„Mindent Istennek köszönhetek” – az Esztergommal menetelő Szmolek Apollónia szerint megéri jó embernek lenni

– Felismerik már az utcán?  
– Már az nagy megtiszteltetést jelentett, amikor a szombathelyi utánpótlásból azt mondta egy kislány, hogy én vagyok a példaképe. Gyerekként álmodtam róla, milyen jó lenne, ha később valaki felnézne rám. Esztergomban is előfordult, hogy odajöttek hozzám fiatalok, vagy a boltban kértek tőlem közös fényképet. Szerintem jobban örültem neki, mint ők.

– Főleg, ha abból indulunk ki, hogy egy osztrák határ menti, néhány száz lelkes községből indult.  
– Pornóapáti összetartó kis közösség, nem túlzás, hogy mindenki ismer mindenkit. Ha hiányzik valamid, simán kérhetsz a szomszédodtól. Gyönyörű a település fekvése, folyó szeli ketté, és két oldalról is erdő veszi körül. A nagymamám, az apukám és a testvérei a mai napig ott élnek.

– Sok poénos megjegyzést kapott, ha valaki meghallotta, honnan származik?  
– Persze, ha új helyre kerültem, mindig megmosolyogták, amikor elmondtam, hogy Pornóról jöttem. Esztergomban és a válogatottban is egyből felkapták a fejüket, amikor a nevét említettem, de ehhez már hozzászoktam, és én is szoktam vele viccelődni.

MEGGYŐZŐDÉSE, HOGY MEGÉRI JÓ EMBERNEK LENNI  

– A sport mennyire volt része a mindennapjaiknak?  
– Apukám sokáig kick-boxolt meg az amerikai focit űzte, a két évvel idősebb bátyám, Emánuel kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kick-boxos. Sokféle fiús sportágat űztem gyerekkoromban, például elmentem a srácokkal focizni, vagy éppen birkóztunk, sokat néztünk UFC-t és pankrációt is. Otthon előszeretettel gyakoroltuk is a testvéremmel, aminek a szüleink már kevésbé örültek. Pedig engem sem kellett félteni, mondjuk, előfordult, hogy odaütöttem, majd futottam anya mögé. A bátyámnak is köszönhetem azt a keménységet, küzdőszellemet, amelynek a kézilabdában beállóként és hármas védőként is nagy hasznát veszem.

– A testvére nem csábította a kick-box felé?  
– Egy évig csináltam a kézilabda előtt, de a csapatsportok sokkal közelebb állnak hozzám, jobban tudom kamatoztatni az adottságaimat. Szeretek közösségben lenni, jó csapatjátékosnak tartom magam, aki tud örülni mások sikerének. Amikor nem vagyok a pályán, akkor is hangosan biztatom a többieket. Imádom, amikor együtt elérjük azt a flow-állapotot, amiért könnyű beleszeretni a kézlabdázásba. Ugyanakkor sokat köszönhetek a bátyámnak is, gyakran edzettünk együtt, hajtottuk egymást előre. A kitartásával, munkamoráljával nekem is jó példát mutatott, nem beszélve a mentális felkészülés fontosságáról.

– Milyen mintát hozott még magával otthonról?  
– Úgy neveltek minket, ha nem adjuk fel, akkor bármit elérhetünk. Bennem sohasem vetődött fel, hogy ne tudnám valóra váltani az álmaimat. Meggyőződésem, hogy amiben igazán hiszek és meg is dolgozom érte, az előbb-utóbb össze fog jönni. Hálás vagyok ezekért a tanításokért, ezt szeretném majd én is átadni a gyerekeimnek. A szüleim ugyan elváltak, de az erős családi háttér megmaradt, gyakran járnak a meccseimre, és egymás mellett ülve biztatnak. A bátyám a legjobb barátom, mindent megbeszélünk, a másik sportágához is értünk annyira, hogy kikérjük egymás véleményét. Ő az, akit ha meccs után felhívok, azt is megmondja, ha szerinte gyengén játszottam. Fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik őszinték veled és olykor tükörképet tartanak eléd.

