Női kézi: Camilla Herrem nem bánja, hogy nemet mondott a Győrnek

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 13:51
null
Camilla Herrem nemet mondott a Győrnek (Fotó: AFP)
Camilla Herrem, a norvég női kézilabda-válogatott kiválósága elárulta, a tavasszal megkereste a Győri Audi ETO.

 

A 34 esztendős balszélső a norvég TV 2-nek adott interjúban beszélt a győri lehetőségről.

„Ajánlatot kaptam a Győrtől, s el kell ismerni, csábító volt a gondolat, hogy egy ilyen fantasztikus csapatban küzdhetnék a Bajnokok Ligájáért. Ez az egyik legrégebbi álmom” – mondta Herrem, aki a norvég válogatott színeiben olimpiát, két világbajnokságot és négy Európa-bajnokságot nyert, ám a BL-ben sohasem lett aranyérmes.

A 2016–2017-es idényben a Vardarral bejutott a BL-döntőbe, ám a budapesti fináléban csapata kikapott a Győrtől, amely aztán 2018-ban és 2019-ben megvédte a címét.

„Sokáig kellett gondolkodnom, ám végül arra jutottam, maradnom kell a Solában – mondta a 250-szeres válogatott Herrem, aki Solában született, itt vált profi játékossá, s 2017 óta ismét nevelőklubjában szerepel. – Nem csak a kézilabda szempontjából kell dönteni. Tudom, furcsán hangzik, de Sola mindenben jobb most nekem, mint Győr.”

Herrem arra utalt, hogy bár valóban szeretne BL-t nyerni, gondolnia kell a családjára is. Férjét, Steffen Stegavikot az idén nevezték ki a Sola vezetőedzőjének, 2018-ban pedig fiuk született. Mint mondta, akkor hajlandó elköltözni családjával, ha úgy érzi, nagyon megéri. A BL-aranynál neki fontosabb a családja, s nem bánta meg, hogy nem igazolt az ETO-hoz.

Legfrissebb hírek

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2 órája

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, elkerülte egymást a Győr és a Metz az elődöntőben

Kézilabda
2025.04.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik