Férfi kézi: Mindent a szorgalmamnak köszönhetek – Katzirz Dávid

– Sokáig tartott a döntést meghoznia a visszavonulásról?
– Már évek óta morfondíroztam rajta. Huszonnyolc éve kézilabdázom, júniusban negyvenéves leszek, csodák pedig nincsenek – mondta a Nemzeti Sportnak a Sport36-Komló válogatott balátlövője, a visszavonuló Katzirz Dávid. – Az ember persze összekapja magát a meccsekre, ahol aztán az adrenalin is segíti, de évek óta vannak már fájdalmaim, amelyek egy ideje a hétköznapjaimra is kihatottak, volt, hogy alig tudtam aludni miattuk. A regeneráció egyre hosszabb, egy ideje meccsek után már két-három napom is ráment, mire össze tudtam szedni magam.

– Ennek ellenre mégis majdnem minden meccsen pályára lépett a szezonban.
– Egy évet talán tudtam volna még vállalni, de túl nagy volt a kockázat, nem akartam, hogy egy nagyobb sérülés legyen a vége. Most jött el az idő, hiszen ha úgy láttuk volna a vezetőséggel, hogy már nem tudok segíteni a csapatnak, akkor abbahagytam volna korábban. Szerintem így is addig húztam, ameddig csak lehetett.

– Hogyan látta a saját szerepét a Komló csapatában?
– Mielőtt 2016-ban idejöttem volna, már a védekezés volt a fő feladatom a csapataimban, és Komlón is ebben tudtam a leginkább segíteni. Eleinte nehéz volt átállni támadásról védekezésre, mert az ember még úgy érzi, lenne benne elég erő és lendület, de szép lassan belátja és elfogadja, hogy már nem tud olyan erőset lőni, nem tud olyan magasra ugrani, mint régen. Az én játékom pedig sosem volt olyan „színes” és művészi, inkább harcos típus voltam, akinek szüksége volt a küzdelemre, hogy felpörgesse magát.

– Csapatkapitányként mit tartott a legfontosabbnak?
– Pontosan tudtam magamról, hogy sosem én voltam a legtehetségesebb, a leggyorsabb és a legügyesebb játékos a csapataimban, amit elértem a pályafutásom során, azt a szorgalmamnak és a befektetett munkának köszönhettem. Ezt a mentalitást próbáltam átadni a többieknek, hogy lássák, a tehetség önmagában nem elég, a kemény munka viszont mindenképpen meghozza a gyümölcsét. Fiatalabb koromban nekem is rengeteget segítettek a tapasztalt játékosok.

– Mondana példát?
– Pécsen Horváth Tamás, Ivo Díaz, Németh Attila és Szente Gábor mutatott jó példát, Dunaújvárosban pedig olyan játékosokkal dolgozhattam együtt, mint Rosta Miklós, Kertész Balázs, Szathmári János, Bene Tamás vagy Kemény József. A velük való kapcsolatom határozta meg az én mostani viszonyomat a fiatal játékosokhoz.

– A családja mit szólt a döntéséhez?
– Velük együtt hoztam meg. Bár bevallom, kicsit megnehezítette a dolgomat, hogy két és fél éves kisfiam, Máté imád kijönni a meccseimre, és jó lett volna, ha még látja apát játszani. Ez viszont garantálja, hogy ezentúl is ugyanúgy fogunk járni a komlói meccsekre!

– Döntésének köze van a koronavírus-járvány miatt karanténhoz?
– A sajnálatos történteknek volt azért pozitív hozadéka is, igyekeztem ezekre koncentrálni. Például egész nap a kisfiammal lehettem, ami eddig a napi két edzés, hétvégi meccs ritmusban nehezen volt kivitelezhető. Mivel kertes házban élünk, a bezártságot is könnyebben viseltük. De a döntésemet nem csak emiatt befolyásolta, hanem mert tudtam pihenni, egyre kevesebb fájdalmam volt, sőt, végre tudtam fájdalomcsillapító nélkül is aludni.

– Visszavonul, de nem hagyja el a Komló csapatát, klubigazgatóként és klubmenedzserként dolgozik tovább. Mi lesz a feladata?
– Egy éve dolgozom a Med-Sport Kft.-nél, Szörnyi Attila menedzserirodájában, aki húsz éven át volt az ügynököm, a továbbiakban pedig segítek neki a játékosok pályafutásának felépítésében. Emellett csatlakozom a komlói klub vezetéséhez, ahol eléggé átfogó lesz a munkaköröm, a tapasztalatommal igyekszem majd segíteni a csapat további fejlődését. Tervezem, hogy az edzésekre is ellátogatok, sőt, ha Kilvinger Bálintnak szüksége lesz rám, szívesen leülök mellé a kispadra a meccseken is!