Győrben válna világklasszissá a női kézibajnokság egyetlen afrikai játékosa

Aszma el-Gaui a Földközi-tenger partján fekvő Monasztirban született, amely mintegy 170 km-re délre fekszik Tunisztól, az észak-afrikai ország fővárosától. Három testvére van, a húga, Baszma 22 éves, és szintén kézilabdázik, a nővére, Neszrin 30, míg a bátyja, Mohamed 29 esztendős. A családja jelenleg a Monasztirtól 60 km-es távolságban levő Mahdiában él.

„Tizenhárom évesen kezdtem el kézilabdázni, először a helyi csapatban, a Ribat Monasztirban – mondta a Nemzeti Sport Online-nak el-Gaui. – Nagyon aktív gyerek voltam, és valamivel le kellett kötnöm a felesleges energiámat. Mindig is sokkal jobban szerettem a csapatsportokat, és kívülről nézve megfogott a kézilabda szenvedélyessége, és hogy egy kemény sportról van szó."

Ismerik az emberek Tunéziában a kézilabdát, de azért a labdarúgás a legnépszerűbb sport. „Amikor még ott játszottam, nem igazán beszélhettünk profizmusról, azóta azért javult valamelyest a helyzet, de össze sem lehet hasonlítani Európával. Ez is az oka, hogy sok játékos a fejlődése érdekében Európába igazol."

Az iskola elvégzése után (tornatanárnak és kézilabdaedzőnek tanult) – sok társához hasonlóan – el-Gaui is Franciaországba igazolt, amely a közelsége és a nyelv miatt is logikus lépésnek számított.

„Ezenkívül sok erős klub van ott, így nagy ugrást jelentett a karrieremben – folytatta a 25 éves beálló – Nimes egy órára van repülővel Tunéziától, sok arab él ott, tulajdonképpen otthon érezhettem magam."

A 2013–2014-es szezonban erősítette a HBC Nimes együttesét, amely az első profi klubja volt. A francia csapat meggyengülő anyagi helyzete és a ligában bevezetett légióskorlátozás miatt egy év elteltével váltásra szánta el magát, ekkor került az orosz Dinamo Volgográd együtteséhez.

„Oroszországban az időjárás, az emberek, a kézilabda-kultúra – minden teljesen más volt, mint amit addig megszoktam. Ezzel együtt kiváló idényünk volt, amelynek végén eljutottunk a Bajnokok Ligája budapesti final fourjába, ahol negyedik helyen zártunk."

Ekkor figyeltek fel rá a Siófok elöljárói, és amikor a négyes döntő után megkeresték, hamar megszületett az egyezség, el-Gaui pedig hazánkba költözött.

„Igazán a szívemhez nőtt a Siófok, bármit megadtak, amire csak szükségem volt. Mindenkivel jól kijöttem, otthon éreztem magamat a városban. Sokat elárul, hogy szinte csak engem tartottak meg a nyáron az idegenlégiósok közül. Az elmúlt idény rendkívül balszerencsésen alakult a számunkra, több fronton csak apróságok hiányoztak a jobb eredményhez. Az EHF-kupában egy hétméteressel estünk ki a későbbi győztes Dunaújvárossal szemben, a Magyar Kupában közel jártunk a bravúrhoz a Ferencváros ellen, míg a bajnoki rájátszásban sem kellett volna sok a továbbjutáshoz az Érd elleni negyeddöntőben."

El-Gaui többször is kiemelte a beszélgetés során, mennyire jól érzi magát hazánkban. „Már majdnem másfél éve, hogy megérkeztem, és mondhatom, hogy imádom az országot, a Balatont, Budapestet. Siófokon két percre laktam a Balatontól, a nyáron gyakran azzal kezdtem a napot, hogy lementem, és úsztam egyet. Amikor van egy szabad hétvégém, gyakran járok Budapestre. Rengeteg helyen megfordultam már, de a magyar főváros szerintem az egyik legszebb mind közül."

Mivel a Siófok már a harmadik európai csapata volt, könnyebben ment a beilleszkedése, nem találkozott annyi újdonsággal, illetve:

„Tudtam, hogy itt nagyon szeretik a kézilabdát, mégis meglepett, mennyien követik a mérkőzéseket, és milyen erős a bajnokság. Minden meccsünk után rengeteg üzenetet kaptam a szurkolóktól, és nem csak Siófokról."

