Női kézi: világklasszisokkal erősít a Ferencváros – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.12.31. 12:49
null
Négy új légióssal erősít az FTC (Fotó: Facebook/Kubatov Gábor)
A korábbi sajtóhíreket megerősítve Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke hivatalosan is bejelentette a női kézilabdacsapat négy új igazolását. Ennek értelmében a friss világbajnok francia Laura Glauser és Orlane Kanor, illetve az orosz válogatott Darja Dmitrijeva és Valerija Maszlova is zöld-fehérbe öltözik a nyáron.

 

Kubatov Gábor, az FTC elnöke hagyományos évértékelő beszédében bejelentette, hogy a női kézilabdacsapat jövő nyáron négy klasszissal erősödik: az olimpiai bajnok Darja Dmitrijeva, a friss világbajnok Laura Glauser és Orlane Kanor, valamint Valerija Maszlova is a Ferencváros játékosa lesz. A hivatalos közlemény nem említi, az új játékosok mennyi évre írtak alá

„Nemcsak, hogy egyben tartjuk, hanem jelentősen meg is erősítjük a keretet a következő idényre. Ezzel a játékosállománnyal most már egyértelműen a Bajnokok Ligája-győzelemre törünk! – idézi a fradi.hu a bejelentés kapcsán Kubatovot.

A kapuba jön a 30 éves Laura Glauser, aki 2020 és 2022 között a Győri ETO-ban szerepelt, azóta a CSM Bucuresti-et erősíti. A francia nemzeti csapat győzelmével záruló vb-n bekerült a torna álomcsapatába. Válogatottbeli társa, a 26 éves balátlövő, Orlane Kanor a másik bukaresti csapattól, a Rapidtól érkezik Budapestre. 2017-ben és idén világbajnok lett, 2018-ban pedig az Európa-bajnokságon is az első helyen zárt.

Nagy fogás a 28 éves irányító, Darja Dmitrijeva átigazolása, aki jelenleg a Krim Ljubljana játékosa.Az orosz válogatottal aranyérmet nyert a 2016-os riói olimpián, a 2020-as játékokon ezüstéremmel zárt. Az előző Bajnokok Ligája-idényben egyéni csúcsot jelentő 85 gólt lőtt, a jelenlegi szezonban 25 találatnál jár. Jobbátlövőben újabb variációs lehetőséget jelent a távolról is veszélyes bombákra képes 22 éves Valerija Maszlova, akit a Bresttől kellett megszerezni. A balkezes játékos az előző BL-idény negyeddöntős meccsein még metzi légiósként kilenc gólt lőtt összesen a Fradinak.

Az elnök szavai arra engednek következtetni, hogy a lejáró szerződésű kulcsjátékosokkal (például Emily Bölk és Angela Malestein) is sikerült megállapodni a közös folytatásról.

Legfrissebb hírek

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
15 órája

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05

Női kézilabda NB I: a második félidőben már nem hagyott kérdést az FTC; az MKC most legyőzte a Budaörsöt

Kézilabda
2025.03.14. 20:07

Szöllősi-Schatzl Nadine az idény végéig a Metzben játszik

Kézilabda
2025.03.11. 22:51

Ancsin Gábor: A hazai pályán kivívott olimpiai részvétel mindent felülmúl

Kézilabda
2025.03.11. 11:01
Ezek is érdekelhetik