Mert ez a bizonyos pohár most sokkal inkább félig üres, mintsem félig teli. Nézzük mindjárt a kontinensbajnokságra kiutazó keretünket. Csapás csapás hátán, a Himnuszba is bekerülő balsors ismét alaposan helybenhagyott bennünket. S akkor még hol vannak az ellenfelek…

Vegyük a sor elejére, hiszen odakívánkozik, hogy Nagy László jelenleg nem tagja a magyar válogatottnak. Csapatkapitányunk, egyetlen világklasszisunk évtizede a Barcelona légiósa. A nemzeti együttesben előbb jó ideig csak akkor tudott képességeinek megfelelően teljesíteni, ha a csapatból valaki levette a válláról a terheket – Pérez Carlos remek társnak bizonyult –, utóbb azonban végleg felnőtt a feladathoz.

Sokszor egymaga vitte hátán a mieinket. Vesztett állást, helyzetet nem ismerve képes volt támadásban és védekezésben is nélkülözhetetlen alapemberré válni. Ha volt holt biztos pont a magyar nemzeti együttesben – nemcsak beválogatását, hanem mutatott teljesítményét illetően –, akkor az a barcelonai átlövő volt. Derült égből csapott be a villám az ősszel, a hírek Nagy spanyol honosításáról szóltak. Az átlövő hosszas gondolkodás után lemondta az Eb-részvételt. Nem a válogatottságot.

Nyílt titok, a spanyolok a londoni olimpián szívesen foglalkoztatnák jobbátlövőnket, aki pályafutása befejeztével is Spanyolországban képzeli el civil életét. Legyünk tárgyilagosak: Nagy borzasztóan hiányzik majd a válogatottunkból – sokkal inkább, mint amennyire a spanyoloknak szükségük van rá –, góljaival, játékával, mentalitásával. Eredményesség szempontjából a magyar válogatott tagjaként ellenben szinte semmi, a spanyolként viszont kifejezetten jó eséllyel pályázik majd valamilyen nagy világversenyen éremre. Az elkövetkezendő időszak nagy csatáit Nagy László nélkül kell megvívnunk, ez bármilyen fájdalmas is, el kell tudni viselni, fel kell dolgozni. A kesergés és a bosszúság nem juttatja előrébb a magyar válogatottat. Csak az, ha a többiek önbizalma ettől nem elmegy, hanem megnő, elvállalják azokat a feladatokat – elöl-hátul –, amelyek megoldását eddig kényelmesen Nagy Lászlónak engedték át.

Neves hiányzónk lesz még az Eb-n Mocsai Tamás, aki a világ legerősebb kézilabda-bajnokságában, a Bundesligában pallérozódik immár több mint egy évtizede. Nagy mögött-mellett azonban nem lehetett első számú jobbátlövő a válogatottban. Gyakran csereként, vagy éppen a jobbszélen jutott neki szerep. Képességeit dicséri, ott is megállta a helyét. Nagy kiválásával okkal gondolta, eljött az ő ideje. Ez kissé jobb játékosmenedzseléssel nagy valószínűség szerint így is történt volna. Csoknyai István szövetségi kapitány azonban a honosított Krivokapics Miloradra volt kíváncsi, így újoncként neki adott az őszi felkészülés során több játéklehetőséget. Ezt Mocsai sérelmezte, és elhagyta a válogatottat. Az Eb-n alapemberünk, első számú jobbátlövőnk lehetett volna, csupán helyettesítése, cseréje okozhatott fejtörést, ellenben most pótlásáról kell gondoskodni.

Ez már két igen érzékeny veszteség. Mindezzel az újonnan kinevezett kapitánynak kellett megvívnia a harcát, futnia a tiszteletköröket a színfalak mögött, miközben önállóan eddig még nem irányított egyetlen csapatot sem. Csupán kiváló szakemberektől leste el a fortélyt előbb játékosként, majd másodedzőként Veszprémben, illetve a válogatottnál. Ha ez még mindig nem lenne elég, a sort folytathatjuk.

Császár Gábor kezét decemberben műtötték meg, igencsak kérdéses, milyen állapotban van erőnlétileg és egészségileg. Több mint jelzésértékű, hogy a kapitány nem vitte el a bécsújhelyi felkészülési tornára másfél héttel az Eb-rajt előtt, mert még pihenésre, regenerálódásra volt szüksége, az edzőtáborban az erős passzoknál elhúzta, fájlalta a kezét. A szövetségi kapitány a keretszűkítésnél nem merte egyértelműen vállalni, hogy az irányító-átlövő egészséges, még mindig bízunk a hátralévő napok gyógyító erejében. A lábsérülése után lábadozó Katzirz Dávid is hasonló helyzetben van, a felkészülési tornát ő is kihagyta.

