Kézilabda: visszavonul a riói női döntő bírópárosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.03. 21:54
null
Kjersti Arntsen és Guro Röen
A 38 éves Kjersti Arntsen és a 31 éves Guro Röen úgy döntött, hogy mind a ketten befejezik játékvezetői karrierjüket, írja a a Norvég Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja.

 

 

„Nem volt egyszerű döntés. Megtiszteltetés volt a nemzetközi és a hazai top kézilabda-mérkőzéseken dolgozni, hihetetlen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Ezen kívül betekintést nyertünk a nemzetközi sportpolitikába is. Szeretnénk megköszönni a hazai szövetség támogatását, azt, hogy abszolút csúcspontként négyszer is az év játékvezetői lehettünk otthon, hogy számtalan világversenyen dolgozhattunk, és hogy a riói olimpián mi vezethettük az orosz–francia női döntőt” – áll a közleményben.

A páros hat éve dolgozott együtt, egy olimpián, három világ- és két Európa-bajnokságon vehetett részt. 2015–2016-ban ők vezettek a női Bajnokok Ligája döntőjét, amelyben a CSM Bucuresti hosszabbítás után hetesekkel győzte le a Győri Audi ETO KC-t.

Tavaly férfitornán is lehetőséget kaptak, az IHF által szerzett Super Globe-on (a nem hivatalos klub-világbajnokságon) két mérkőzést is vezettek.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

Utánpótlássport
16 órája

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
2025.04.15. 20:04

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 16:10

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01

Kézilabda: tesztmódban az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.09. 14:53

Kézilabda: bíznak a fiatalokban a férfi NB I-es Gyöngyösnél

Utánpótlássport
2025.04.07. 17:01
Ezek is érdekelhetik