A magyarokról szólt a kupa

A színvonal megítélésével kapcsolatban már megoszlanak a vélemények. Kétségtelen, mindkét csapat, a győztes MiZo-Pécsi VSK és a végül ezüstérmet nyerő Soproni Postás játékába is csúsztak bőven hibák, de ezeket feledtette a szuperizgalmas végjáték, az óriási iram; nem nagyon hagytak időt az embernek a bakikon való merengésre a kosarashölgyek. Tíz pontnál nagyobb különbség egyszer sem alakult ki a mérkőzésen, és bár az első öt percet, valamint a negyedik negyed néhány pillanatát leszámítva végig a baranyaiak vezettek, biztosak csak a végső dudaszó megszólalásakor lehettek a sikerükben."A cseresor pontjai döntöttek, ez egyértelmű” – világított rá egy a laikus számára is azonnal szembetűnő, ezzel együtt nagyon fontos számszaki tényre a győztes edző, Rátgéber László. Mert hiszen ha valaki belepillant a finálé statisztikájába, azonnal észreveheti, mekkora különbség volt a pécsi és a soproni kispadról beállók termékenysége között. A PVSK trénere Tranquillit, Érikát és Vilutytét dobta harcba menet közben, és a három légiós huszonhét pontot hozott össze, ezzel szemben a Postás-csereemberek – Barnes, Fodor és Russai – mindössze egyetlen pontot dobtak be a közösbe. Vagyis az egy huszonhetedét a pécsi produktumnak…
"Nyolc büntetőt hibáztunk el a negyedik negyedben, amivel magunkra húztuk ellenfelünket” – idézett fel még egy lényeges momentumot Rátgéber, aki azért is nagyon örült együttese hetedik Magyar Kupa-győzelmének, mert a jövő héten már az Euroliga negyeddöntőjében kell helytállnia csapatának, és a mostani sikerélmény talán pluszenergiákat mozgósít Iványiékban a Bourges ellen.
Az immár kereken egytucatnyi Magyarországon nyert aranyéremmel büszkélkedő szakvezető azt is kiemelte, hogy számára a kétnapos négyes döntő egyik legnagyobb pozitívuma a rendezők lelkes munkája volt, aminek meg is lett az eredménye. A program végig zökkenőmentesen, üresjáratok nélkül bonyolódott le, a játékszünetekben szinte egymásnak adták a mikrofont a sztárvendégek, akik gondoskodtak arról, hogy a közönség egy pillanatig se érezze elhanyagolva magát, és még véletlenül se unatkozzon. Sokan tartottak attól, hogy a közismerten heves vérmérsékletű diósgyőri tábor esetleg balhézni kezd a DKSK első napi kudarca miatt, azonban a piros-fehér fanatikusok viselkedésére sem lehetett panasz, a másnapi bronzcsatát is becsülettel végigszurkolták, és a döntő alatt is sportszerűek maradtak – igaz, az általuk kevésbé kedvelt pécsieknek azért oda-odamondogattak, meg a végjátékban teli torokból biztatták a kevésbé esélyes együttest, amely jelen esetben a Soproni Postás volt.
Beigazolódott tehát a papírforma – mondhatnánk, de csak a Magyar Kupa hagyományai alapján, mert az ebben az idényben nyújtott teljesítményüket figyelembe véve voltaképpen Eördöghék is joggal pályáztak a dobogó tetejére. "Jó lett volna nyerni, de hát ez van. Szépen felkészült a Pécs is meg az én csapatom is, mindkét fél megpróbálta levédeni azokat a szituációkat, amelyekben a másik erős. Végül is a PVSK irányította a mecscset, mi a legvégén tudtunk felzárkózni, és akár nyerhettünk is volna, ha van egy kis szerencsénk” – értékelt roppant korrekt módon Meszlényi Róbert Postás-edző, aki régóta jó viszonyt ápol a rivális mesterével, Rátgéber Lászlóval, akivel a női válogatott mellett közösen dolgozik. A lefújást követően sokáig együtt is sétálgatott a két kitűnő edző a pályán, gyorsan kiértékelve a történteket, és a baranyai szakember végig vigasztalta és biztatta kollégáját, akinek eddigi pályafutása legnagyobb sikere lett volna a kupagyőzelem.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy a Magyar Kupa ez évi döntője egyértelműen a magyar játékosokról szólt, a válogatott kerettagok ugyanis itt is, ott is kitettek magukért. A PVSK-ban az Iványi, Ujvári, Béres tengely, a Postásban Englert, Csákány, Eördögh és Papp remekül játszott, ami azt jelenti, a légiósok közötti különbség döntötte el a csatát. Igaz, ez az állítás azért sántít kicsit, mert a zöld-fehéreknek a hétfőn érkezett és éppen ezért kicsit fáradtan mozgó Quacy Barnes személyében jelenleg mindöszsze egyetlen külföldi játékosuk van, Rátgéber Lászlóéknak viszont négyszer ennyi. Ebből is látszik, más a gazdasági háttér a Mecsekalján és más a Meszlényi-csapatnál, amelynek vezetősége már négyhavi fizetéssel tartozik remeklő kosárlabdázóinak. Ezek után nyugodtan nevezhetnénk őket amatőröknek is, hiszen pénz nélkül játszanak, ám ők ennek ellenére is magas szinten teszik a dolgukat, nagyon öszszekovácsolódott a nehéz időkben a Postás.
Annyira azonban még nem, hogy kiélezett tétmérkőzésen is legyőzze Európa egyik legjobb női csapatát.