Zsoldos lehet a férfikapitány

– Kezdjük a legfontosabbal, ami talán a legjobban érdekel mindenkit: mikor lesz szövetségi kapitánya a két felnőttválogatottnak?
– A november végi elnökségi ülésen eldől, kik ülhetnek a nemzeti csapatok kispadjára. Akkor megválasztjuk a férfi- és a női válogatott szakvezetőjét is.
– Miért húzódott az a döntés ilyen sokáig? Főleg a férfikapitány kilétének kijelölésére gondolok.
– Megváltozott a válogatottak versenyeztetési rendszere, jövő szeptemberig gyakorlatilag nincs esemény. Szerettünk volna átgondolt, jó döntést hozni, és valójában a mostani megbízás után is majdnem egy év eltelik addig, amíg újra összeáll a keret. Ezen a nyáron nem volt semmiféle megméretés, ezért úgy döntöttünk, ősszel fogjuk kinevezni a megfelelő embert.
– Nem gondolja, hogy ez hátrányos lehet a későbbiek szempontjából? Mert mindeközben más válogatottak sorra játszották a felkészülési mérkőzéseket, még azok is, amelyek nem jutottak ki az idén megrendezett Európa-bajnokságra, nyilván azzal a szándékkal, hogy összecsiszolják, vagy legalábbis formában tartsák legjobb játékosaikat. Ez alatt az idő alatt talán nálunk is ki lehetett volna alakítani egy ütőképes garnitúrát…
– A garnitúra megvan, a csapat többé-kevésbé adott, a korábbi gárda egy kis változtatással, kiegészítéssel minden valószínűség szerint eredményes lesz. A mai elüzletiesedett világban nem lett volna semmi motivációjuk ezeknek a kész, profi játékosoknak arra, hogy a rövid nyári pihenőjüket egy jövő szeptemberi eseményre való felkészülésnek szenteljék.
– Arra sincs esély, hogy legalább akkor az idény közben legyen néhány rövidebb összetartás a válogatottak számára?
– Az idény közben gyakorlatilag semmiféle lehetőség nincs arra, hogy egy ilyet sikerüljön összeegyeztetni.
– Továbbra is a férfiválogatottnál maradva, mit tud a kapitányjelöltekről?
– A szakmai bizottságnak egyetlen jelöltje van: ha semmi rendkívüli nem történik, Zsoldos Andrásé lehet a karmesteri pálca.

Rátgéber maradását szeretné

– Áttérve a hölgyek nemzeti együttesére, úgy tudom, ön nem szeretné, ha ott megváltozna az edző személye.
– Megtartottuk az értékelést az Európa-bajnokság után, az erre hivatott elnökség és szakmai bizottság közül utóbbi talán kritikusabb volt, ugyanakkor egyértelmű, hogy nem történt semmi olyan Görögországban, amiért nekünk feltétlenül kapitányt kellene váltanunk. A lányok nagyon tisztességesen helytálltak, de sajnos nem voltak jó formában, a kritikus pillanatokban nem mentek be a dobásaik. Ezzel együtt azt kell mondanom, minden dicséretet megérdemelnek azért, hogy egyáltalán eljutottak a legjobb tizenkettő közé, mert az Eb helyszínén láthattuk, nagyon erős a mezőny, és öszszességében nem volt reális esélyünk ennél sokkal jobb eredmény elérésére. Nyilvánvaló, a nyolc közé jutás azért szépségtapasz lett volna, ám abban, hogy ez nem sikerült, nem feltétlenül Rátgéber Laci a hibás. Tény és való, hogy ő nem a legsimulékonyabb ember, de viszonylag fiatal kora ellenére már nagyon rutinos edzőnek számít a szakmában, nagyon jól ismeri a nemzetközi mezőnyt, tehát szerintem a váltás szakmailag indokolatlan lenne. Mert miért kockáztassuk meg egy lényegesen kisebb tapasztalattal bíró, rutintalan tréner kinevezésével azt, hogy esetleg ne jussunk ki a következő Európa-bajnokságra…?
– Ezek szerint a női kapitány kiléte is ugyanolyan egyesélyes lenne már, mint a férfiak edzőjéé?
– A nőknél lehet, hogy lesz még egy jelölt, de én úgy gondolom, kísérletezgetni nem válogatott szinten kell.
– Ebben egyetértünk, de nem gondolja, hogy a csapat ön által is emlegetett gyengébb formája szakmai okokra vezethető vissza, következésképp a felkészítést végző szakvezető kritikája?
– A szakmai bizottság már elkezdte vizsgálni a női válogatott melletti szakmai munkát, de az elnökség azt szeretné, ha sokkal mélyebb értékeléseik lennének az ilyen világversenyeknek. Sokan álltak elő sokfajta szakmai megjegyzéssel, illetve tapasztalattal azok közül, akik látták a lányok meccseit: hogy milyen rendszert játszik a csapat támadásban, hogy miért alakult rosszul a formába hozás, hogy miért cserélt így Laci… Ezek olyan kérdések, amiket alaposan ki kell elemezni és a szakmai konklúziókat le kell vonni, én azt szeretném, ha éppen ezért folyamatosabb lenne a párbeszéd szakemberek és a női válogatottat vezetőedzők között.

