Női kézi: dán klasszissal erősített a Győr – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.16. 14:34
null
Kristina Jörgensen jövő nyáron érkezik Győrbe (Fotó: gyorietokc.hu)
A női kézilabda NB I-ben címvédő, a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában bronzérmes Győri Audi ETO KC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 25 éves dán irányító, Kristina Jörgensen jövő nyártól a Rába-partiaknál folytatja pályafutását, s három évre írt alá.

 

A 25 éves Jörgensen pályafutását szülővárosában, a Horsensnél kezdte, a felnőttek között a Skanderborg színeiben mutatkozott be, majd 2017 és 2022 között a Viborg játékosa volt, ezt követően állt légiósnak és lett a francia Metz játékosa, mellyel francia bajnok és kupagyőztes lett.

A 2016-os junior-vb-n és a 2017-es junior Európa-bajnokságon is ezüstérmes irányító 2017 óta tagja a dán felnőttválogatottnak, mellyel a 2021-es spanyolországi vb-n bronzérmet szerzett, a 2022-es szlovén, északmacedón, montenegrói közös rendezésű Eb-n pedig második helyen végzett hazája nemzeti csapatával.

Jörgensen minden bizonnyal a norvég világklasszis, Stine Oftedalt lesz hivatott pótolni Győrben, a 32 éves, háromszoros világbajnok ugyanis még nyáron közölte, úgy tervezi, nem hosszabbítja meg 2024 nyarán lejáró szerződését és a párizsi olimpia után visszavonul.

„Egy álom vált valóra a Győrbe szerződésemmel. A világ egyik legjobb csapatáról van szó, akik ha hívnak mindenképp elgondolkodsz. Nekem nem kellett sokat agyalnom, hiszen régóta az volt a vágyam, hogy Győrben játsszak. Kívülről az látszik, hogy Győrben minden adott a sportolónak a csúcsteljesítmény elérésére. Maximalista vagyok, és imádok nyerni, ezért is volt könnyű a döntés, hiszen az ETO-ban is mindig ezek az elvárások. Nagyon várom, hogy a fantasztikus Audi Arénában léphessek pályára a remek győri szurkolótábor előtt. A jövő év csapata már most jól néz ki, alig várom, hogy nyáron én is csatlakozzak. Természetesen addig még jelenlegi klubom sikeréért küzdök, de várom már a nyarat, hogy én is zöld-fehér szerelést húzhassak magamra” – mondta a három éves szerződést kötő Kristina Jörgensen.

„A még mindig csak 25 éves játékos korát meghazudtoló módon értett játékát csodálja a szakma. Képességei nem csak támadásban, de védekezésben is a női mezőny egyik legsokoldalúbb, legveszélyesebb, leghasznosabb játékosává teszik. Érkezése csak még tovább erősíti a jövő évad keretét. Külön öröm számomra, hogy a tárgyalások során elmondta, hogy számára egy nagy álom vált valóra azzal, hogy Győrbe szerződhet” – mondta Kristina Jörgensen szerződtetése kapcsán Endrődi Péter, a Rába-parti klub ügyvezetője.

A Győr korábban az Odensétől szerezte meg három évre a holland jobbátlövőt, Dione Housheert, és a balszélső Bo van Weteringet, a Szikora Melindát és Faluvégi Dorottyát foglalkoztató német Bietigheimtől érkezik a Rába-partiakhoz jövő nyáron a világklasszis balátlövő, Kelly Dulfer, ellenben a szlovén jobbátlövő, Ana Gros az idény végeztével hazatér, míg a dán átlövőnek, Line Haugstednek és a holland beállónak, Yvette Brochnak nem hosszabbítják meg a szerződését, így ők távoznak.

Szabó Tamás, a klub nemzetközi és kommunikációs vezetője a Kossuth Rádiónak elmondta, Jörgensen az egyik kulcsjátékosa lehet a csapatnak. Három évre szóló szerződést kötöttek vele, amit nagy eredménynek tekintenek.

Megjegyezte, norvég irányítójukkal, Stine Oftedallal már többször is egyeztettek, és bár hivatalosan még nem, de több helyen már jelezte, hogy valószínűleg más célokat fog előtérbe helyezni. A nyilvánosság elé a világbajnokság után áll majd, és akkor mondja el a pontos terveit.

„A mi feladatunk, hogy az esetleges pótlásáról mindenképpen gondoskodjunk” – szögezte le Szabó, aki szerint legkésőbb januárra végleges lesz az ETO kerete a következő idényre.

 

Legfrissebb hírek

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Második gyermekét várja a Siófok és a Győr korábbi kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.03.26. 16:35

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

Kézilabda
2025.03.21. 19:29

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32
Ezek is érdekelhetik