Férfi kézi: Iváncsik Ádám és egy exszegedi is Egerbe igazolt

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 15:12
Három új játékost szerződtetett a férfi kézilabda NB I-be az idén feljutott SBS Eger-Eszterházy SzSE, és további két érkezőnek már csak az aláírás hiányzik a szerződéséről.

„Három kézilabdázó érkezéséről már kész tényként számolhatok be, további két játékos esetében pedig csak az aláírás hiányzik a szerződésről – beszélt a klub honlapjának a csapat megerősítésére irányuló intézkedésekről Szabó Róbert, az SBS Eger-Eszterházy SzSE elnöke. – Nálunk folytatja pályafutását a németországi légióskodás után hazatérő Bajorhegyi Ádám, valamint Iváncsik Ádám és Takács Bence is. A román Adrian Tudor Radulescuval és a macedón Vasko Dimitrovszkival is megállapodtunk, amint kézjegyükkel is ellátják a szerződést, az ő érkezésük is hivatalossá válik. A terv az volt, hogy olyan csapatot alakítsunk ki, amely hazai környezetben valamennyi ellenféllel szemben képes felvenni a versenyt. A hiányposztokat sikerült feltölteni, de az, hogy valójában mire lehetünk képesek, egyelőre nehéz megjósolni. Sok múlik a riválisokon is, akik szintén az igazolásokon dolgoznak. Az együttes megerősítésén túl a vezetőséghez csatlakozik a pénzügyi világból érkező Gombos Tamás, aki klubmenedzserként segíti az egyletet."

Bajorhegyi Ádám játszott korábban a Pick-Szegedben, az Egert irányító Rosta Istvánnak pedig Gyöngyösön, Mezőkövesden és Vácon is volt már a játékosa. A legutóbbi idényben bajnoki címet szerzett a Bundesliga 3.-ban a drezdai székhelyű HC Elbflorenzcel. A 34 éves kézilabdázóra elsősorban védekezésben számít Rosta István.

Iváncsik Ádám (Iváncsik Gergő és Iváncsik Tamás öccse) a Gyöngyösből érkezik, a bal szélen bevethető. A szintén 1990-es születésű Takács Bence a Cegléd irányítója volt az előző szezonban.

Adrian Tudor Radulescuval és Vasko Dimitrovszkival is megegyeztek már az egriek, csak az aláírásuk hiányzik.

A 29 éves román kapus a norvég első osztályú Strindheim Handball Elitesben szerepelt legutóbb, míg a 32 éves macedón beálló a HC Pelister 08 Bitolától érkezik.
Szabó Róbert, az SBS Eger-Eszterházy SzSE elnöke. – Nálunk folytatja pályafutását a németországi légióskodás után hazatérő Bajorhegyi Ádám, valamint Iváncsik Ádám és Takács Bence is. A román Adrian Tudor Radulescuval és a macedón Vasko Dimitrovszkival is megállapodtunk, amint kézjegyükkel is ellátják a szerződést, az ő érkezésük is hivatalossá válik. A terv az volt, hogy olyan csapatot alakítsunk ki, amely hazai környezetben valamennyi ellenféllel szemben képes felvenni a versenyt. A hiányposztokat sikerült feltölteni, de az, hogy valójában mire lehetünk képesek, egyelőre nehéz megjósolni. Sok múlik a riválisokon is, akik szintén az igazolásokon dolgoznak. Az együttes megerősítésén túl a vezetőséghez csatlakozik a pénzügyi világból érkező Gombos Tamás, aki klubmenedzserként segíti az egyletet."

Bajorhegyi Ádám játszott korábban a Pick-Szegedben, az Egert irányító Rosta Istvánnak pedig Gyöngyösön, Mezőkövesden és Vácon is volt már a játékosa. A legutóbbi idényben bajnoki címet szerzett a Bundesliga 3.-ban a drezdai székhelyű HC Elbflorenzcel. A 34 éves kézilabdázóra elsősorban védekezésben számít Rosta István.

Iváncsik Ádám (Iváncsik Gergő és Iváncsik Tamás öccse) a Gyöngyösből érkezik, a bal szélen bevethető. A szintén 1990-es születésű Takács Bence a Cegléd irányítója volt az előző szezonban.

Adrian Tudor Radulescuval és Vasko Dimitrovszkival is megegyeztek már az egriek, csak az aláírásuk hiányzik.

A 29 éves román kapus a norvég első osztályú Strindheim Handball Elitesben szerepelt legutóbb, míg a 32 éves macedón beálló a HC Pelister 08 Bitolától érkezik.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Otthon nyújtotta tovább veretlenségi sorozatát a Tatabánya a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.11.15. 20:20

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

A Csurgó vetett véget az FTC győzelmi szériájának a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2024.11.02. 19:45

Két egygólos győzelem született a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.18. 20:12

Férfi kézi NB I: a Győr fölényes győzelmet aratott Egerben

Kézilabda
2024.09.13. 20:17
Ezek is érdekelhetik