Az ember, aki intézmény lett

- Előrebocsátom, rossz passzban vagyok - kezdte a mester. - A torkom szörnyű, van benne valami vírus, éjjel alig-alig aludtam tőle, a meccsekre még összeszedtem magam, hogy kinézzek valahogy, utána viszont… Az ünneplést már egykor otthagytam.
- Ezt olvasván szerintem többekben egy világ omlik össze…
- Ültünk egy diszkóban, ezzel a torokkal képtelenség volt bárkit is túlkiabálni. Azért meg minek maradjak, hogy mások hülyeségeit hallgassam.
- Jogos. Bár ahogy az ilyen gyors távozásokat nehezen értik meg a győzelem éjszakáján, épp olyan kevesen tudják, mennyire fontos, hogy az edző is normális kondiban legyen a legfontosabb mérkőzéseken.
- Pontosan. Ha nem vagyok fitt fizikailag, végem van. Nem szabad elengednem magam, ez egyértelmű. Rabja vagyok a szakmámnak, mint ahogy a játékosaim is azok, viszont épp azért lehetek szigorú velük szemben, mert magammal szemben is az vagyok.

Hiányoznak a gyerekkori barátok

- Holott ennyi siker akár el is kényelmesíthette volna. Végül is mindene megvan itt…
- Egyvalamit kivéve.
- Éspedig?
- A gyerekkori barátokat. Ôk nagyon hiányoznak. Van néhány ember, akivel összejárok, elbeszélgetünk filmekről, sportról, rock and rollról, olyan témákról, amelyekről a harminc-negyven évesek szeretnek diskurálni. De ez nem alkalmas arra, hogy olyan igazán meghitt barátságok szövődjenek. Magdi (Csák Magdolna, egykori játékosa, most a felesége) attól őrült meg, hogy régebben Ákosékkal (Fűzy Ákos, Rátgéber másodedzője) mentünk nyaralni a Balatonra. Rájöttünk, ez nem biztos, hogy jó, mert amikor újrakezdődik a munka, nem tudunk úgy örülni egymásnak.
- Márpedig a tartalmas pihenés legalább olyan fontos.
- Ja. A teóriámat ismeri?
- Melyiket?
- Van, amit nehéz lefordítani belőle, és van, amit nem ildomos. Hogy először jön a pick and roll, utána a rock and roll, aztán a playoff, végül a fuck off. Nohát most a fuck off időszaka következik… Sok alvás, az idegrendszer pihentetése, bár az már nem nagyon fog megújulni. És persze le is kell fogynom egy kicsit. Csak hogy meglepjem Lovasi barátomat, aki a Kispál és a Borzban énekel, a hobbizenekarának pedig én írom a dalok angol szövegeit. Azt mondta, a jelenlegi formámmal nem léphetek színpadra, viszont ha leadok néhány kilót, énekelhetek is. Persze csak hobbiból.

- A győzelem viszont nem lehet csak hobbi… Miközben itthon egyeduralkodók, Európában képtelenek ötről a hatra jutni, miért? Itt már csak az Euroliga-győzelem lehetne a cél, ha viszont az nem lesz meg évekig, úgy kérdés, meddig hajlandóak finanszírozni a támogatók a tizedik-tizenötödik bajnoki aranyérmet ezen a szinten?
- Kétségtelen, költségvetésünk összege a magyar középmezőnyhöz viszonyítva abnormálisan sok, ugyanakkor az európai élmezőnyhöz képest igen kevés. Ez a szezon végül is jól sikerült, hiszen azért telt ház volt az utolsó meccsen, nem fulladt érdektelenségbe az idény, viszont az Euroliga negyedik helyét kudarcként élte meg mindenki. Amiben az a jó, hogy még mindig él bennünk a remény: milyen jó lenne egyszer megnyerni. Igaz, képtelenek vagyunk rá.
- Hogy?
- Mert?
- Ilyet azért csak nem lehet kerek perec kijelenteni.
- Akkor úgy mondom, képtelenek leszünk rá, ha nem fejlődünk olyan ritmusban, mint a többi élklub. Amikor öt éve először játszottunk a final fourban, magyarok alkották a csapat zömét, Messinában csupán két légiósunk volt, Vilutyté és Tuvics. Csakhogy abban az évben a legjobb húsz amerikai nem jött át a WNBA-ből, mert a sydneyi olimpiára készült. Most viszont az első ötven játszik Európában, s mi egyiket sem tudjuk megvenni közülük. Persze van a pécsi szív, de tudnunk kell: a final four kiharcolása már óriási bravúr lenne az előttünk álló években, elvégre a költségvetésünk - pláne most, hogy az oroszok felverték az árakat - jó, ha ötöde az élgárdákénak.