Csupa szív és erő-izom beállónk, Gál Gyula a tavasszal szenvedett súlyos térdsérülést, majd elhagyni kényszerült a Veszprémet, miután munkakapcsolata időközben erősen megromlott a kollégáival. Tatabányán meghatározó ember ugyan, nemzetközi rutinnal bír, de így BL-szinten már nem tud hétről hétre edződni. Esetében is véleményes, sérülés után, BL-meccsek nélkül mennyire tudja felvenni a harcot a kemény spanyol, francia védőkkel, hogy a csoportkör után most egyelőre ne is tekintsünk. Ugyancsak nem teljesen egészséges az ősztől Németországban légióskodó Ilyés Ferenc sem, aki átlövőként és védőként is képes nemzetközi szintű játékra. Persze százszázalékos állapotban. De így? Majd kiderül…

Kapusaink közül a nyáron Veszprémre visszatérő Fazekas Nándor magyar klubjában tulajdonképpen kevesebb játéklehetőséghez jutott az ősszel, mint volt német gárdájában, amelyhez a 2004-es athéni olimpia után szerződött. Formája talány: bravúrosan véd – mint tette egy hete, az ausztriai nemzetközi megméretésen – vagy nem képes találkozni a labdával. Puljezevics Nenad a 2009-es horvátországi vb-n már nem tudta bemutatni korábbi bravúrjait, ráadásul sok érthetetlen és megmagyarázhatatlan ügye után a nyáron Szegedről is távozott. Azóta azonban feltöltődött, volt és van számára visszaút a válogatottba. Ráadásul nem kell még a szerb bajnokságban levezetnie, ahogy tervezte, miután bejelentkezett érte a Hannover, amely Bundesliga-gárdának azóta biztos pontja. Esetében aligha akarati tényezőknek lesz szerepe, sokkal inkább a koncentráltságnak, mentális ráhangolásnak. Ez majd az éles helyzetekben derülhet ki igazából.

Eddig a hiányzókról és a kérdőjelekről, ezek után fogalmazódik meg a jogos és időszerű kérdés: ha rájuk nem, vagy csak részben, akkor kikre számíthatunk, kiktől várjuk a megoldást? Mindenekelőtt a veszprémi magban bízhatunk. Megint, újfent, sokadszor. Eklemovics Nikola a két Iváncsik fivérrel, Gergővel és Tamással kiegészülve képes felvenni a versenyt a riválisokkal. Ilyés minden további nélkül be tud kapcsolódni melléjük, mint ahogyan valószínű a másik nem oly régi játszótárs Gál, de a társak, elsősorban Laluska Balázs, sem igen lehetnek ismeretlenek számukra a válogatottból. Annál inkább Krivokapics Milorad, aki szegedi húzóemberként honosítás után a magyar válogatottban is megmutathatja tudását.

Grebenár Gábornak (Zaragoza) jót tett, hogy Spanyolországban légióskodik, bátrabban játszik, de ezzel együtt a szűkített keretbe nem került be. Törő Szabolcs (Arrate) ugyancsak spanyol klub játékosa már, a heteseket korábban is biztos kézzel lőtte, de vajon csereként képes-e tehermentesíteni a kezdőket? Kérdéses továbbá, hogy Putics Barna (Minden) ismét Németországból érkezve ezúttal melyik arcát mutatja meg? A szebbet, vagy amelyikre kevésbé vevő a közönség és a szakvezetőség? Putics sikeres Bundesliga-rajt és barcelonai kirándulás után a tavalyi vb-n nagyot dobhatott volna, erre majdnem magát dobta ki a keretből hosszú időre. Most ismét játékban van, és a Bundesligából érkezik, Veszprémben a tavasszal ismételten gyengének találtatott, a világot aligha ő váltja meg nekünk.

A dunaújvárosi Nagy Kornél évek óta a bővebb keret tagja, játszhatott is világversenyen, de nem tudott egy szintnél még tovább lépni. Jellemzően most is a Dunaferr tagja. Schuch Timuzsin évekkel korábban már nemcsak termete, hanem teljesítménye miat is túlnőtt kortársain, de mintha a felnőttek közé még mindig nem érkezett volna meg, hiába légióskodik.