Az NB I egyetlen afrikai játékosaként azért adta magát a kérdés, a kulturális különbségek mennyire nehezítették meg a helyzetét: „Úgy szoktuk mondani, hogy Tunézia már majdnem Európában van, így mi is sok szempontból hasonlóan élünk, mint az európaiak, persze azért megvannak a hagyományaink. A karácsonyt ugyan nem ünnepeljük, de az új évet igen, ez hasonló. Otthon sok fűszereset eszünk, ebből a szempontból nem ért itt nagy meglepetés. A magyar ételek közül szeretem a gulyáslevest és a palacsintát, de azért különböző édességeket és házi készítésű tortát hoztam magammal otthonról a barátoknak, no meg egy vízipipát... Eddig nem tapasztaltam semmilyen hátrányos megkülönböztetést amiatt, mert arab származású vagyok. Több magyar barátra is szert tettem már, amióta itt vagyok.”

A beálló szeret minél többet tudni arról a helyről, ahol él, így a magyar történelemről is sokat olvasott. Hamar elkezdte a nyelvtanulást, mert fontos volt, hogy minél többet megértsen a hétköznapok során. Utóbbi az augusztusban megszerzett magyar állampolgársághoz is szükséges volt.

A magánéletben rendkívül kedves játékos a pályán már „nem ismer kegyelmet", valószínűleg ez a játékstílus is hozzájárult ahhoz, hogy sokan megkedvelték hazánkban. „Csak százhetvenöt centiméter magas vagyok, így gyorsan és okosan kell játszanom. A csapat sikere az elsődleges, ha azon múlik, mindent megteszek azért, hogy társaknak teremtsem meg a helyzetet. Furcsán hangozhat, de jobban szeretek védekezni, mint támadni. Imádom, ahogy az egész fal együtt él, ahogy segítjük és hangosan biztatjuk egymást. Nem lehetek jó játékos, csak ha védekezésben is erős vagyok, mert ez mindennek az alapja, és ilyen tekintetben még van hova fejlődnöm. Szeretem a kemény játékot, én is nagy harcos vagyok, mert mindig győzni szeretnék."

Decemberben új fejezet kezdődött el-Gaui pályafutásában, ugyanis az anyai örömök elé néző Heidi Löke kiválása miatt beállót kereső Győri ETO a tunéziai-magyar játékost igazolta át a posztra.

„Egy nagy álmom vált valóra azzal, hogy egy BL-győztes csapatba igazolhattam – mondta az ETO-val másfél éves szerződést kötő beálló. – Amikor megtudtam, hogy a Győr érdeklődik irántam, nagyon izgatott lettem. A csapat kétszer megnyerte a BL-t, és idén is jó esélyei vannak, ebben pedig már én is segíthetek a klubnak. Nem érzem a nyomást, hogy tőlem várnák egy személyben Heidi pótlását. Ez a lehetőség nem az ölembe hullott, hanem keményen megdolgoztam érte, és a továbbiakban is minden nap küzdeni fogok. Amióta Európába jöttem, még nem nyertem semmit klubszinten, így nagyon motivált vagyok."

A családja még nem tudta hazánkban meglátogatni, talán majd 2017-ben összejön. A jövőre vonatkozóan a kézilabdában és azon túl is határozott elképzelése van:

„A legnagyobb vágyam, hogy minél több BL-trófeát nyerjek, emellett az ETO-val minden sorozatban az élen zárjak. Szeretnék világklasszis játékossá válni, addig fejlődni, ameddig csak lehetséges. Tunéziának és az afrikai kontinensnek nincsenek igazán ismert játékosai, de én szeretnék egy sikeres karriert befutni, hogy megjegyezzék a nevemet. Válogatott szinten nagy álmom az olimpiai szereplés, és hogy világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon döntőt játszhassak. A magánéletben én is szeretnék családot és gyerekeket, a pályafutásom befejeztével pedig továbbra is a kézilabdában dolgoznék. Megtanítanám a fiataloknak, hogyan lehetnek jó játékosok és hogyan élhetnek meg a kézilabdából, egyfajta utat mutatnék nekik."