„Ha sikerül felidegesítenünk Hajdu Jánost, már elégedett leszek”

Az elmúlt két játéknap is azt bizonyította a női kézi vb-n, hogy a legkönnyebb csoportmeccse következik a mieinknek Ausztrália ellen. Hogy milyen kicsi a világ, arra újabb példát találtunk, ugyanis az ausztrálokat irányító Jason Hoppner a kilencvenes évek végén több évig játszott a magyar első és másodosztályban, sőt Hajdu János edzette is.

„Jó napot – köszönt magyarul Jason Hoppner a D-csoport válogatottjainak otthont adó újvidéki Park Hotel halljában. – Még emlékszem néhány magyar szóra, ugyanis több évig játszottam Magyarországon. Az élvonalban és a másodosztályban is szerepeltem, Hajdu János pedig edzett is.”

Ez már mindenképpen külön pikantériát ad az esti meccsnek, persze az ausztrálok messze a leggyengébbek a csoportban, amely nem meglepő annak fényében, hogy a kézilabda náluk nem számít kiemelt sportágnak.

„A kézilabda nem részesül állami támogatásban, profi bajnokság sincs Ausztráliában. Mindegyik játékos fizet azért, hogy játszhasson, gondolok például az edzőtáborokra vagy a felszerelésre. A játékosok tartják el az ausztrál klubokat. Úgy tudnám leírni, hogy a kézilabda olyan nálunk, mint Magyarországon a krikett. Nem sok ember ismeri, nem könnyű a helyzetünk, mert Ausztráliában rengeteg olyan csapatsportot űznek, amely jóval népszerűbb. Ott van a labdarúgás, a rögbi, a kosárlabda vagy éppen a krikett. Értelemszerűen az állami támogatás is ezekbe a sportágakba áramlik, mert eredményeket is fel tudnak mutatni. A kormányzat azokat karolja fel, akik nemzetközi szinten teljesítenek. De pénz nélkül nem tudunk előrébb lépni, így ez egy ördögi kör.”

A jórészt lelkes amatőrökből álló csapat tagjai persze nem adják fel, ami tőlük telik, azt megteszik:

„Nehéz kitörni, de küzdünk, megyünk előre. A legnagyobb előrelépést az jelentené, ha több lány játszana Európában. Most is vannak néhányan, akik Németországban, Franciaországban, Svédországban vagy Dániában kézilabdáznak, ha ez a szám magasabb lenne, talán a játék színvonala is emelkedne a válogatottban. Persze ez még nem oldaná meg a sportág egészének problémáját.”

Ausztráliában körülbelül négyszáz felnőtt játékos lehet, az iskolákban is jelen van a kézilabda, mint afféle bemutató sportág, de a gyerekek nagy része később nem folytatja, elszívják őket a népszerűbb csapatsportok. Idősebb, 16-18 éves korban pedig már késő elkezdeni velük foglalkozni.

„Az olimpiák előtt, különösen Sydney esetében, volt egy fellendülés, áramlott valamennyi pénz a kézilabdába, de kizárólag a válogatotthoz, ez pedig nem fenntartható, nem a kézilabda fejlesztéséről szólt. A játékok után minden gyorsan visszaállt a korábbi kerékvágásba.”

Több magyar is dolgozott korábban Ausztráliában, a 2000-es sydneyi olimpián Marczinka Zoltán vezette a férfiválogatottat, míg Hoppner első edzője is egy magyar volt, Oláh János.

„Nagyon későn, tizenöt éves koromban kezdtem kézilabdázni, de keményen edzettem, mert szerettem a játékot. 1998-ban érkeztem Magyarországra, a Csömörben és a Százhalombattában is szerepeltem, majd az Elektromosnál Hajdu János külön edzéseket tartott nekem. Ez egy szép, négyéves időszaka volt az életemnek” – emlékezett vissza Hoppner.

„Nagyon más, ha a kézilabda a munkád, az ausztrál válogatott tagjai jórészt még tanulnak, és utána járnak edzésre. Minden évben három-négyezer dollárt költenek csak azért, hogy játszhassanak. Számukra ez a szenvedélyről szól, óriási élmény, hogy itt vannak a vébén. Az első meccsen huszonegy góllal kaptunk ki a németektől, de az első húsz percben nagyon közel voltunk hozzájuk. A középső szakasszal voltak problémáink, a vége megint kiegyenlítettebb volt. Technikailag nem a legképzettebbek a lányaim, de küzdeni nagyon tudnak. Soha nem adják fel, és mi is csak ennyit kértünk tőlük. Nehéz mentálisan kezelni a helyzetet, ha mindig kikapsz, így nem könnyű megtalálni a motivációt. Az Elnöki Kupán olyan csapatokkal találkozunk majd, mint Paraguay vagy Dominika, ellenük meglehet az első győzelmünk.”

