Callum Styles először kezdett bajnokin a West Bromban – így értékelt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.11.02. 15:53
Callum Styles végigjátszotta a Luton elleni Championship-mérkőzést (Fotó: Getty Images)
Először kezdett Callum Styles a Championshipben a West Bromwich Albion színeiben, csapata 1–1-es döntetlent játszott a Luton Town otthonában. A magyar válogatott játékost a klub honlapjának nyilatkozott a pénteki összecsapást követően.

 

„Először kaptam lehetőséget, ráadásul egy olyan csapat ellen, amely a múlt idényben még a Premier League-ben szerepelt. Védőként szerepeltem, s azt érzem, nagyon jók voltunk. Megbirkóztunk a hosszú labdákkal és a ránk nehezedő nyomással is. Nyilván csalódottak vagyunk, amiért nem tudtunk feljebb kapaszkodni a tabellán, de örülni kell az egy pontnak is, hiszen nehéz nyerni ilyen csapatok ellen, ebben a bajnokságban. Tehetséges csapatunk van, csak kicsivel több szerencsére lenne szükségünk a támadások befejezésénél. Türelmesnek kell maradnunk” – nyilatkozta a szélső védőként játszatott Callum Styles a WBA honlapjának. 

A magyar válogatott középpályás szeptemberben és októberben sem került be Marco Rossi keretébe, de erre novemberben még van lehetősége. 

ANGLIA
Championship (II. osztály)
Luton Town–West Bromwich Albion 1–1 
WBA: Callum Styles ott volt a kezdőben, végigjátszotta a meccset, az 55. percben sárga lapot kapott 

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Marco Rossi utólag két paksi játékost is behívott a válogatott keretbe

Magyar válogatott
2025.03.17. 09:47

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Légiósok: Sallói Dániel beállt csereként, majd góllal indította el csapata felállását 0–3-ról

Légiósok
2025.03.16. 07:42

Légiósok: Sallai beállt csereként, Osimhen triplájával simán nyert a Galatasaray

Légiósok
2025.03.14. 20:53
Ezek is érdekelhetik