Eddig nagyon boldog az új év

De ami ennél sokkal érdekesebb, az idei euroligás átlaga 18.5 pont, tehát a 2004-ben lejátszott meccseken egyértelműen vezéregyéniség tudott lenni a legjobbak sorozatában is. Nem volt ez mindig így, most viszont, hogy így van, egyből felfigyeltek rá: a hónap sportolónőjének jelölték januári teljesítménye alapján a Westel Stafétán négy másik hölgy – köztük csapattársa, Iványi Dalma – társaságában, vagyis matematikailag legalább húszszázaléknyi esélye van a cím elnyerésére. Hétfő este a minőségi javulás okairól faggattuk a válogatott bedobót, aki vasárnap is a mezőny egyik legjobbja volt együttese, a MiZo-Pécsi VSK Szolnok elleni győztes rangadóján.
– Kettőt és könnyebbet, nem tudom, pedig gondolkodtam én is rajta. Januárban vizsgaidőszak volt a suliban, és az összes beszámoló sikerült, szóval jó periódusban vagyok, élvezem az életet. Talán ez van a háttérben – válaszolt a baranyaiak 15-öse.
– Megkérdezhetem, mit tanul?
– Személyügyi szervezést, ez felnőttképzés itt, Pécsen. Levelező tagozatra járok, ma is ott ültem vagy nyolc órát.
– Mintegy levezetésképpen a vasárnap esti öldöklő csata után?
– Igen, ráadásul a találkozót követően olyan derékfájással feküdtem le, hogy az eszméletlen, de azért kibírtam. Bár elég megterhelő volt ez a meccs.
– Azért volt az, mert kemény és nehéz ellenféllel kerültek szembe, vagy amiatt, hogy a centerek sérülése miatt nagyon sok teher hárul mostanában a pécsi mezőnyemberekre?
– Az összes miatt együtt. Nagyon kemények voltak a szolnokiak, és én úgy éreztem, néha durvák is. Ránk is ezt mondják, de mi szándékosan sosem könyökölünk. Harcolunk test test ellen, viszont direkt nem ütünk meg senkit.
– …és a remek védekezésüknek köszönhetően még tartalékosan is sorban nyerik a mérkőzéseket, főleg hazai pályán. Mi a titkuk?
– Talán az, hogy az edzőnk át tudja ragasztani ránk a fanatizmusát, és mindenki hisz abban, hogy meg tudja oldani a védőfeladatát. Ez pedig rengeteget számít, mert például a Fradiban korábban mindig úgy volt, hogy kiosztották, ki kit fog, és az utolsónak megmaradt, legkönnyebb emberre ott voltam én. Más így játszani, hogy bíznak bennem.
– Érdekes, hogy ott támadásban is mennyire más volt a szerepe: a Fradiban rendre önre maradt az akciók befejezése, Pécsett viszont csak egy a sok jó dobó között, persze a szó pozitív értelmében. Illetve most mintha megváltozott volna a helyzet…
– Nem lehet összehasonlítani az FTC-ben és a PVSK-ban eltöltött időszakot, bár ebben a periódusban, hogy ennyi sérültünk van, talán egy picit hasonlít a szerepem Fradiban betöltöttre. De jó, hogy több lábon áll a csapat, mert mindig van valaki, aki hozza magát.
– Károlyi Andreának pedig sokoldalúbbá vált, átalakult a játéka. Ahogy azt láthattuk például a legutóbbi, Szolnok elleni összecsapáson, amelyen alaposan kivette a részét a védőmunkából, ha kellett, lepattanózott vagy gólpasszokat adott, sőt még blokkolt is, viszont elrontotta mind a nyolc triplakísérletét. Átcsoportosította az energiákat?
– Lehetséges, mert akik kívülről nézték a meccset, azt mondták, a hárompontosokra egyáltalán nem koncentráltam. Azért ez a centerkedés teljesen más játékot kíván az embertől. De szó se róla, nagyon élvezem!
– Azt, hogy rendszeresen vagy tíz centivel magasabb és tizenöt kilóval nehezebb kosarasokkal kell verekednie a palánk alatt?
– Igen…
– Miért is?
– Szeretem az ilyen brusztolós játékot. Úgy érzem, erő tekintetében a nagy többségen túlteszek, mert azért annak nem vagyok híján. Magasságnak igen, azonban ezt gyorsasággal és fizikummal lehet kompenzálni.
