ETO: minden meccset megnyerne a bombagólt szerző szélső

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.16. 13:21
null
A Diógyőrt is legyőzné a Puskás Akadémia ellen bombagólt szerző Mamady Diarra (Fotó: Török Attila)
Az ETO FC Győr légiósa, Mamady Diarra örül a Puskás elleni pazar góljának, s reméli, tavasszal remeklő csapata odaérhet a negyedik helyre, ami ideális esetben nemzeközi kupaindulást is jelenthet.

Igencsak látványos és fontos gólt szerzett az OTP Bank Liga 27. fordulójában az ETO FC Győr szélsője, Mamady Keita. A zöld-fehérek mali légiósa a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen a 83. percben állt be Zseljko Gavrics helyére, három perccel később labdát szerzett Georgi Harutjunjantól, majd a hibáját javítani akaró hátvédet kicselezve hatalmas bombát küldött Pécsi Ármin kapujának bal felső sarkába.

„Nagyon örülök a gólomnak, már csak azért is, mert rég volt, amikor utoljára betaláltam, ráadásul a csapat szempontjából is nagyon fontos volt. Sikerült megelőznöm a védőmet, aztán le is futottam, és a lövés pillanatát illetően is jól döntöttem. Azt hiszem, szereztem már szebb gólt is, de az biztos, hogy fontosabbat alighamondta a szélső az ETO honlapjának adott interjújában

Játékpercei alapján az afrikai játékos nem tartozik Borbély Balázs vezetőedző alapemberei közé, de hosszabb szünet után egyre gyakrabban kap lehetőséget a felvidéki mestertől, s a Puskás Akadémia ellen igazolta: lehet rá számítani.

„A lényeg, hogy játszhatok, és ha megkapom az esélyt, igyekszem élni vele. Összességében azt mondhatom, jól érzem magam a pályán és a klubnál. A futball sosem egy játékosról szól, az a fontos, hogy a csapat jól teljesítsen, és mostanában erre sem lehet panasz – jelentette ki a légiós.

Az ETO teljesítményét nem érheti panasz, a győriek tíz tavaszi bajnoki összecsapásukon egyszer sem találtak legyőzőre, s a Puskás Akadémia felett aratott győzelemmel elérték a bűvös negyvenpontos határt, ami azt jelenti, most már nyugodtan tekintgethetnek előre a tabellán. A csapat jelenleg az ötödik helyen áll az NB I-ben, mindössze egy ponttal lemaradva a negyedik MTK-tól – ha sikerül megelőzniük a kék-fehéreket és az idény végéig megtartani pozíciójukat, a Magyar Kupa eredményeitől függően ősszel akár a Konferencialiga-selejtezőben is indulhatnak a zöld-fehérek.

„Újoncként elsősorban azt várták el tőlünk, hogy bennmaradjunk az első osztályban, és nagyon úgy tűnik, már nem is lesznek kiesési gondjaink. Ennek nagyon örülünk, de versenysportolók vagyunk, akik minden ellenfelet le akarnak győzni, minden mérkőzést meg akarnak nyerni, úgyhogy a hátralévő fordulókban megcélozzuk a negyedik helyet. Szép lenne az európai porondra kikerülni, de egyelőre haladjunk csak szépen meccsről meccsre, és majd meglátjuk, bejutunk-e a Konferencialigába – fogalmazott Diarra.

Az ETO a hétvégén a DVTK elleni  idegenbeli mérkőzéssel folytathatja tavaszi menetelését. Diarra és társai a diósgyőriektől legutóbb hazai pályán 4–3-as vereséget szenvedtek egy meglehetősen hektikus találkozón, a piros-fehérek ugyanis az 51. percre 4–0-s vezetést szereztek, ám a későn eszmélő vendéglátóknak majdnem sikerült kiegyenlíteniük.

„Nagyon jó csapatuk van, ezt már ellenünk is megmutatták, Győrben legyőztek minket. De mi is jók vagyunk, talán jobbak is, mint ők, úgyhogy biztosan színvonalas találkozó lesz, amely reményeim szerint a mi sikerünkkel végződik – zárta gondolatait a támadó.

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Nyomás és görcsösség nélkül játszhatunk az utolsó hat fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 21:41

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

A nemzetközi szereplés is motiválja az ETO fiatal bekkjét

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:41

Dambrauskas az első percektől érezte, ez nem a DVTK napja; Bognár György kamusérülésekről beszélt

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 08:26

Mi történik Győrben? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 23:00

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25

Belényesi Csaba: Remélem, mi szakítjuk meg a győriek jó sorozatát

Labdarúgó NB I
2025.04.03. 08:33
Ezek is érdekelhetik