Kosárlabda: a hétvégén streetball-gála lesz Dombóváron

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 09:57
A Hoops Starz rendezvénysorozat szeptember 25-én a dombóvári Jam Csarnokba látogat, ahol a nyári versenyek zárásaként kerül megrendezésre a rendhagyó streetball-gála.

A szervezők minden érdeklődő csapatot szeretettel várnak a rendezvényre, ahol a résztvevők a hagyományos streetball mérkőzéseken túl, kipróbálhatják magukat az egy–egy elleni csatákban, a zsákoló és hárompontos dobóversenyeken, valamint a különböző ügyességi számokban is.

A rendezvényt színesíti a kora délután sorra kerülő streetball történeti előadás harmadik része, amely ezúttal a 90-es évek végének streetball forradalmával, illetve az azt követő változásokkal, irányzatokkal foglalkozik. A késő délutáni órákban indul a Street Flow Hip-Hop Club zenei programja, ahol a hip-hop zene régi és klasszikus, valamint újkeletű gyöngyszemei kerülnek a zenei terítékre.

A gála az estébe nyúlóan a kivilágított pályánál folytatódik tovább, ahol grillsütés várja a közönséget, valamint sor kerül az év játékosa díj átadására is.

Regisztráció és további információ: www.hoopsstarz.hu

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kétszer is legyőzte a horvátokat az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2024.07.01. 12:38

WNBA: Juhász Dorkáék nyertek Chicagóban

Kosárlabda
2024.07.01. 08:41

Harsányi Mária: A mai gyerekek nehezebben nyílnak meg

Utánpótlássport
2024.06.28. 18:42

Kosárlabda: milyen reményekkel vághat neki az utánpótlás az Eb-knek?

Utánpótlássport
2024.06.27. 17:06

Kosárlabda: másodszorra nem győzték le a szlovénokat az U20-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.22. 19:35

Kosárlabda: beérni látszik az évtizedes munka gyümölcse a Honvédban

Utánpótlássport
2024.06.22. 14:52

Kosárlabda: az U20-as lányok legyőzték a szlovéneket edzőmeccsen

Utánpótlássport
2024.06.21. 18:35

Dzunics Braniszlav lett a Kaposvár új vezetőedzője

Kosárlabda
2024.06.21. 16:38
Ezek is érdekelhetik