A taxisofőr sem engedi fizetni

- Így vagy úgy, manapság nem divat több mint tíz évig egy helyen lenni. Ha viszont ottragadunk valahol, szinte lehetetlenség elszakadni onnan, elvégre építettünk valamit, ami őrzi a kezünk nyomát. Ön már nem edző Pécsett, hanem intézmény - mégis tudja, semmi sem tart örökké.
- Nekünk az a sorsunk, hogy egyszer valaki elmagyarázza nekünk: alapvetően idióták vagyunk és nem értünk hozzá. Nekem is próbálták, de az eredmények miatt egyelőre nem vághatták ezt a képembe. Kétségtelen, jó érzés bemenni a csarnokba, felnézni a zászlókra, legalább a gyerekem is tudja, az apja tizenkét évig nem vesztegette itt az idejét. Itt, Pécsett egy nap alatt kifestették a lakást, és amikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, azt felelték, semennyivel. Taxival mentem le a főtérre ünnepelni, a sofőr azt mondta a fuvar végén, ne sértsem meg, hogy fizetni akarok. Ezek apróságok, mégis, ettől olyan az itteni életem, amit iszonyú nehéz lenne felcserélni bármivel.
- Persze ha ide, a verandára egy trónszéket ácsoltatna, valóban királynak érezhetné magát, hiszen amúgy is lába előtt hever a város. Képes arra ügyelni, hogy ezeket az apróságokat ne elvárja, hogy ugyanúgy jólessenek, mint öt évvel ezelőtt? Elvégre ez a kivételezett helyzet néha egy szemvillanás alatt a múlté lehet, ha elmaradnak az eredmények.
- Na igen, néha már olyan a respekt, ami nem is tetszik. Nem szeretnék érinthetetlen lenni. Nézze, ez a tizenkét év tizenkét sikeres év volt, nyolc arany, két ezüst, két bronz. Utóbbi kettő még a Tarzan előtti korból, amikor Jane sem volt, meg a majom is hiányzott… Folytatni pedig kizárólag úgy érdemes, ha továbbra is tiszta szívből csinálom és csináljuk. Ha továbbra is idegesít, ha valami nincs a helyén a csarnokban. Mert a sajátomnak érzem azt is, a csapatot is, amelyik ugyanúgy fog harcolni, ahogy elvárom, azaz kifulladásig, mert sportolni csak úgy érdemes. És akkor talán tele lesz a csarnok, mint korábban is, mert tudják, itt nincs olyan, aki csak egyéves fizetésért jönne el.

Néha bizony még anyázni is kell

- Viszont az, hogy a finálé első mérkőzésén nem volt telt ház, valamit jelez. Hogy már itt is olyan egyértelmű: úgyis nyernek.
- Lehet ilyen olvasata is. Ettől függetlenül a Széchenyi téren fantasztikus volt a hangulat kedd este. Persze másképp festett az, amikor megvertük a BSE Dream Teamjét tíz évvel ezelőtt, de a mostaninak is megvolt a bája. Hogy jövőre is nyerhessünk, annak a magyar mag a kulcsa: bár Károlyi elmegy szülni, ami nagy érvágás, kineveltünk egy Fegyvernekyt, és amíg itt van egy Iványi, egy Béres, plusz melléjük kerül még egy-két hasonló mentalitású magyar, akkor megint olyan együttesünk lesz, amelyikért érdemes kijönni. Négy jó magyar, négy jó légiós - összerakható homogén gárdává.
- És egy jó férficsapat? Vagy ott kevésbé lennének hatékonyak a módszerei?
- Szeretnék egyszer férficsapatnál dolgozni, és például nagyon szimpatikus, amit Debrecenben csinálnak, hívtak is oda nagyon, ám nekem valami hiányzik. Számomra nincs fontosabb a nemzetközi megméretésnél. Senkit sem akarok megbántani, nagyképűnek sem akarnék tűnni, de… Engem szakmailag elismernek Európában. A módszereim olyanok, amilyenek, azoknak minden közegben működniük kell, és az sajnos tagadhatatlan, hogy a k… anyádozás néha elengedhetetlen. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a férfiaknál játékosuralom van. A nőknél is - de itt azért a szakma dominál, azért mindenki tudja, ki a boss, a főnök. Akik a fiúknál nem sodródtak az áramlattal, egy Németh Isti, egy Simon Balázs, egy Báder Marci meg a többiek, külföldre mentek, és most az Euroligában kosaraznak. Ha elszerződnék egy férficsapathoz, mindent elölről kellene kezdeni építeni, és kérdés, hagynák-e, hogy a kezdeti összezördülések és az esetleg ezzel járó vereségek után végigcsináljam a munkát. Itt, Pécsett a játékosok az én véreim, a vezetők az én véreim, a szurkolók az én véreim. Kérdem én, mi az, ami - a megszűnésen kívül - képes lenne kirobbantani engem ebből a miliőből?

Pécs vagy Moszkva?

Rövid határidőn belül el kell dőlnie, milyen szintű csapat játszik jövőre Pécsett. Mint ismert, a MiZo-Pécs költségvetése jelenleg 54 milliós mínuszban van: emiatt kicsit megcsúsztak a fizetések folyósításával, valamint a köztartozások kiegyenlítésével. A terv az, hogy az önkormányzat a 49 százalékos tulajdonából átad 14 százalékot, ami a PVSK 51 százalékával együtt egy alapítványhoz kerül, és ezen keresztül kapja a támogatás nagy részét a bajnokcsapat. A jelenlegi elképzelések szerint egy, a régióban nagyobb összeget befektető csoport garantálná a szakosztály további létét, igaz, ennek az is feltétele, hogy a város - amely évi 53 milliót folyósít - és a többi támogató is kitartson a csapat mellett. "Megmondom őszintén, a Dinamo Moszkva elém tett egy biankó csekket, hogy írjak rá egy akkora összeget, amekkorát akarok, ők pedig azokat a játékosokat hozzák, akiket én szeretnék - árulta el Rátgéber. - Ezzel nem akarok senkit sem revolverezni, nem is azért mondom, hogy az új szerződésemet ezáltal is befolyásoljam, mert úgyis maradok, ha hasonló szinten tudjuk tartani a csapatot, mint eddig. Csak szeretném tudni, mit hoz a jövő."