Pécs: a final four várhat még

Nem szép öröm a káröröm, távol is álljon tőlünk, maradjunk annyiban, jó jel volt magyar szempontból, hogy Ljubica Drljacsa, a franciák kedden megsérült szerb magasbedobója nem tudta vállalni a játékot, bokasérülése miatt civilben üldögélt a pálya szélén, a másik oldalon viszont a lázas Béres Tímea vállalta a szereplést. De bár ne tette volna, szegény. Az első félidő ugyanis rémálomszerűen alakult a pécsiek szempontjából. Először is azért, mert az első nyolc percben mindössze két pontot tudtak elérni, de ezt a jó védekezés és az első negyedbeli remek hajrá még valamelyest ellensúlyozta, csakhogy ami 17-12 után következett… Az bizony egy 15-0-s széria volt a hazaiak részéről, vagyis a fekete mezesek teljes lenullázása, amely a center Reghaissia váratlan triplájával kezdődött. A későbbiek során is a 21 esztendős, amiens-i születésű hölgy vitte a prímet, a párharc első felvonásán mindössze két pontig jutó játékos pénteken már a nagyszünetben 11-nél tartott, de nem ez volt a legnagyobb baj. Sokkal inkább az, hogy hiába kevergette a kártyáit Rátgéber László, egyetlen jó teljesítmény sem akadt a PVSK soraiban, különösen ebben a játékrészben, kirívóan gyenge ezzel szemben annál több, főleg centerposzton.

Megállapíthattuk, ezúttal nem tud mit kezdeni a Bourges precíz védekezésével a honi listavezető, amelynek sorait látszólag teljesen szétzilálta a nagyszünet előtti percekben az udvariatlan vendéglátó. De csak látszólag! Mert a harmadik negyed elején fellángolt a remény, sikerült összeszednie magát az addig labdák tömkelegét eladó Pécsnek, ami azt eredményezte, hogy néhány perc erejéig elhalkult a diadalra éhes gall szurkolósereg, és a lelkes, minden viszontagságot vállaló vendégtábor hangja töltötte be a csarnokot.

Hét pontot dobott zsinórban a hátsó alakzatát stabilizáló és a támadójátékát kicsit kreatívabbá tévő PVSK, és 40-27-nél még az is elképzelhetőnek tetszett, hogy a hátralévő időben utolérik ellenfelüket Iványiék. Nem így történt, de hát ez ezen az estén korántsem volt meglepőnek nevezhető. Elöl megint elfogyott a tudomány, kosarak nélkül pedig nem lehet kosárlabdázni, így természetesen újra nőni kezdett a különbség, amely a negyedik negyed elején már 22 pontnyira rúgott.

A maradék percekre már nem érdemes sok szót vesztegetni, bár ami érdekes, az elején lelkesen "hazafújó" játékvezetők a két klub közötti távolság láttán nagy bátran elkezdték odaadogatni a labdákat a vendégeknek. A MiZo játékosai azonban rengeteg büntetőt elrontottak, vagyis a zavartalan dobásokkal sem sikerült kompenzálni az emberükre piócaként tapadó Dumercék szorításában borzasztóvá váló mezőnybeli dobószázalékot.

Maradt a hajrára a tartás megőrzése, no meg az eredmény kozmetikázása mint kihívás, és legalább ebben a két műfajban sikerült pozitívumokat felmutatni: a maximális differenciát a végső dudaszóra kilenc ponttal csökkentve 13-ra zárkózott fel a magyar bajnok a tortúrával felérő fellépésén. Ha azt nézzük, hogy hazai pályán kilenccel nyert a Rátgéber-együttes, voltaképpen nem is olyan borzasztó az összkép, de aki látta a találkozót, tudja: van miért aggódni a csütörtöki, mindent eldöntő harmadik öszszecsapás előtt. No meg legfőképpen van min javítani.