Először is arról, hogy az ausztriai kontinensbajnokságon mindegyik olyan nemzet ott lesz, amely a korábbi nyolc alkalommal meghatározó szerepet töltött be, illetve azokon több alkalommal is megmutatta magát. A kivétel egyedül az osztrák válogatott, amely rendezőként indul és először lehet tagja az európai elitmezőnynek. A kezdés előtt látatlanban oda is adhatjuk a házigazdáknak a képzeletbeli utolsó helyet. Ez aligha képezi vita tárgyát úri körökben.

Mint ahogyan az sem, hogy a franciákat tekinthetjük a torna legnagyobb favoritjainak. A legutóbb világbajnokságot (2009, Horvátország) és a legutóbbi olimpiát (2008, Peking) is ők nyerték meg.

A sportágban sorjáznak a világesemények, így elég a közeljövőre visszatekintenünk, hogy máris képbe kerüljünk az Eb-esélyeket illetően. Természetesen a szerencse-, illetve meglepetés-faktort nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen azzal is szolgál a sportág szép számmal múltban-jelenben és várhatóan a jövőben is.

Arra sokan gondoltak, hogy a franciák 2008-ban olimpiai döntőt játszhatnak, arra viszont valószínűleg kevesebben, hogy a pekingi fináléban Izlanddal mérkőzhetnek meg, miközben a 2007-es vb-győztes németek a nyolcba sem kerültek be. Ráadásul Izland az olimpiát megelőzően elbukta a Macedónia elleni vb-pótselejtezőjét. Tehát a sportágban a meglepetések sem kizártak.

Az erőviszonyoknak megfelelően Pekingben a nyolc között hét európai csapatot láthattunk, a bronzéremig jutó Spanyolország a negyeddöntőben gyorsan búcsúztatta a kakukktojásnak számító dél-koreaiakat. A kieséses szakaszban gyakorlatilag minden mérkőzés kiegyenlített játékot és nagy csatát hozott.

A horvátok lecsúsztak ugyan az olimpiai dobogóról, így az egy évvel ezelőtti hazai vb-n szerették volna kárpótolni magukat. A döntőig veretlenül meneteltek, ott aztán a franciák 24–19-cel vágtak vissza a középdöntőben elszenvedett 22–19-es vereségért. A vb negatív meglepetését az olimpiai bronzérmes spanyolok szolgáltatták, akik be sem jutottak a középdöntőbe és végül a 13. helyen zártak. A németek viszont visszaküzdötték magukat (5. hely), és mi magyarok is büszkék lehettünk (6. hely) a helytállásunkra.

Az Eb-aranyérem megszerzésében most is több válogatott bízik reálisan – francia, horvát, dán, lengyel –, de a kiegyenlített erőviszonyokra jellemző, hogy a tizenhatos mezőnyben talán egyedül a házigazda osztrákoknak nem jelenhet meg legalább vágyálmaiban az elődöntőbe való bekerülés. Ehhez néhány – orosz, spanyol, német, svéd – csapattól kisebb, a mezőny nagyjából felétől viszont igen nagy bravúrra lenne szükség.

Nekünk magyaroknak mindenek előtt a csoportból kellene továbbjutnunk, amely már csak azért sem egyszerű, mert roppant erős ellenfelekkel találkozunk. Egy csapatot mindenképpen le kell győznünk, ez a papírforma alapján a cseh válogatott lehet. „A franciák ellen nem sok sanszunk van" – mondta ki őszintén a realitásokat Csoknyai István a kontinensbajnokság előtt.

Aligha beszélt a levegőbe szövetségi kapitányunk, a sportág szakavatott és kiváló ismerője, de azt még a laikus is láthatja, amelyik csapatban ott van a horvátországi vb All Star-válogatottjának három játékosa, az más szinten van és játszik, illetve többre hivatott, mint a magyar együttes.

Az elnyűhetetlennek tetsző, 34 éves Thierry Omeyer nemcsak a 2009-es vb legjobb kapusa volt, hanem posztján évek óta a világ legjobbja. Miként a 26 éves Nikola Karabatic is. Az átlövő mellett a 28 éves szélső, Michael Guigou került be a horvátországi esemény legjobbjai közé, nem ok nélkül. Ők a rutinos Luc Abalóval (26 éves), Jerome Fernandezzel (33) vagy éppen Didier Dinarttal (33) kiegészülve most is masszív gárdát alkotnak. Sérülés miatt náluk a kiváló fizikummal rendelkező, ruganyos és gólerős Daniel Narcisse (31), illetve Bertrand Gille (34) szereplése kérdéses.

