Női kézi: Többet sohasem mondom, hogy az idény végén befejezem – Kobetic

– Milyen volt tíz év Bajnokok Ligája után az EHF-kupában játszani?
– Életemben először szerepeltem az EHF-kupában, de szeretem a kihívásokat, a célunk ráadásul az volt, hogy megnyerjük a trófeát, ami sikerült is – mondta a Nemzeti Sportnak Andrea Kobetic, a Siófok női kézilabdacsapatának horvát balátlövője. – Nekem ráadásul ez volt az első európai kupagyőzelmem, miután a Bajnokok Ligájában négyszer is lemaradtam róla a négyes döntőben, de valószínűleg így volt elrendelve.

– Mit érzett, amikor megnyerte az első kupáját?
– Csak arra tudtam gondolni, hogy végre megvan! Ha az ember sokáig kézilabdázik, trófeákat akar nyerni, de szerencse is kell hozzá. Az emberek annyira boldogok voltak Siófokon, óriási volt a hangulat, még tíz nappal a győzelmünk után is ünnepeltek.

– Érezhető a különbség a Bajnokok Ligája és EHF-kupa között?
– A játék erősségét és színvonalát illetően a Bajnokok Ligája csoportköre és az EHF-kupa között semmilyen különbséget nem éreztem. A BL-ben is kaphatsz gyengébb ellenfelet, újoncot, ráadásul a korai BL-kiesők az EHF-sorozatban folytatják. De a Bajnokok Ligája négyes döntője már más, ott a világ legjobb csapatai játszanak.

– Nehéz volt 2018-ban BL-döntőt játszani a Vardarral, miközben tudták, hogy a klub szétesik?
– Kellett hozzá pluszerő és motiváció, de bennünk mindkettő megvolt, mert tudtuk, most játszunk utoljára együtt, és van esélyünk, hogy Szkopjéba vigyük a világ legrangosabb trófeáját. A városban minden játékost sztárként kezeltek, az emberek imádták a kézilabdát, ők és mi is megérdemeltük volna. De ha a nőknek nem is sikerült, a férfiaknak kétszer igen, aminek nagyon örültünk.

– A Vardar szétesése után miért akart visszavonulni?
– Szomorú voltam, hogy a Vardar-történet számomra véget ért, és játékosként nem tudtam magam elképzelni más nagy klubnál. Szkopje négy év alatt szinte az otthonom lett, és eredetileg úgy terveztem, hogy ott fejezem be a karrieremet. De amikor a klubnál megváltoztak a körülmények, elkezdtem azon gondolkodni, hol tudnék még egy évet eltölteni úgy, hogy csak élvezem a kézilabdát. Sok ajánlatom volt a legnagyobb román, francia és orosz kluboktól, de valami újat akartam kipróbálni, ezért mondtam igent a Siófoknak. Tetszettek a klub céljai, és ki akartam magam próbálni a magyar bajnokságban, Európa egyik legerősebb ligájában. Az is vonzó volt, hogy közel van zágrábi otthonomhoz.

– Miért döntött úgy a nyáron, hogy még egy évet aláír?
– Többet sohasem mondom, hogy az idény végén befejezem, mert ugyanezt mondtam tavaly is, az idén pedig újra meggondoltam magam. Harminchárom éves vagyok, jól érzem magam a testemben, még ha nem is úgy, mint a húszas éveimben. Az előző bajnokság nagyon kimerítő volt, mert mindent meg kellett változtatnom. Macedóniában nem volt annyira megerőltető, ott inkább a fiatalok játszottak, így mi a Bajnokok Ligájára koncentrálhattunk. Itt viszont hetente két kemény meccs volt, amit az első három hónapban különösen megéreztem, de utána felvettem az NB I ritmusát. Jól érzem magam, a körülményekkel nagyon elégedett vagyok, a csapattársaim és a stábtagok nagyon aranyosak és profik, mint említettem, közel vagyok az otthonomhoz, és persze sokat számított, hogy megnyertük az EHF-kupát!

– Ha a Siófok a második helyet szerzi meg, visszatérhetne a Bajnokok Ligájába…
– A Siófok szerintem nélkülem is megállná ott a helyét, és ez is a hosszú távú terve, ami még népszerűbbé tenné a városban a kézilabdát. Egyébként kicsit sajnálom, hogy nincs olyan szabály, mely szerint az EHF-kupa győztese indulhat a Bajnokok Ligájában, pedig szerintem megérdemelné. Futballban az Európa-liga győztese például megkapja ezt az esélyt. Érdemes lenne elgondolkozni ezen.

– A magyar bajnokság milyen azokhoz képest, amelyekben játszott?
– Erősebb, mint a többi. A kézilabda nagyon népszerű sportág itt, az anyagi háttere is megvan, és azt látom, hogy nagyszerű dolgok történnek. Már csak azért sem tudom összehasonlítani a szlovén vagy a macedón bajnoksággal, mert ott nem áldoznak ennyit a sportágra, ezért gyengébb is a liga. Sok magyar klub játszat légiósokat, ami szerintem remek, hiszen sokszínű lesz tőle a játék, és megtalálták az egyensúlyt a hazai játékosok és a légiósok között.

– Mennyit látott eddig Magyarországból?
– Régóta imádom Budapestet, igazi európai nagyváros, rengeteg programmal, ezért ha szabadidőmben unatkozom, gyakran felutazom. Pedig lássuk be, rengeteg rossz emlékem lehetne róla az ott elveszített Bajnokok Ligája négyes döntők miatt! Tavaly nem volt rá időm, de az idén kíváncsi voltam a Balatonra is, ezért elmentem Tihanyba és Balatonfüredre.

– A csapattársai közül kivel van kimondottan jóban?
– Tavaly sokat voltam együtt Tatyjana Hmirovával, akivel Szkopjéban is együtt játszottunk. Katarina Jezicet tizenöt éves kora óta ismerem, nagyon jól kijövök Andjela Janjuseviccsel is, mi vagyunk a „balkáni maffia”! A magyarok közül Such Nellivel vagyok nagyon jóban, de egyébként tényleg mindenkit kedvelek, a pályán kívül is sokat vagyunk együtt.

– Akkor, gondolom, nem sok idő jut a kikapcsolódásra.
– Nekem már csak azért sem, mert utolsó éves vagyok a zágrábi egyetemen, közgazdaságtant tanulok. Nehéz szabadidőt találni, ha az embernek ennyi kötelezettsége van. Szeretem az állatokat, volt egy angol buldogunk, de sajnos már nincs köztünk, nyolc éven keresztül igazi barát volt. Szabadidőmben pihenek vagy filmeket nézek, amelyek szeretetét még apám ültette belém.

– Gyakran jár haza a családjához?
– Ha nincs meccs, a hétvégére hazamegyek, hiszen Zágráb nincs messze, csak két óra kocsival. A férjem ott él, egy helyi cégnél dolgozik, tavaly vonult vissza, Szkopjéban volt futballkapus. Sokat utazunk egymáshoz, ezért aránylag sokat láthatom a családomat, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ennyire jól érzem magam Siófokon.