Az IHF ugyan állja a válogatott utazási költségét és a szállását, az ausztrálok azonban a vb előtt egyhetes edzőtáborban voltak Belgrádban, amelyet mindenki saját magának finanszírozott. Csakúgy mint otthon, ahol négy-hat hetente szoktak találkozni az Ausztráliában játszók, ráadásul a kontinensnyi országban a távolságok is nagyok, így repülőre kell ülniük. Hoppner szerint az IHF-nek valamilyen módon együtt kellene működnie a kormányokkal is, hogy elindítsák a rangsorban hátrébb levő országokat a fejlődés útján.

„Nemcsak pénzre, tudásra is szükségünk van. A nagy európai kézilabda-nemzetek edzői segíteni tudnának nekünk, ugyanis nagyon kevés tapasztalt edzőnk van. Én szerencsés voltam, mert olyanoktól tanulhattam, mint Hajdu János. Nincs szükségem könyvre, mert megvan a saját tudásom. De sokan nálunk könyvekből vagy a mérkőzések felvételei alapján próbálnak oktatni.”

Hoppnernek problémát jelentett, hogy egyáltalán összeállítsa a női válogatott keretét, mindenkit személyesen vagy telefonon kellett meggyőznie.

„Korábban Brazíliába például csak tizenkét játékost tudtunk kivinni a vb-re. Az eredmények is nagyon gyengék voltak a tornákon, sok játékosnak elment a kedve, ami érthető is egy-egy harmincgólos vereség után. A férfi juniorcsapattal Mexikóban vettem részt a Challenge-kupán, amely után felkértek a női válogatott irányítására, mivel az előző kapitány beteg lett. Soha nem dolgoztam korábban lányokkal, márpedig nagyon más műfaj. Azt mondtam, hogy megcsinálom, ha a saját elképzeléseim szerint dolgozhatok. Nagyon rövid időnk volt a felkészülésre, mindenkit személyesen kellett meggyőznöm. Elmondtam nekik, hogy azt szeretném, ha nagy szívvel és akarattal játszanánk. Garantáltam nekik, hogy legalább egy meccset meg fogunk nyerni, titkon remélem, hogy ebből kettő lesz.”

Ausztrália multikulturális ország, így a csapatban is találunk délszláv, skandináv vagy éppen brazil származású játékost. Náluk játszik a torna legidősebbje, a 39 éves Shelley Roy is, aki már a 2000-es olimpián is ott volt. Az erősségeik közé tartozik a franciáknál profiskodó kapus, Cathy Kent, a németeknél játszó 35 éves jobbátlövő, Daniela Cook és a németek ellen kilenc gólt dobó, a Dortmundban szereplő balátlövő, Sally Potocki.

„Azt szeretném, hogy amikor a magyar válogatott játékosai lemennek a pályáról, azt érezzék, egy igazi meccset játszottak. Úgy kell küzdenünk minden pillanatban, mintha döntetlen lenne az állás, és lenne esélyünk a győzelemre. Nem fogjuk tudni legyőzni a magyarokat, de a különbség talán nem lesz húsz gól, csak mondjuk tizenöt vagy tizenhat. Sokan követik otthon éjjel is a meccseinket, nekik azt kell látniuk, hogy végig küzdünk, visszafutunk, faultolunk. Jó lesz Jánossal együtt a kispadok előtt állni, de remélem, sikerül kicsit felidegesíteni, ugyanis nem könnyű kihozni a sodrából. Ezzel már elégedett lennék” – zárta mosolyogva Hoppner.

SZEKERES KLÁRA VÁRAKOZÁSAI

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZERBIA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT (ÚJVIDÉK)
Csehország–Tunézia 14.45 (Tv: Sport2)
Németország–Románia 17.00 (Tv: Sport2)
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 19.15 (Tv: Sport2. Élő, szöveges tudósítás az NSO-n!)
CSOPORTÁLLÁS ITT!