A japán szervezők tájékoztatója vezette fel a férfi kosárlabda-világbajnokság utolsó előtti, szombati játéknapját; 2006-ban ugyanis a szigetország lesz a házigazdája a sportág tizenötödik világgálájának. Tokió már a 2002-es rendezésre is pályázott, az 1997-es döntéshozatalkor azonban – Berlinnel együtt – alulmaradt az Indianapolisszal folytatott versengésben (az "indiánok városának” ez már a második sikere volt, hiszen első lépésben az Egyesült Államokon belüli riválisait, Orlandót, Portlandet és Seattle-t kellett leköröznie). Nos, a japánok másodszorra befutók lettek, és persze nem mulasztották el, hogy Indianapolisból is a négy év múlva esedékes vb-re invitálják a riportereket meg a szurkolókat. A 2006-os torna fő helyszíne a Tokiótól harminc kilométerre északra található Szaitama – nevéhez méltóan – az űrkorszakot idéző csarnoka, a Super Arena lesz. A "jövő század csarnokának” titulált létesítményről most csak annyit: az aréna 38 000 férőhelyes (gondoljunk bele, ennél 10 000-rel kevesebben láthatták néhány hete a Puskás-stadionban a Manchester Unitedet…), ám a 41.5 méter magas épületen belül az egyes blokkok mozgathatóak, és ekként a központi játékterem lelátója adott esetben 22 000-esre is szűkíthető.
A világos mezes Marko Jarics hajszálpontos triplái nélkül bajba kerülhettek volna az esélyesebb jugoszlávok az elôdöntôben
A világos mezes Marko Jarics hajszálpontos triplái nélkül bajba kerülhettek volna az esélyesebb jugoszlávok az elôdöntôben
A világos mezes Marko Jarics hajszálpontos triplái nélkül bajba kerülhettek volna az esélyesebb jugoszlávok az elôdöntôben
A világos mezes Marko Jarics hajszálpontos triplái nélkül bajba kerülhettek volna az esélyesebb jugoszlávok az elôdöntôben
Mondjuk abban az esetben, ha netán 2006-ban is olyan visszafogott lenne az érdeklődés a férfi-vb iránt, mint Indianapolisban. Igaz, Maszatosi Izaki, a Japán Kosárlabda-szövetség elnöke váltig fogadkozott, hogy velük ez a szégyen nem eshet meg, mi több, a nézőtoborzás receptjét is elárulta: az általános iskolák diákjaitól a felsőfokú intézmények hallgatóiig mindenkit "kivezényelnek” majd a meccsekre. Hasonló statisztikaszépítés az Egyesült Államokban elképzelhetetlen, így a szervezők most igencsak szívják a fogukat: az első 52 találkozóra 147 108 belépőt adtak el, és mivel egy-egy jegy legalább két meccsre érvényes, átlagban 5900-an voltak mérkőzésenként a csarnokokban. Csak összehasonlításként: a helyi Indians területi ligában szereplő baseballalakulatára átlagban nyolcezren kíváncsiak… Az egyik vb-házigazda, az 1979-ben világversenyek Indianapolisba hozatalára életre hívott nonprofit cég, az Indiana Sports Corp. szóvivője, Bill Benner jobb híján azzal próbálta leplezni csalódottságát, hogy úgy fogalmazott, "a siker nemcsak dollárokban és centekben mérhető”. Ami önmagában kétségkívül igaz, csak hát a volt polgármester, Stephen Goldsmith korábban még azt jósolta: a vb 50–75 000 látogatót vonzhat a városba, így összességében mintegy 50 millió dolláros bevétellel járhat. Nos, e tipp – utólag természetesen könnyű okosnak lenni – túlságosan is optimista előrejelzésnek bizonyult. A nemzetközi szövetség pénztárosai ennek ellenére kevésbé idegesek, ami nem véletlen, a tévés és rádiós jogdíjakból befolyó pénzek ugyanis a FIBA számlájára vándoroltak… A rendezőknek viszont a jegybevételből kellett volna egyenesbe jönniük, bár tegyük hozzá, a döntőre eredetileg megszabott 195 dolláros helyár talán akkor is riasztóan hat a drukkerekre, ha az amerikai válogatott is a legjobb négy közé kerül. Ám a Team USA – mint tudjuk – kétszer is elbukott, és a címvédő jugoszlávoktól elszenvedett vereség egyben azt is jelentette, hogy az amerikaiak saját közönségük előtt érem nélkül maradtak (mi több, az ötödik helyről is lecsúsztak, miután záró fellépésükön a sérült Jermaine O'Neal és Shawn Marion távollétében a spanyoloktól is sikerült kikapniuk). Az első elődöntőt ekként a vb egyetlen veretlen együttese, Argentína vívta Németországgal. Az első negyedben az 52 esztendeje hazai környezetben egyszer már első helyen végző, ám azóta dobogóközelbe sem kerülő dél-amerikaiak voltak lépéselőnyben, bár pontosabb lenne úgy fogalmazni: ők rontottak kevesebbet. Az argentinok ugyanis mindössze 29 százalékos (5/17), míg a németek csupán 25 százalékos (4/16) pontossággal tüzeltek a mezőnyből. A két szupersztár is betlizett, a San Antonio Spurshöz készülő Emanuel Ginóbili 1/7-es, míg a túloldalon Dirk Nowitzki 2/9-es mutatóval zárta ezt a tíz percet (pedig Nowitzki kedvéért hajdani nevelőedzője is átrepülte az óceánt, és a meccs előtti napon külön dobóedzést tartott a dallasi légiósnak). A folytatásban aztán már Henrik Dettmann alakulata adott ritmust a meccsnek: a nigériai (Ademola Okulaja, Stephen Arigbabu), finn-nigériai (Misan Nikagbatse), török (Mithat Demirel) és olasz-amerikai (Stefano Marco Garris) szülőkkel büszkélkedő játékosokat is felvonultató németek a második felvonást egy 13–4-es rohamnak köszönhetően 30–20-ra nyerték. És a baj az argentinok számára sem járt egyedül: a tizenhatodik percben egy tripladobás után Ginóbili rosszul érkezett a parkettre, a múlt évadot az olasz Kinder Bolognánál töltő hátvédnek kifordult a bokája.
A folytatásban ennek ellenére fordított a dél-amerikai gárda (48–47), de a németek szívós munkával visszavették a vezetést. Már csak egy perc 41 másodperc volt hátra, amikor megint fordult a kocka, és 78–76-ra újfent Argentína vezetett. A csata 54 másodperccel később dőlt el végérvényesen: a pillanatokkal korábban két büntetőt értékesítő Okulaja – Nowitzki zárásának köszönhetően – ziccerhelyzetbe került, ám mielőtt a spanyol Barcelona bedobója a gyűrűbe zsákolhatta volna a Moltent, Ruben Wolkowyski blokkolta a labdát. E "sapkázás” megroggyantotta a németeket, viszont szárnyakat adott az argentinok vágyainak, akik ezután már nem adták ki kezükből a kezdeményezést. Hiába volt jobb a lepattanózásban a Dettmann-csapat (34–26), a gyenge dobóteljesítmény (22/62, 35 százalék), és különösen Nowitzki pontatlansága (8/26, 31 százalék) miatt nem sikerülhetett a döntőbe jutnia. "Hatékony védekezéssel harminchat percen át megvalósítottuk terveinket, a végjátékban viszont nem jöttek be a dobásaink. Kikaptunk a legutóbbi Eb elődöntőjében is, de a két tornát nem érdemes összehasonlítani. A jó csapat tanul a vereségből” – magyarázta a meccs után Dettmann edző, míg kollégája, Ruben Magnano együttese legkeményebb meccsének minősítette ezt az összecsapást, és hozzátette, "most már szeretnénk világbajnokok lenni…”
A másik elődöntő, a jugoszláv–új-zélandi találkozó előzetesen egyesélyes párviadalnak tűnt, de a kiwik erről nemigen akartak tudomást venni. A Palmerston North Jets 32 éves centere, Ed Book két perc alatt nyolc pontot termelt, és a parádézó új-zélandiak még azt is megengedték maguknak, hogy egy, a Harlem Globetrotters zsonglőreit idéző mutatványt is előadjanak. Hiába kért időt az új évadot már majd a Barcelona kispadján kezdő Szvetiszlav Pesics, az óceániai alakulat zárt védekezésével nem tudtak mit kezdeni a roppant pontatlanul dobó (4/16, 25 százalék) plávik. Tab Baldwin együttesének ebben a szakaszban majdnem minden sikerült (64 százalékkal lőttek a "magas feketék”), sőt a félidőig is csak két pontot tudott lefaragni hátrányából a címvédő, noha Marko Jarics mind a négy hárompontos-kísérlete után célba ért a labda. A "világ rendje” a 26. percben állt helyre, az ellenfelük zónáját triplákkal átlövő, az emberfogásos védekezését egy egy elleni akciókkal felőrlő jugoszlávok ekkor vették át a vezetést (57–56), és egy 19–2-es rohammal padlóra is küldték riválisukat. A folytatás már afféle jutalomjáték volt a mezőnyből 48 százalékos hatásfokkal (30/62) dobó, a lepattanópárbajt 42–22-re nyerő négyszeres világbajnok számára. "Egy sajátos stílusban kosarazó, gyors csapat volt az ellenfelünk. Azt hittük, mi ezen a délutánon nem veszíthetünk, ezért volt az első félidőben szétesett a védőmunkánk. A folytatásra rendbe tettük a védekezést, ennek köszönhetjük a sikerünket. Ez már a negyedik meccs, amikor megnyertük a lepattanó-csatát, és sorozatban az ötödik, amikor legalább nyolcvanszázalékos a büntetődobási hatékonyságunk” – fejtegette Pesics, míg az új-zélandi kapitány, Tab Baldwin azt mondotta: "Nagyon fáj a vereség, de Jugoszláviának remek válogatottja van. Amit eddig tett ez a társaság, csodálatos, és még hátravan a bronzcsata…” A bronzcsata, amely lényegesen simábban alakult a vártnál. A németek ugyanis nagyon elkapták a fonalat az első félidőben, szinte minden hely-zetből betaláltak, és olyan tetemes előnyt szereztek, amivel eldöntötték a mérkőzés és a harmadik hely sorsát. Ez a siker Németország legjobb eredménye a férfi kosárlabda-világbajnokságok történetében, de a negyedik helyezett Új-Zéland sem szerepelt még ilyen jól soha.
Az 5. helyért: Spanyolország–Egyesült Államok 81–75. Ld: Navarro (26/12), Gasol (19/6), F. Reyes (12), ill. LaFrentz (13/3), Wallace (12). A 7. helyért: Puerto Rico–Brazília 91–84. Ld: Santiago (19), R. Dalmau (18/3), Ayuso (16/9), Ortiz (10), ill. Guilherme (19/3), Demetrius (13/3), Sandro és Anderson (13-13), Alex (12/3)