– Mennyire foglalkozik a kívülállók véleményével?  
– Már nemigen adok azok megjegyzéseire, akik nem ismernek. Persze régebben én is azt szerettem volna, hogy mindenki jó véleménnyel legyen rólam, viszont sokkal fontosabb manapság nekem, hogy élvezzem a játékot, az edzőm elégedett legyen velem, és tudjak segíteni a csapatnak. Sok kommentelő egyáltalán nincs tisztában azzal, mi minden húzódhat meg egy teljesítmény mögött, mivel kell éppen megküzdenie a sportolónak az életében.

– A saját esetében mi jelenti a fő kapaszkodót a nehezebb időszakokban?  
– A hit, a család és a kézilabda – ez a hármas határoz meg leginkább. Ha valamelyik szegmensben nehézség adódna, még mindig ott a másik kettő, amelyre támaszkodhatok. Próbálok figyelni a körülöttem levőkre, nem szeretném, ha valaki a társaságomban rosszul érezné magát. Előfordult, hogy ezt az önzetlenséget túlzásba is vittem, amiből sérültem. Viszont még mindig azzal a meggyőződéssel fekszem le a nap végén, hogy megéri jó embernek lenni.

MEGINGATHATATLAN A HITE  

– Miként emlékszik vissza a kezdeti, szombathelyi időszakra?  
– Hetedikesként kezdtem el hetente egyszer-kétszer kézilabdaszakkörre járni a Felsőcsatári Általános Iskolába. Az akkori testnevelő tanárom mondta, hogy Szombathelyen az utánpótlás-akadémián is kipróbálhatnám magam. Így kerültem az SZKKA-hoz, s 17 évesen már az NB I/B-s felnőttcsapattal kezdhettem az alapozást. Miután NB I-es lett az együttes, már az is nagy szó volt, ha a keretbe bekerültem, aztán egy siófoki bajnokin be is mutatkozhattam. Utána újra meg kellett harcolnunk a feljutásért, amelyet egy álomszerű idény végén egy fiatal csapattal sikerült kivívnunk. Pődör Rebekával, Pődör Blankával, Kulcsár Dorkával vagy Christe Dalmával együtt nevelkedtünk, olyan érzés volt, mintha a gyerekkori barátaiddal érted volna el a sikert.

– Nem származott hátránya abból az elején, hogy később talált rá a sportágra?  
Igyekeztem gyorsan felzárkózni. Miután növésnek indultam, a mozgásomat újra „össze kellett rakni”. Marosán György javasolta, hogy próbáljam ki magam beállóban, előtte lövőt játszottam. Sokszor tovább kinn maradtam teniszlabdával gyakorolni az egykezes elkapásokat, pattintott átadásokat. Ez a kislabdás rutin a mai napig megmaradt, minden edzés és mérkőzés előtt megcsinálom, jól fejleszti a reflexeimet is.

– Mi tetszett meg a beállóposztban?  
– Szerettem, hogy támadásnál helyet kell csinálnom magamnak vagy éppen a társamnak zárni. Mondjuk, utóbbihoz jobban meg kellett értenem a játékot, hogy a védők mozgására is reagálni tudjak. Védekezni talán még jobban is szeretek, nincs annál jobb érzés, mint amikor sikerül egy jó megállító fault, olyan eksztázissal tölt el, mintha gólt dobnék. A falban meg kell bíznod a melletted állóban is, hogy ő is elvégzi a feladatát, egy új csapatnál időbe telik, amíg kialakul ez az összhang.

– Van olyan beálló a mezőnyben, akinek kimondottan figyelte a játékát?  
– Gyakran nézek férfimeccseket is, de olyankor is a beállók és a jobb hármas védők mozgását követem. A Veszprémben is megforduló Ludovic Fabregast tudnám kiemelni, aki mindkét kapu előtt álomszerűen mozog. A nőknél korábban sokat figyeltem Dragana Cvijics játékát, hogyan kapja el a labdát és fordul be vele, de mondhatnám a most éppen szülési szabadságát töltő Kari Brattsetet is. Azt vallom, mindig van hova fejlődni.

