A számok nem hazudnak: amíg a 2013–2014-es szezonban még csak húsz, addig a teljes 2014–2015-ös idényben (voltak, akik idény közben távoztak, de új érkezők is akadtak) már ennek több mint a duplája, negyvenöt légiós szerepelt a magyar női bajnokságban. Ez a szám most beállni látszódik, jelen állás szerint negyvennégy külföldi játékos ragadhat vakszot és labdát az új kiírásban.

A legtöbb légióst már nem a Győri ETO-ban, hanem a Siófokban találjuk, Christian Dalmose irányításával igazán változatos keretet állítottak össze, hiszen orosz, tunéziai, spanyol, azeri, cseh, dán és osztrák kézist is igazoltak a balatoniak. Olyan világklasszis, mint Katrine Lunde vagy Katarina Bulatovics ezúttal nem érkezett, de a Siófokon kívül a Győr, az Érd és a Vác is tudott ígéretes kézilabdázókat szerződtetni. A címvédő Ferencváros továbbra is tartja magát a legfeljebb három légiós elvhez, Nerea Pena és Katarina Tomasevics mellé nem érkezett újabb külföldi. A Dunaújváros és az újonc Budaörs keretében egyáltalán nem találunk légióst.

MIÉRT JÖNNEK?

Az előző idényhez képest jó néhány légiós elhagyta hazánkat, de a helyükre is sok esetben külföldit hoztak a magyar klubok. Vajon miért fordulnak ilyen mértékben a légiósok felé, és miért nem inkább a magyar piacról próbálják meg feltölteni kereteiket a csapatok?

„Ez sok összetevős probléma. Le lehetne rendezni a kérdést azzal az egyszerű megállapítással, hogy nem elégséges – sem mennyiségben, sem minőségben – az utánpótlásból felkerülő minőségi játékos, de ezzel általánosítanék, ami túlzó lenne, ezért nem szabad megtenni – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Farkas Mátyás, a ChampSport ügynökség régiós piacot jól ismerő ügyvezetője. – Igenis vannak olyan hazai férfi és női műhelyek, ahonnan olyan játékosok jönnek ki, akik előbb vagy utóbb komoly külföldi ajánlatokat kapnak, és nemzetközi karriert futhatnak be. Az azonban igaz, hogy ez nem tucatszámra van így, ezáltal nem minden hazai klub tud a magyar utánpótlásból felkerülő minőségi játékoshoz jutni. De még ez sem indokolná az egyre nagyobb mennyiségben hazánkba igazoló külföldiek számát."

A menedzser szerint alapvetően három okot lehet felsorolni, ezek közül az első tűnik a „legfájóbb" pontnak:

„A hazánk bajnokságába igazoló külföldi sportolóknak erősebb mentalitása, győzni akarása, nagyobb 'életben maradási ösztöne' van, mint a magyar játékosok döntő többségének, tisztelet a kivételnek természetesen, hiszen általánosítani ebben a kérdésben sem szabad! Aki ide igazol, az itthon nem otthon van, tehát igaz rá a mondás, hogy sokkal többet kell letennie az asztalra, hogy mezt kaphasson, mint a magyar csapattársának! Ez megtanítja küzdeni, harcolni, hiszen oda nem akar visszakerülni, ahonnan jött. Ezek a tulajdonságok pedig pont azok, amiket az edzők döntő többsége a leginkább keres és kedvel!" – tette hozzá Farkas, aki szerint ettől függetlenül minden magyar tréner örülne neki, ha kizárólag itthoni játékosokból állíthatná össze a keretét. A további okok között az anyagi megfontolások mellett az eredménykényszer is megjelenik.

„Mind a férfi és a női mezőnyben – az első két klub kivételével – a fizetések között nem hatalmasak a különbségek. Innentől kezdve, ha egy magyar játékos meg van elégedve a klubjánál lévő szakmai munkával, célokkal, kihívásokkal, akkor nem vált csupán azért, hogy egy kicsit kedvezőbb fizetést kapjon. Magyar játékost tehát nehezebb országon belül mozgatni, mint egy külföldit idehozni."

„Ezen kívül nagy az eredménykényszer szinte kivétel nélkül minden csapatnál. Az edzőknek eredményeket kell letenniük az asztalra, hogy elégedett legyen a vezetőség, amely azért követel eredményt, hogy a támogatói kör továbbra is szinten tartsa, vagy netán emelje a szponzorációs összegeket. Ennek megvalósításához azonnal bevethető, sok esetben rutinos, tapasztalt játékosokra van szükség, mert nem sok szakvezetőnek van ideje nevelgetni, kivárni, míg a fiatal magyar húzóemberré válik és felelősséget lehet tenni a vállára."

A kérdést meg is lehet fordítani, és érdekes a légiósok szemszögéből vizsgálni: ők vajon miért hazánkat és az NB I-et választják?

