Női kézi: a Győrrel kétszeres BL-győztes korábbi játékos lesz a Brest vezetőedzője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 08:50
null
Ambros Martín egykori játékosa és segítője, Raphaëlle Tervel lesz jövő nyártól a Brest edzője (Fotó: Nagy Gábor)
Jövő nyártól a Győri Audi ETO KC-val játékosként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Raphaëlle Tervel lesz a női kézilabda BL-ben érdekelt Brest Bretagne vezetőedzője – számolt be róla honlapján a francia klub.

A 44 éves szakember játékosként megfordult a francia Besanconnál, a spanyol Bera Beránál és Itxakónál, a norvég Larviknál és a Győri Audi ETO KC-nál is. A 249-szeres francia válogatott kézilabdázó nemzeti csapatával 2003-ban világbajnok lett, s ott volt a 2000-es sydney-i, a 2004-es athéni, a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián is, míg klubszinten legnagyobb sikereit a Rába-partiakkal érte el, hiszen tagja volt a 2013-ban és 2014-ben is Bajnokok Ligája-győztes csapatnak, ám a második BL-diadal után visszavonult és a Besanconnál hét évig edzősködött, majd 2022-ben lett Ambros Martín segítője Győrben, de idén nyáron a spanyol szakemberrel együtt ő is távozott.

Tervel jövő nyártól már vezetőedzőként tevékenykedik a BL-ben is érdekelt Brestnél, hiszen hároméves szerződést kötött a klubbal.

„Ez egy olyan klub, amely álmodozásra késztet, egy igazi projekt, mellyel idővel építünk valamit. Úgy gondolom, itt olyan a környezet, amely kedvez a teljesítménynek, valami jó és nagyszerű tevékenységnek” – fogalmazott székfoglalójában Tervel, aki Pablo Morelt váltja a Brestnél.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
6 órája

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
Tegnap, 14:00

Női kézi: hosszabbított világbajnok szélsőjével a Győr – hivatalos

Kézilabda
2026.01.12. 09:13

Jó hír a Ferencvárosnak: kikapott a csoportmásodik Odense a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.11. 17:32

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

A Metz otthonában is győzött, továbbra is hibátlan az ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 17:34

Jön a Metz és a Győr rangadója a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 08:53

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44
Ezek is érdekelhetik