Férfi kézi-vb: Ehhez nyugodtan adhatjuk a nevünket – Gulyás István

– Küldetés teljesítve?
– Ez a világbajnoki szereplés mérföldkő lehet csapatunk történetében, mégis keserű a szám íze, mert az lett volna az igazi, ha beverekedjük magunkat a legjobb négy közé – mondta a Nemzeti Sportnak a magyar férfi kézilabda-válogatott 52 éves szövetségi kapitánya, Gulyás István, aki 2019. júliusi kinevezése óta egy Európa-bajnoki kilencedik és egy vb-ötödik helyezéssel büszkélkedhet. – Mindenesetre a hazai szövetség által kitűzött célt elértük azzal, hogy bekerültünk a negyeddöntőbe. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a torna előtt nem tudtuk, hol tartunk, milyen állapotban vagyunk – a kérdéseinkre csak a helyszínen, Egyiptomban kaptunk választ. Az első igazi megméretésünk a Németország elleni találkozó volt, addig a sötétben tapogatóztunk.

– Most hol tartunk?
– Egyre többet beszélnek rólunk az emberek, a sportágban odafigyelnek, készülnek ránk – ez azt jelenti, hogy a tavalyi Eb-hez képest is sikerült előrelépnünk. Kijelenthetjük, hogy újra ott vagyunk a világ kézilabdatérképén. A fejlődésünk egyértelmű, ahogy azt is tisztán látjuk, mit kell tennünk a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságig.

– Mi kellett volna ahhoz, hogy a magyar válogatott legyőzze Franciaországot, s bejusson az elődöntőbe?
– Visszanézve a találkozót, azt gondolom, nem a franciák elleni volt a legjobb meccsünk, elég sok hibával kézilabdáztunk. Ha pontosabban játszunk, meglehetett volna a továbbjutás. Nem szabad elfelejteni, hogy negyeddöntős ellenfelünknek mind a tizenhat játékosa topbajnokságban szerepel hétről hétre. Be kell látni, hogy csak tökéletes teljesítménnyel lehet keresnivalónk egy ilyen kaliberű csapattal szemben. A döntetlen azért volt reális a rendes játékidőben, mert a két félidő teljesen ellentétes volt: az eleje nekünk sikerült jól, a védekezésünk, a kapusteljesítményünk remek volt, a szünet után ugyanezekben a franciák voltak jobbak. A hosszabbításban bele-belehibáztunk, de addigra már mindenki megtette a magáét. A Dánia–Egyiptom összecsapás egyébként is megmutatta, mi minden történhet abban a kétszer, esetleg négyszer öt percben.

– A nemzetközi rutin, a Bajnokok Ligája-tapasztalat segíthet az ilyen pillanatokban? Nálunk a szegedi és veszprémi játékosokon kívül csak a norvég Elverumban légióskodó Máthé Dominik szerepel a BL-ben.
– Biztos nem hátrány. A légióskodás sok mindenre megtanít: más a közeg, a nyelv, a kultúra – nemcsak játékosként, de emberként is kicserélődve jönnek a válogatotthoz azok, akik külföldre szerződnek. Új impulzusok érik őket, kilépnek a komfortzónájukból, rájönnek, hogy lehet másképpen edzeni, táplálkozni, pihenni – kinyílik a világ előttük. Az önbizalmuknak is jót tesz. Máthé Dominikra mindenképp igaz ez, ahogy a lengyel Wisla Plockban szereplő Szita Zoltánra is, ám ugyanezt éreztük Ligetvári Patrikkal kapcsolatban, aki tavaly jött haza Spanyolországból.

– Ha már Spanyolországot említette: a legerősebb összeállításban lehetett volna esélyünk ellene?
– Lehet, hogy nem a megfelelő módon kommunikáltunk, de meg sem fordult a fejünkben feladni az utolsó középdöntős meccsünket. Nem szabad elfelejteni, hogy a norvég és a francia válogatott is egy nappal többet pihent, mint mi. Márpedig csak úgy lehetett esélyünk bármelyik ellen, ha frissek vagyunk. Éltünk a lehetőséggel, hiszen kulcsjátékosaink addigra már három és fél órát töltöttek a pályán. Csak azzal foglalkoztunk, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljünk a negyeddöntőt megelőzően, mert neki akartunk esni az ellenfélnek. Mi van, ha a legjobb összeállításban is kikapunk Spanyolországtól?

– Mennyire nehezítette a helyzetünket, hogy a koronavírussal sújtott Zöld-foki-szigetekkel csak mi játszottunk?
– Úgy szálltunk fel indulás előtt a buszra, hogy nem tudtuk, lesz-e meccs egyáltalán. Hiába nézegettük a zöld-foki-szigeteki keretet, fogalmunk sem volt, ki lép pályára. Végül összejött a találkozó, ám Sipos Adrián hamar megkapta a második kétperces kiállítását, ezért hiába terveztük, hogy csak azokat játszatjuk, akiknek van antitest a szervezetükben, változtatnunk kellett. Habár nem akartuk, beküldtük Topic Petart, majd napokig azon izgultunk, nehogy elkapja ő is a vírust.

– Szakmailag segített, hogy az igazán mérvadó, Németország elleni csoportmérkőzés előtt két vébéújonccal találkoztunk?
– Mindenképpen, mert egyre erősebb ellenfelek jöttek szembe. Persze senkit sem szabad lebecsülni. A németeknek mellesleg nem volt szerencséjük. Ha legyőznek minket, lehet, senki sem állítja meg őket később – ki tudja? Nem egy lesajnált Németországot vertünk meg, telis-tele volt Bundesliga-játékosokkal.

– Mindenki beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
– Ahogy a csapatnál, úgy a játékosoknál is megfigyelhető volt egy fejlődési ív. A legjobb kifejezés talán, hogy stabilak voltunk. Azokat tartottuk tűzben, akiknek jól ment, hiába voltak húszan. Néhányan nem voltak meccsben, emiatt deficittel indultak, és ez kihatott a teljesítményükre. Talán Székely Marci védhetett volna többet a brazilok ellen, ám az amúgy is parádézó Mikler Rolandban mindig benne van, hogy egy védéstől elkapja megint a fonalat, mint a franciák ellen. Megtanultam, hogy mindig az a legjobb játékos, aki nincs ott: ez esetben Ligetvári Patrik, aki bizonyos periódusokban úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Mindenkivel elégedett vagyok! A szélsőket tudtuk forgatni, az átlövők főleg az elején szereztek fontos gólokat, Máthé Dominik remekelt, az irányítóknál Lékai Máté kiváló világbajnokságot futott, Bánhidi Bence pedig stabilan hozta, amit tud. Sipos Adrián megbízhtaóan védekezett, Rosta Miklós mindig jól szállt be, Bóka Bendegúz alig hibázott. A szabály miatt a honosított játékosok közül egyet mindig ki kellett hagyni, legtöbbször Topic Petart.

– A munkamegosztásra a szakmai stábban milyen hatással volt a buborék?
– Továbbra is kiváló a viszonyom Chema Rodríguezzel és Nagy Lászlóval. Nincs alá- vagy fölérendeltség, képesek vagyunk a kompromisszumra, nincs szakmai féltékenység, sem mellébeszélés, ezért tudunk együtt dolgozni. Nyíltan beszélünk egymással és másokkal, illetve ami még fontos: ha valamire nincs hatásunk, elengedjük. Úgy érzem, emelt fővel jöhettünk haza, mert újból sikerült örömet okozni a magyar embereknek. Ehhez a produkcióhoz nyugodtan adhatjuk a nevünket.