„Egy profi sportolónak két fő motivációja van: a megfelelő anyagi egzisztencia megteremtése és a megfelelő szintű sportszakmai kihívások megléte. Jelen pillanatban a magyar bajnokság mindkettőt kielégíti. Az talán már senki számára nem kérdés, hogy Európa, ezáltal a világ legerősebb női bajnoksága a magyar. Erre nagyon büszkének kell lennünk! A soron következő szezonban lesz nyolc csapat, amelyik közönségszórakoztató, szoros mérkőzéseket fog játszani egymással és biztos vagyok benne, hogy lesznek meglepetés-eredmények is, amelyekre nem sokan mernének előre fogadni. Egy magára valamit is adó játékosnak nem mindegy, hogy normális bajnokság nélküli csapat tagjaként maximum hat-nyolc kemény meccset játszik egy szezonban valamelyik európai kupa szereplőjeként, vagy eljön a magyar bajnokságba, ahol adott esetben a nemzetközi mérkőzések mellett is tucatjával várnak rá kiélezett találkozók az NB I-ben."

A fenti indokok miatt a magyarok sem erőltetik a külföldre igazolást, mint ahogy az elmúlt években nem is távozott túl sok játékosunk az NB I-ből.

MI LESZ A FIATAL TEHETSÉGES MAGYAR JÁTÉKOSOKKAL?

A légióskérdéssel megkerestük a magyar szövetséget is, ott hogyan látják a folyamatot. Marczinka Zoltán szakmai és sportigazgató először is kiemelte, a témának van egy pozitív szakmai vonatkozása:

„A dán, a norvég és a szlovén liga az elmúlt években egyaránt veszített az értékéből, miközben a magyar pénzügyileg is erősödött. Korábban ha egy játékos nemzetközi kupát szeretett volna nyerni, Dániába kellett szerződnie, míg ma ez egyáltalán nem így van, és a női kézilabda topcsapatainak súlypontja eltolódott kelet felé. Látható, hogy a kulcsemberek Magyarországról sem feltétlenül nyugatra igyekeznek már. Az ideérkező légiósok nagy része kétségkívül emeli a bajnokság színvonalát, erősödött az itteni klubok presztízse, szakmailag tehát ennek összességében örömteli vonatkozása van, hiszen javul a magyar kézilabda megítélése."

A szakmai igazgató azért a veszélyekre is felhívta a figyelmet:

„Van ugyanakkor egy negatív oldal is, ez pedig az, hogy a színvonal növekedése mellett az utánpótlás-játékosoknak, illetve az utánpótlásból kijövő fiataloknak kevesebb játékperc jut, kevesebb lehetőségük van a kibontakozásra. S itt meg kell jegyezni, hogy a sportágtól való eltávolodás veszélye sokkal inkább érinti a lányokat. Ők tizennyolc-tizenkilenc éves korukra fizikailag készek az élsportra, esetükben azonban társadalmi, biológiai okokból több a gátló tényező a kibontakozásra – s ha nem sikerül az áttörés, könnyebben elveszítheti őket a sportág."

Nyilván nem a kiemelkedő tudású légósok miatt kell aggódni, akiktől még tanulhatnak is a fiatalok, de bizony az elmúlt években hazánkba több olyan külföldi is jött, aki nem képviselt jobb minőséget, mint egy magyar játékos, mint ahogy több esetben már szezon közben is megváltak igazolásoktól. Németh András szövetségi kapitány is utalt erre egy korábbi interjúban.

Marczinka szerint fontos, hogy a szépreményű kézilabdázók ebben a korban állandó játéklehetőséghez jussanak. Az Eb-bronzérmes ifiválogatott húzóemberei, például Háfra Noémi, Pásztor Noémi és Hornyák Bernadett számára lényeges, hogy új impulzusok érjék, számukra már nem feltétlenül kihívás az NB II-ben vagy NB I/B-ben szerepelni.

„A tavaly Eb-ezüstérmet nyerő fiú ifiválogatott példáján is látszik, hiába a kiváló képességek, az alapemberek nem jutottak meghatározó szerephez az elmúlt szezon során, és az idei vébére kicsit ellépett tőlük az élmezőny. Semmiképpen sem jó tendencia, ha ugyanez történik a lányoknál is."

Mit tehet az MKSZ? Úgy tűnik, nem sokat, a direkt korlátozás az EU-n belül nem működik.

„A szövetség keze nem elhanyagolható módon kötve van, bizonyos mértékben kiszolgáltatott a helyzete. Egyrészt a munkavállalásra vonatkozó uniós jogszabályokat nem írhatja felül, másrészt a klubok életére is csak korlátozott mértékben van hatással. A TAO-s pénzek révén az utánpótlásnak sok fejlesztés jut, ennek következtében az eddiginél magasabb összeg marad a felnőttcsapatokra, a klubok viszont maguk döntik el, hogy kit szerződtetnek. A szövetség nem mondhatja meg, melyik játékos emeli a színvonalat, melyik nem, ugyanakkor pedig az is igaz, hogy a légiós olcsóbb lehet, mint a hazai játékos."