– No meg lelkesedéssel. Ha már itt tartunk: pécsi játékost valahogy nem nagyon szokott látni az ember lézengeni a pályán. Ez összefügg azzal, hogy a PVSK-é a leghangosabb, leglelkesebb szurkolótábor itthon, sőt egyesek szerint egész Európában?
– Igen, hiszen hogyha esetleg valakinek mégsem menne a játék, emiatt pedig elvesztené a kedvét, azt négyezer ember űzi, hajtja a lelátóról, hogy mozgósítani tudja a maradék energiáit.
– Tehát egyetért abban, hogy óriási érdemei vannak a csapat eredményességében a pécsi közönségnek. És az edzőnek?
– Ô állítja össze a csapat taktikáját, a pályán lévő ötös szerkezetét… Egy szó, mint száz, Rátgéber Lacinak rengeteg szerepe van ebben.
– És Károlyi Andreának?
– Neki is.
– Akkor ezek szerint jó döntés volt, hogy tősgyökeres fővárosiként Baranyába szerződött.
– Teljes mértékben. Még azzal együtt is, hogy ez már a negyedik idényem itt, és közben gyakran hívtak magyar csapatokhoz éppúgy, mint külföldre, például akkor is, amikor Béres Timi elment, és ha vele tartottam volna, lehet, hogy most egy Euroliga-győzelemmel többem lenne. De igazából én ezt itthon, Magyarországon szeretném elérni.
– Néha úgy tűnik, meg is van erre minden esélye a PVSK-val, időnként viszont nagyon távolinak tetszik ez a siker…
– Ez tényleg így van. Nem mondom, hogy készpénznek veszem, butaság is volna, de amikor teljes a csapatunk, azt érzem, na majd most, az idén. Aztán amikor sorra sérülnek meg a játékosok, mint most, tovatűnnek az álmok… De amikor ilyen szerkezettel megverjük a Valenciát, újra elkezdek benne hinni, szóval sosem szabad feladni.
– Pedig a PVSK jelenlegi állapota minden, csak nem biztató, akár a szakosztály anyagi helyzetét, akár a játékosai állapotát nézzük. Vagy belülről nem így látszik?
– De igen. Sajnos. Máris nyakunkon a legközelebbi meccs a Brnóval szemben, amit, hogyha el akarjuk kerülni a Jekatyerinburgot, mindenképpen meg kell nyernünk, és egyébként is győznünk illik. Bízom abban, hogy újra úgy felpörgünk majd, mint a Valencia ellen, és talán már Albena Branzova is vállalja a játékot. Úgyhogy én bizakodó vagyok.
– Rendre két mérkőzésük van hetente, sőt újabban két fontos mérkőzésük, hiszen a bajnokságban is elérkezett a rangadók ideje. Mennyire fárasztó ez az erőltetett menet?
– Fizikailag is rettenetesen, de ami még fárasztóbb, az az, hogy heti kétszer negyven percen át mentálisan is maximálisan ott kell lenni a pályán. Igaz, az elmúlt három és fél év alaposan hozzáedzett ehhez.
– Tehát a Pécsen eltöltött időszak, ugye?
– Igen, bár korábban a Fradival is játszottunk az Euroligában, és szorítottunk is meg nagycsapatokat, de fontos mecscset nem igazán tudtunk nyerni.
– Ez úgy hangzott, mintha negatív élmény lenne az ön számára a ferencvárosi korszak.
– Pedig egyáltalán nem úgy csapódott le bennem. Voltak benne negatív részek, ez tény, ám igazán csak az utolsó évet kezelném annak, mert akkor már érezni lehetett mindenki hangulatán, hogy nagy bajban van a szakosztály, az előtte levő négy év viszont mindenképpen pozitívumként szerepel a pályafutásomban. Főleg az, hogy Tursics Sándor kezei alatt játszhattam.
– Kosarasberkekben úgy hírlik, ő csinált játékost Károlyi Andreából. Egyetért ezzel?
– Igen. Nagyon sokat köszönhetek neki, azért meg, hogy itt állok az Euroliga-győzelem küszöbén, Rátgéber Lacinak lehetek hálás.
– Akkor, mondhatni, szerencséje volt az edzőkkel, hiszen igen neves szakemberekkel dolgozhatott.
– Elég kemény edzőkkel, akik mellett azért az ember megtanulja, miért van két füle, de hiába esik nagyon rosszul az, hogy bizonyos helyzetekben mondanak néhány cifrát, tudom, azért kapom a kritikát, hogy jobb legyek.