Ismerve a sportág helyi népszerűségét és merítési lehetőségét ez aligha jelenthet megoldhatatlan feladatot és terhet. Erősségük a remek alapkésség és fizikum mellett az összeszokottságban, a már-már mérhetetlen rutinjukban, önbizalmukban és lelki tartásukban keresendő. Kiváló versenyzőtípusok, esetükben gyenge pontról aligha beszélhetünk úgy, hogy ne tegyük nevetségessé magunkat.

Spanyolország veretlenül nyerte a hazai rendezésű felkészülési tornát az elmúlt héten, bár a mezőny nem igen nevezhető veretesnek – Románia, Brazília, Svájc –, mondjuk inkább úgy, biztosra mentek. Jól is jött egy kis önbizalom növelő teszt a kontinensbajnokság előtt, mert oda a vb-n elért rossz emlékkel utaznak. A spanyolok igencsak szélsőséges teljesítményre képesek, hiszen az Eb-n elért kilencedik, majd vb-n felmutatott tizenharmadik hely között Pekingben bronzérmesek lettek az olimpián. Erősségük a jó fizikumra és technikai képzettségre építő egyéni játék, a sok váratlan húzás. Amelyet valljuk be, hajlamosak vagyunk magyar sajátosságnak tekinteni, de ez csupán részben igaz. A spanyolok is rendkívül improvizatív játékra képesek, talán ez ad magyarázatot szélsőséges eredményeikre.

A spanyolok összeállítása azt mutatja, a csapatépítés időszakát élik. Miközben rutinos játékosaik sora az állandóságot képviseli – Sterbik Árpád az említett felkészülési torna legjobb kapusa, Iker Romero a legjobb mezőnyjátékos lett –, folyamatosan keresik azokat az embereket, akikkel ismét éremcsatába indulhatnak. Légiósaikkal telezsúfolt, pénzes klubjaik rendre meghatározók a kontinensen – a BL-címvédő Ciudad Realt és Barcelonát kell megemlíteni mindenek előtt –, így a győzelemhez szoktak, válogatottjuk kevésbé. A 2005-ös vb-arany mellett három olimpiai bronzérmük (1996, 2000, 2008) és négy Eb-érmük van, három ezüst és egy bronz. Nem az a kifejezett nyerő típusok, de mégis mindig abban gondolkodnak. Talán ezért is merült fel tíz év barcelonai légióskodást követően Nagy László honosítása, aki nem az első klasszis lenne a sorban, elég a már említett Sterbikre, vagy Talant Dusebajevre gondolnunk. Előbbit egyszer (2005), utóbbit kétszer (1994, 1996) választották meg a világ legjobbjának.

Harmadik csoportellenfelünk, a cseh válogatott az önállósulás után előbb „tért magához" a sportágban, mint szlovák szomszédaink. A csehek ötször-ötször szerepeltek már vb-n, illetve Eb-n, de legjobb eredményeiket az első időszakban induló csapatuk érte el. Az 1995-ös vb-n a nyolcadik, az 1996-os Eb-n a hatodik helyen végeztek. A generációváltást követően visszaestek ugyan, de az elmúlt egy-két évben ismét kemény csatára késztetik az ellenfeleket, különösen hazai környezetben. Németország közelsége esetükben a sportág előnyére szolgált, hiszen több légiósuk játszik a világ legerősebb bajnokságának tartott Bundesligában – ez a lengyelek esetében sincs másként, viszont őket sokkal előrébb jegyzik a sportági hierarchiában –, nagy a rálátás, könnyű a kiugrás. A csehek esetében motivációt jelenthet, hogy egyénileg feljebb srófolják értéküket, csapatként pedig az, hogy valamit végre elérjenek. Bár a nagy kiugrásnak aligha most jön el az ideje, még a legjobbakat is képesek teljes erőbedobásra ösztönözni. Alapképzettségben elmaradnak ugyan az elittől, ezt összeszokottsággal lehet(ne) ellensúlyozni, de mivel több csapatból érkeznek, jobbára csak világversenyeken van lehetőségük összeérni. Ausztriában arra választ kapunk, ebben hol is tartanak. Reméljük, egyelőre mögöttünk...