A szakmai igazgató elmondta, a női NB I feltétlenül vonzó bajnokság, az pedig látszik a férfi Bundesliga példáján is, hogy ilyen esetben gondot jelent a légiósok száma, mert azt a válogatott eredményei sínylik meg.

„Mi nem szeretnénk így járni, ezért ha az ifijátékosok esetében a következő szezon során is azt tapasztaljuk, hogy a kívánthoz képest kevesebb játéklehetőséghez jutnak, megnézzük a lehetőségét, miként javíthatunk a nemzeti csapatok akár országon belüli versenyeztetésén."

HOGYAN MENEDZSELJÜK A FIATAL JÁTÉKOSOKAT?

Adja magát a kérdés, hogyan érdemes itthon menedzselni a fiatal, tehetséges játékosokat. Ebből a szempontból érdekes Tóth Gabriella és Planéta Szimonetta esete Győrben, mert félő, hogy háttérbe szorulnak majd a szezon során rutinosabb riválisaikkal szemben.

„Az említett két játékosnak valóban nem egyszerű a helyzete, de nem sokkal nehezebb, mint poszttársaiknak. Ambros Martínt ismerve csak az elvégzett munka és az eredmény számít, így az játszik, aki jobb – mondta a Planétát képviselő Farkas Mátyás. – Ez általánosságban is igaz minden korosztályos válogatott esetében. Mindezzel együtt lehet, hogy Sziminek több lehetőséget lett volna érdemes adni az előző szezonban, hiszen akár ő lehetett volna a 'mérleg nyelve', aki továbblövi az ETO-t a final fourba, ahogy képes volt Tóth Gabi is kulcsfigurává válni a legutóbbi Eb-n. A soron következő idényben elképzelhető, hogy némileg nehezebb lesz kiharcolni a kezdő státuszt Szimiéknek, hiszen poszttársaiknak nagyobb nemzetközi rutinjuk van, mint a két tehetséges fiatal magyar játékosnak."

Mi lehet akkor a „nyerő stratégia"?

„Én a tudatos karrierépítés híve vagyok. Azaz azt szoktam javasolni játékosainknak, hogy néha érdemes egyet hátralépni, hogy aztán idővel kettőt léphessenek előre a karrierjükben. Nevezetesen, sok esetben előnyös lehet egy másik magyar klubba átigazolni akár kölcsönbe, hogy ott húzóemberként megtapasztalják, milyen felelősséggel játszani. Vagy egy olyan külföldi csapatba igazolni, amelyik nemzetközi kupában játszik, tehát folyamatosan a 'kirakatban van' a sportoló, miközben egy idegen nyelvet folyékonyan megtanul és szélesebb látókörrel, nemzetközi tapasztalattal térhet vissza akár korábbi egyesületébe. A soron következő szezon eldönti, hogy mi a követendő út számukra. Akik mentálisan erősek és készek a profi sportra, azoknak fiatal koruk miatt nem kell aggódniuk, mert az idő nekik dolgozik."

A NŐI KÉZILABDA 2015–2016-OS SZEZONJÁNAK MENETRENDJÉT ITT TALÁLJA!

TUDNIVALÓK

A női bajnokság lebonyolítása megváltozott. A 12 csapatos, oda-vissza vágós alapszakaszt követően az 1–8. helyezett oda-vissza vágós alapon negyeddöntőt vív egymással, az 1. a 8-kal (A), a 2. a 7-kel (B), a 3. a 6-kal (C) a 4. pozíciót elérő klub pedig az 5-kel (D) találkozik. A párharcok győztesei szintén oda-vissza vágós elődöntőben folytatják (A–D és B–C ágon), a győztesek ugyanilyen rendszerben vívják a döntőt, a vesztesek pedig a 3. helyért folytathatják. A negyeddöntő vesztesei az 5–8. helyért játszhatnak (A–D és B–C ágon, oda-vissza vágó), a párharcok nyertesei az 5., a vesztesek a 7. helyért küzdhetnek. Az alsóházban az alapszakasz 9–12. helyezettjei az egymás elleni eredményeik továbbvitelével 6 fordulós, körmérkőzéses, oda-vissza vágós alapon fejezik be a bajnokságot.
Alapszakasz: szeptember 2.–március 30.
Rájátszás az 1–8. helyért: április 6–13.
Rájátszás az 1–4. és az 5–8. helyért: április 20–27.
Helyosztók: május 12–22.
Rájátszás a 9–12. helyért: április 10–május 22.

A NŐI KÉZILABDA NB I 2014–2015-ÖS SZEZONJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. FTC-Rail Cargo Hungaria
2. Győri Audi ETO KC
3. Érd
4. Dunaújváros Kohász KA
5. Siófok KC-Galerius Fürdő
6. Fehérvár KC
7. DVSC-TVP-AQUATICUM
8. Eubility Group Békéscsaba
9. Ipress Center Váci NKSE
10. Mosonmagyaróvári KC SE
11. MTK Budapest SE
12. Szeged KKSE