–42
Nantes (francia)–Elverum (norvég) 28–21
24–23
52–44
Kristianstad (svéd)–Bacau (román) 40–25 23–27
63–52
Nexe (horvát)–Ademar León (spanyol) 34–29 28–33
62–62
Tatran Presov (szlovák)–Maribor Branik (szlovén) 34–26 28–30
62–56
Schaffhausen (svájci)–Hannover-Burgdorf (német) 28–28 27–41
55–69
Kausztik (orosz)–Montpellier (francia) 26–38 29–35
55–73
AEK Athén (görög)–Lugi (svéd) 22–24 23–25
45–49
A párharcok győztesei továbbjutottak a tavaszi csoportkörbe, ahol négy kvartettben folytatódik a küzdelem a negyeddöntőbe jutásért.

A SZEGED AZ 1., A CSURGÓ A 4. KALAPBA KERÜLT
A versenyben maradt 16 csapatot négy kalapba osztották be, ezek alapján sorsolják ki a négy négycsapatos csoportot. A két magyar együttes közül a Pick Szeged az első, a Csurgó a negyedik kalapból várhatja a december 5-i sorsolást.

Szintén az első kalapban található a Montpellier, a Füchse Berlin és a Hannover, ezekkel a csapatokat tehát nem kerülhet egy csoportba a Szeged. A szabály szerint azonos országbeli klubok nem szerepelhetnek azonos kvartettben.

A csoportelsők biztosan továbbjutnak, a csoportmásodikok sorsa attól is függ, hogy melyik klub rendezheti meg a final fourt.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
KALAPBEOSZTÁS A CSOPORTOK SORSOLÁSA ELŐTT

1. KALAP: PICK SZEGED, Montpellier (francia), Füchse Berlin (német), Hannover (német)
2. KALAP: Tatran Presov (szlovák), Skjern Haandbold (dán), HCM Constanta (román), Reale Ademar León (spanyol)
3. KALAP: Lugi HF (svéd), Chambéry (francia), Nantes (francia), HC Zomimak-M (macedón)
4. KALAP: CSURGÓI KK, IFK Kristianstad (svéd), Sporta Hlohovec (szlovák), Sporting CP (portugál)

 

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Férfi kézi NB I: a Csurgó videóban jelentette be régi-új vezetőedzőjét – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 16:54

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

A Veszprém 12 góllal nyert a Komló ellen a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.12.07. 17:54

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Hozta a kötelezőt a Veszprém a Csurgó ellen a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.13. 18:32

Fordított és nyert az FTC a Dabas ellen a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2024.09.28. 19:56
Ezek is érdekelhetik