Bodrogváry mindent megtett

– Ha már ide lyukadtunk ki, a szövetség elnökeként mit szól a főtitkár és a szövetségi kapitány között feszült konfliktusról, ami nyilvánosság előtti pengeváltásokhoz vezetett?
– Ezt mi már az Eb alatt megbeszéltük. Laci elismerte azt, hogy adott esetben túl korán fordult a széles közvéleményhez, valójában a csapat mindent megkapott, voltak ugyan magyaros, egymásra mutogatós szervezési problémák, de Bodrogváry Iván személyesen sokkal többet tett a válogatottért, mint amennyi a dolga lett volna. A feladatát maximális odaadással próbálta ellátni, amibe csúsztak ugyan időnként gikszerek, de igazából nem lehet tudni, hogy ezek kinek a hibájából történtek: az övéből, a csapatvezetőjéből vagy a felszereléseket szállító sportszergyártó cégéből. Rátgéber is elfogadta, hogy azok a hiányosságok, amik előfordultak, egyáltalán nem befolyásolták a válogatott szereplését, úgyhogy én azt hiszem, hogy a főtitkár és a kapitány közötti nézetkülönbséget megbeszéltük, kibeszéltük, lezártuk, és remélhetőleg nem maradt senkiben tüske.
– Ön mekkora rálátással, befolyással bír a szövetség napi munkájára?
– Elég régóta végzem már ezt a feladatot, idestova tizenhárom éve. Hogy milyen rendszerben folyjon a napi munka, azt megbeszéljük, hogy kik tevékenykednek a szövetségben, azt pedig pontosan tudom. Van visszajelzés arról, ki miként dolgozik, és ha bármi probléma előfordul, jönnek hozzám panaszkodni vagy segítséget kérni.
– Gyakran jönnek?
– Sajnos az utóbbi időben elég gyakran, ez azt mutatja, hogy a dolgok nem mennek simán. Ugye a fociban és nálunk van ez a bizonyos professzionális alszövetséges rendszer, ami egészen újszerű még, be kell hogy valljuk, hogy egyelőre mi is csak tanuljuk, beleértve ebbe a csapatokat és a ligákat is. A gondok egy része ebből az új struktúrából fakad, és többnyire rendszeren belül jelentkezik, amit a ligák megoldanak, csak ezek a megoldások nem mindig fogadtatnak megértéssel, és ilyenkor hol lehet protestálni…? Az elnökségnél. Az elnökségnek meg elölről kell kezdenie a problémakör felgöngyölítését.

A megoldást kell keresni

– Nem nyűg ez a sok apró-cseprő, nemritkán személyes jellegű probléma, amikkel állandóan önnél kopogtat valaki?
– Tudomásul kell venni, hogy a mostani bajnokság egy roppant kiélezett verseny, ahol megvannak azok a financiális vagy éppen egyéni érdekek, amik sokszor mozgatnak olyan lépéseket, amelyekről kifelé úgy tűnik, hogy valakit borzasztó méltánytalanság ért, vagy nem rendesen foglalkoztak az ügyével. Érdekes például a sajtó szerepe, amit én úgy fogok fel, hogy nyilvánvaló, az újságoknak, rádióknak, vagy éppen televízióknak kiélezetten, kicsit felnagyítva vagy éppen dramatizálva kell bemutatni dolgokat ahhoz, hogy felfigyeljenek rájuk, és történjen valami. Ezért én az ilyesmiket sosem veszem a lelkemre. Inkább úgy fogom fel, hogy van ilyen probléma? Van. Ha van probléma, akkor pedig meg kell oldani, és ha meg van oldva, akkor azt nem lehet kiforgatni.
– Tapasztalatból tudom, hogy elfoglalt ember. Köztudomású, hogy nem MKOSZ-elnökként keresi meg a napi betevőt, ezek után adódik a kérdés: a kosárlabda mekkora szerepet játszik főállása mellett az életében?
– A kosárlabdát kisgyerekkorom óta nagyon szeretem, és azóta vagy játékosként, vagy vezetőként, de mindig volt közöm hozzá. Nekem a sport mindig is az első számú kedvtelésem, időtöltésem volt, amiben tudok, segítek, amiben igazán segíteni tudok, az pedig nyilvánvalóan pénzügyi háttér megteremtése. Ezt tekintem a feladatomnak, tehát semmiképpen sem azért vagyok elnök, hogy mondjuk a saját, személyes akaratomat ráerőltessem a sportágra.