Női kézi: Dahl távozik Siófokról, Penát felfüggesztették

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 18:17
null
Bent Dahl távozik Siófokról (Fotó: Tumbász Hédi)
A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a gárdától Bent Dahl vezetőedző, Nerea Penát pedig felfüggesztette.

 

Mint a közleményben olvasható, a szakember és a klub közös megegyezéssel szerződést bontott, aminek értelmében Bent Dahl azonnali hatállyal távozik a Siófoktól.

A norvég tréner tavaly januárban érkezett a Balaton-parti csapathoz Tor Odvar Moen segédjeként, ám amikor Moen családi okokra hivatkozva távozott a gárdától, Dahl vette át a vezetőedzői posztot.

A Siófok mérlege kilenc tétmérkőzésen hat győzelem és három vereség – a sikertelen szereplés vezetett oda, hogy a felek szerződést bontottak.

A klub nem sokkal később kiadott egy másik közleményt is, melyben tudatja, hogy Nerea Penát felfüggesztette – a döntés határozatlan időre szól, és azt jelenti, hogy a játékos a csapat edzésein, illetve mérkőzésein nem vehet részt.

A Siófok felvette a kapcsolatot Pena menedzserével, így hamarosan további fejlemények várhatóak az ügyben.

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek

Szombathelyre igazol az Eb-bronzérmes beálló, Pásztor Noémi

Kézilabda
14 órája

Pődör Rebeka: A gólkirályi cím másodlagos, a csapat sikere fontosabb

Kézilabda
2025.02.28. 06:36

Női kézi: svéd válogatott irányítót igazolt a Debrecen

Kézilabda
2025.02.27. 17:26

Jól kezdett a Szombathely, de végül fölényesen győzött a Győr a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.02.25. 19:35

Női kézilabda NB I: lejártak az óvári eltiltások, nyert az MKC – és a Győr is

Kézilabda
2025.02.19. 20:15

Profi szerződést kapott a DVSC kézilabdacsapatának 16 éves akadémistája

Kézilabda
2025.02.18. 17:50

Nyáron távoznak Mosonmagyaróvárról az utánpótlás kézilabdaedzői – sajtóhír

Kézilabda
2025.02.14. 15:22

Női kézi NB I: horvát irányítójával is hosszabbított a Kisvárda – hivatalos

Kézilabda
2025.02.14. 12:15
Ezek is érdekelhetik