– A korábban már említett hite hogyan lett az élete fontos része?  
– Római katolikus családban nőttem fel, minden este együtt imádkoztunk, misére jártunk, tartottuk a keresztény ünnepeket. A mai napig imádkozással kezdem és zárom a napom. Négy-öt éve aztán még szorosabb kapcsolatot alakítottam ki Istennel, sokszor beszélek hozzá. Hálát adok a családomért, hogy egészségesek lehetünk, hogy kézilabdázhatok, van mit ennem, hol aludnom. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki hazamegy és megnyugszik, mert otthon érzi magát. Ezt a lelki békét érzem én is, amikor imádkozom vagy templomban vagyok. Olvasom a Bibliát, szeretem a prédikációkat hallgatni, az esztergomi bazilikában nagyon jó pap van, rajta is múlik, hogyan fogja meg az adott tanítást.

– Miként vezérli a hit az útját?  
– Mindent Istennek köszönhetek. Megingathatatlan a hitem abban, hogy a kézilabdázással kapcsolatos álmokat is tőle kaptam. Sokan biztos legyintettek, amikor fiatalon arról beszéltem, hogy szeretnék az NB I-ben vagy a válogatottban játszani, én viszont addig dolgoztam, amíg el nem értem őket. Próbálom mindenben és mindenkiben meglátni a jót. Természetesen nekem is vannak negatív gondolataim, de nem hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam.

MÁRIS SOKAT TANULT ELEK GÁBORTÓL  

– Az utánpótlás-válogatottakban nem szerepelt, viszont 2024 őszén egyszer csak Golovin Vlagyimir volt a vonal másik végén.  
– Azzal keresett meg Vova, hogy bevenne a hazai Eb előtti bő keretbe. Először meg sem tudtam szólalni, annyira hihetetlen volt. Miután letettük a telefont, elsírtam magam, és gyorsan elmondtam vagy négy-öt Miatyánkot. Az első összetartáson aztán tavaly márciusban vehettem részt. Nagyon izgultam, előtte még a tévében néztem a többiek meccseit a BL-ben vagy éppen az Eb-n. Azonban mindenki olyan kedvesen fogadott, hogy hamar megnyugodtam. Aztán az edzéseken fel kellett vennem a ritmust, olyan gyorsan jöttek a passzok, de legalább testközelből éreztem, hova kell eljutnom.

– Nehéz volt búcsút intenie Szombathelynek?  
– Nagyon, már csak azért is, mert gyorsan kötődöm emberekhez, és ahogy említettem, sok barátom játszott a csapatban. Arról nem is beszélve, hogy addig a családom közelében éltem, az edzések után hazamehettem anyához a városban, de Pornóapáti is mindössze negyedórányira volt autóval.

– Miért Esztergomra esett a választása?  
– Először is szerettem volna kilépni a komfortzónámból, és a saját lábamra állni. Elek Gábor személye sokat számított, minden játékos szívesen tanulna tőle. A Szombathely és az Esztergom között nagy volt a rivalizálás az NB I/B-ben, már akkor is volt egyfajta karaktere a klubnak, amely megfogott, erőt és fegyelmet sugároztak magukból a játékosok.

– Hogyan ment a beilleszkedés?  
– Nagy erőt adott a mindennapokban, hogy a párommal, Balogh Mátéval élek együtt, aki maga is profi sportoló, kosárlabdázó Komáromban, így ő is motivál engem. Elek Gábor elvárja, hogy minden edzésen maximális fegyelemmel és sebességgel végezzük a munkát. Ha nem a megfelelő hőfokon kezdünk el egy gyakorlatot, hamar tesz róla, hogy ez megváltozzon. Ezért is jöttem ide, ebből tudok fejlődni, és már jó fél év után azt mondhatom, jobban értem a játékot, olyanokat tanultam, amikre korábban nem is gondoltam volna. Maximalistaként az elején túl sok mindent szerettem volna egyszerre jól csinálni, nem az adott feladatra koncentráltam. Azóta sokat fejlődtem ebben is, mint ahogy a meccsek elejét sem pörgöm már annyira túl, ebből sok felesleges két percet begyűjtöttem. A poszttársam, Kisfaludy Anett az elejétől fogva sokat segít, amiért nem lehetek elég hálás neki.

Szmolek Apollónia esztergomi beilleszkedése kapcsán kíváncsiak voltunk az El-negyeddöntős csapat vezetőedzője, Elek Gábor véleményére is. Lapunknak elmondta, a 23 éves beálló leigazolásánál az alkat volt az első, a mentalitás a második számú szempont. A másodedző, Vida Gergő dolgozott már Szmolekkel, és azt mondta róla, hogy kiváló alany a munkára, ami be is bizonyosodott.  „Már az elején tisztáztuk, hogy egyikünk sem fogja feladni a másikba vetett hitét, nem mondunk le egymásról. A tudatosságot volt a legnehezebb megtanulnia, hogy nem ösztönből játszunk, hanem ahogyan a szerkezet és a taktika megköveteli. Ráadásul teljesen más rendszerben kézilabdázunk, mint amiben felnőtt, de ezen már túl vagyunk. Egyre jobban érti, merre haladunk, egyre többet tud a játékból, és egyre eredményesebb is” – emelte ki Elek Gábor, aki szerint az elején még a támadójátéka rovására ment a védekezése fejlesztése. Az Esztergom szakvezetője külön is kitért Szmolek személyiségére: „Rendkívül jó ember, mindenki szereti. Jó érzés a közelében lenni, mert nagyon pozitív a kisugárzása. Vicces is a maga nemében, alkalmas arra, hogy szórakoztassa a közösséget.”   Elek hozzátette, még nagy fejlődési potenciált lát benne, ha a játék logikáját megérti, szinte korlátlanok a lehetőségei, mert a mentalitása, kitartása a legjobbak közé tartozik.

– Közben decemberben az első felnőttvilágversenyén is részt vehetett. Hogyan értékeli a nekünk hetedik hellyel záruló vb-t?  
– Mivel még közel sem tekintek magamra stabil kerettagként, már az is nagy örömmel töltött el, hogy ott lehettem. Először volt részem olyan sorozatterhelésben, amikor kétnaponta követték egymást a mérkőzések. Irán ellen kaptam először szerepet, bevallom, még el kellett nyomnom magamban az izgatottságot. A hetedik helyet összességében abszolút pozitívan értékelem, testközelből láttam, mennyi munkát tettek bele a lányok. Hiszek benne, hogy még több van bennünk, és lesz ez még jobb is.

– Az Európa-ligában csoportelsőként zárt az Esztergom, a Mosonmagyaróvár elleni negyeddöntős párharc első meccsén pedig nagy lépést tett a final four felé.  
– Már a Zvezda elleni selejtezőben megéreztük, mekkora kihívást jelentenek a külföldi csapatokkal vívott meccsek, ugyanakkor izgalmas kaland is volt egyben. A fizikai részével nem volt gondunk, és próbáltuk minden mérkőzésen megmutatni, mire vagyunk képesek. Még mindig furcsa kimondani, hogy csoportelsőként zártunk. Különleges, hogy nyolc nap alatt három meccsünk lesz az Óvárral, miután éppen a két negyeddöntő között találkozunk a bajnokságban is. Szeretnénk mindhárom összecsapást megnyerni. Bárkit kaptunk volna, a négyes döntő elérése lett volna a célunk.

– Ahogy végigvettük, a múlt évben már több álma is valóra vált. Milyen további célokat tűzött ki maga elé?  
– Tavaly végeztem a szombathelyi egyetem sportszervező és sportmenedzser szakán. A tanulást mindenképpen szeretném folytatni, csak nem akartam egybekötni a klubváltással és a költözéssel. A sportmenedzseri szakma amúgy nagyon megtetszett, egyszer talán saját ügynökséget is alapíthatok. A kézilabdázással kapcsolatos álmaimban szerepel még a jövőben a légióskodás is, valamint szeretném magam kipróbálni a BL-ben, a válogatottal pedig nagy vágyam az olimpiai részvétel. Imádkozom azért, hogy Isten is megadja, hogy dolgozhassak értük.

Született: 2002. augusztus 8., Szombathely Sportága: kézilabda Posztja: beálló Klubjai: Szombathelyi KKA (2016–2025), Mol Esztergom (2025–) Nevelőedzője: Pődör Zoltán Edzői: Józsa Krisztián, Farkas József, Marosán György, Vida Gergő, Bo Rudgaard Olsen, Elek Gábor Első válogatottsága: 2025. március 8., Budapest (Ukrajna, 35–16) Válogatottsága/góljai: 13/7 Kiemelkedő eredményei: világbajnoki 7. (2025), NB I/B-1. (2024)

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. március 21-i lapszámában jelent meg.)