Balról jobbra: Pankár, Kálmán, Zsoldos, Sallay, Borszéki, Dénes. Ôk ülnek a sajtótájékoztatóra feldíszített asztalnál. Ez lenne jelen pillanatban a legfontosabb információ a Falco KC-Szombathely férficsapatával kapcsolatban – természetesen a névsor az elkövetkezendő bajnoki évre már élő szerződéssel bíró sárga-fekete kosarasokat és edzőjüket takarja. Amint azt Gráczer György, a klub első számú vezetője elmondta, a bajnokságban és a Magyar Kupában megszerzett bronzéremmel sikerült valóra váltaniuk előzetes elképzeléseiket, a "pokolból a mennybe”-útvonalon először a klub fennállása óta egyazon szezonban két éremmel gazdagítva a szombathelyi kosarastörténelmet.A közeljövőre pedig némi költségvetés-emelést és négy közé jutásra esélyes csapat építését tervezik a Sugár úton. A kispadon tehát Zsoldos Andrással, aki hangsúlyozta, még jobb szakmai munkát igényel az újabb elődöntőbe kerülés, ami természetesen nehezebb feladatnak ígérkezik, mint az ez évi bravúr. "A történet a csapatról szól, és nem elfelejtendő, hogy a bronzéremben Szrecsko Szekulovics munkája is benne van – kezdte a régi-új Falco-tréner. – A realitás talaján kell maradnunk, mellette pedig dolgozni, megalapozván a sikert. És persze nem utolsósorban beépíteni a fiatalokat, akik a jövő alapemberei lehetnek.”Mint ahogy alapember jelenleg a tizenegyedik falcós évadját kezdő válogatott irányító, Kálmán László is. "Nagy lökést adhat, hogy a négybe kerültünk – vélekedett a játékmester. – A Falco az én csapatom, minden ideköt. Nem tagadom azonban, ha a hatodik helyen marad a gárda, jobban átgondoltam volna a folytatást. Most ismét süt a nap Szombathelyen!”