"Nagyon sok helyen megfordultam, világverő válogatottban is játszottam, de ez a"Nagyon sok helyen megfordultam, világverő válogatottban is játszottam, de ez az a mérkőzés, amelyet soha nem fogok elfelejteni, és életem legnagyobb sikerének tekintek" ezek a szavak talán mindent kifejeznek.
És Iványi Dalma jobbjából útjára indul a sorsdöntô horogdobás, amely után némi gondolkodást követôen a gyűrűben landol a labda (Fotó: Czagány Balázs)
És Iványi Dalma jobbjából útjára indul a sorsdöntô horogdobás, amely után némi gondolkodást követôen a gyűrűben landol a labda (Fotó: Czagány Balázs)
Allison Tranquilli, a Final Fourba jutott MiZo-Pécsi VSK ausztrál kitűnősége mondta a fentieket, és Rátgéber László tolmácsolta a nyilatkozatot a Bourges elleni gigászi csata utáni sajtótájékoztatón. Tényleg óriási élmény volt a szombat esti összecsapás, na. Akárhogy csűrjük-csavarjuk a szavakat, kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni arról, amit a pécsi lányok műveltek az Euroliga negyeddöntőjében, és közülük is kiemelkedett Tranquilli a maga 21 pontjával és 8/10-es mezőnybeli dobóteljesítményével, de nemcsak ő. Méltathatnánk itt a bolgár Albena Branzovát, aki amellett, hogy csapata legeredményesebb játékosa lett, három kulcsfontosságú büntetőt értékesített faarccal a negyedik negyed utolsó pillanataiban, vagy Károlyi Andreát, aki mind a kilenc szabaddobását kíméletlenül pontra váltotta, vagy Iványi Dalmát, aki jó szokása szerint végigrobotolta a 45 percet, ám itt elsősorban a csapaté az érdem. A csapaté, amely helyenként sziporkázott, aztán meg volt, amikor borzasztó mély gödörből kapaszkodott ki, hogy a végén mennybe menjen. "Sokan azt mondták, hogy olyan ez, mintha Audival jutottunk volna be egy Forma–1-es versenyre, de én azért lövöm le ezt a poént, mert az autóknak nincs ilyen szívük, lelkük és szurkolótáboruk, mint nekünk" – ez is egy vélemény, ez is egy pécsi vélemény, méghozzá a közönség egyik legnagyobb kedvencéé, Rátgéber Lászlóé. A játékkal maximálisan együtt élő szakvezető ugyanúgy elfáradt, mint tanítványai, és nem is elsősorban a negyeddöntő második felvonásától, hanem az Euroliga-sorozat egészétől, attól a 16 meccstől, ami rengeteget kivett fizikailag és mentálisan is Iványiékból. A fáradtságküszöböt azonban, ahogy a főszereplők előzetesen ígérték, megint sikerült kitolni, és bár időnként látszott, mennyire kiszipolyozták az eddigi erőpróbák a MiZo-t, a baranyai hölgyek végig bírták ezt a hosszabbításos kosárhorrort is. "Csak még ezt az egyet, ezt az egyetlenegy meccset!" – zengett a hajrában a hangszórókból egy időkérés során a Kispál és a Borz által írt PVSK-induló, és visszhangozta a buzdító szavakat a végig fantasztikus szurkolósereg is, amely, ahogy várható volt, csurig megtöltötte a Lauber Dezső Sportcsarnokot. Még a vendégszektor is tele volt baranyai szimpatizánsokkal – tele lehetett, mert Franciaországból nem érkeztek drukkerek, mintegy jelezvén, kinek mennyire fontos ez a bizonyos Euroliga-negyeddöntő. Amelyen végre sikerült valamit törleszteni a Bourges-tól elszenvedett korábbi sérelmekért, amelynek végén végre a gallok sírtak, nem pedig mi, magyarok, mert a magyarok péntek este az ünnepléssel voltak elfoglalva a Mecsek alján. Szívszorító volt, ahogy a nézők a lefújást követően is elénekelték a Himnuszt a csapat tiszteletére, és még két órával a nagy mérkőzés után is hemzsegtek a fekete-fehér sálas emberek a Lauber Dezsőről elnevezett, sok nagy csatát megélt létesítmény környékén. "Nagyon nehéz meccs volt. Megint nagyon jól kezdtünk, utána viszont magunkra engedtük buta hibáinkkal a franciákat, nem elvitatva az ő érdemeiket, hiszen jobban játszottak, mint a párharc első mérkőzésén. Amikor egy kicsit megnyugodhattunk volna, hogy nagyobb az előnyünk, támadásban rossz helyzetekből dobtuk el a labdát. Nem sok ilyen meccset játszottam, ahol ennyire hullámzó volt a két csapat teljesítménye" – ez Iványi Dalma eszmefuttatása, melyet a már csöndes(ebb) csarnokban mondott el civilben a pécsi csapat szíve, akinek ezen az összecsapáson nagyon nem ment a dobás. Az ellenfél fiatal irányítója, a mindössze 22 esztendős Céline Dumerc kegyetlenül megnehezítette a dolgát a 45 perc alatt, állandóan ott lihegett előtte vagy mellette, és amikor a játékvezetők figyelme másfelé fordult, gyötörte, ahogy csak tudta. Nyilván ennek tudható be a hazai nyolcas 2/14-es mezőnybeli dobóteljesítménye, de Dalma, ahogy ilyenkor szokta, próbálta más játékelemekben ellensúlyozni támadásbeli gyengébb teljesítményét: leszedett nyolc lepattanót, kiosztott négy gólpasszt, és elcsent négy labdát, miközben egyet sem adott el. A végén pedig ő dobta a mérkőzés egyik legfontosabb kosarát. Péntek este másodszor jutott be Európa legjobb négy csapata közé a MiZo-Pécsi VSK. Nagyon megérdemelte. És valahogy az volt az ember érzése, ez még nem a végállomás idén…
