A cél: szépíteni a mérlegen

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.03. 20:38
Címkék
A játékot tekintve eddig nem keltett csalódást az ULEB-kupában ősszel debütáló Vadkakasok gárdája, viszont az első győzelemre sokáig kellett várni.
A csoport favoritjának tartott Alba Berlin otthonában elért ragyogó diadal viszont meghozta a debreceniek étvágyát, akik kedden azt a Buducsnosztot fogadják a Főnix-csarnokban, amelytől Podgoricán az utolsó másodpercben esett kosárral kaptak ki. A montenegróiaknak még van esélyük a továbbjutásra, éppen ezért kellemetlenül érné őket egy esetleges fiaskó. A vendégek hétfőn délután érkeztek, és kora este már pattogtathattak az impozáns csarnokban, ahol nem fáztak. (Emlékezhetünk: a két csapat első meccsén bizony dideregtek a szurkolók is a felújítás miatt "nyitott" sportlétesítményben…)
Jó hír, hogy a hazaiaknál mindenki egészséges, bár Szendrei József gyomorfájás miatt még kihagyta az év első, vasárnapi edzését. Amúgy minden idegenlégiós visszaérkezett időben, miután az ünnepeket szeretteikkel tölthették. A vezetőedző, Robert Reid is kivirultan tért vissza a városba. Egyrészt örült, hogy csapata Berlinben szép karácsonyi ajándékkal, az Alba elleni bravúrral lepte meg, másrészt még a német fővárosból Houstonba repült, ahol papucsban és pólóban sétálgathatott az utcán. Most pedig már abban reménykedik, hogy tanítványai ezúttal nem "fáznak meg" a Buducsnoszt ellen, és a Vadkakasok gárdája szépíteni tud eddigi 1-6-os ULEB-kupa-mérlegén.
Az állás
1. PAOK 7 5 2 625–568 12
2. Charleroi 7 5 2 531–494 12
3. Alba Berlin 7 4 3 591–586 11
4. Buducsnoszt 7 4 3 573–597 11
5. Gravelines 7 2 5 569–590 9
6. DEBRECEN 7 1 6 549–603 8
Tv: A Sport1 a Debreceni Vadkakasok-Buducsnoszt Podgorica mérkőzést 17.45-től élőben közvetíti
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik