„Ezt én rontottam el” - a Fenertől távozó Vajda Anna önkritikus

Vágólapra másolva!
2011.01.26. 10:42
Mint arról beszámoltunk, Vajda Anna a Fenerbache együttesétől nem a Pécs 2010-be, hanem a szintén az Euroliga legjobb 16 csapata közé jutott USK Praha csapatába szerződött. A magyar válogatott játékos kedden megérkezett a cseh fővárosba, és szerdán bajnoki mérkőzésen mutatkozik be.

– Milyen volt az első edzés?
– Köszönöm szépen, minden rendben, nagyon kedvesen fogadtak a lányok. Néhány figurát átvettünk, egész jól megértettük egymást, szerdán pedig már bajnoki mérkőzésen léphetek pályára. Egyébként sem panaszkodhatok, szép lakást kaptam a klubtól, közel a csarnokhoz.– Milyen volt az első edzés?
– Köszönöm szépen, minden rendben, nagyon kedvesen fogadtak a lányok. Néhány figurát átvettünk, egész jól megértettük egymást, szerdán pedig már bajnoki mérkőzésen léphetek pályára. Egyébként sem panaszkodhatok, szép lakást kaptam a klubtól, közel a csarnokhoz.

Vajda Anna önkritikus: reméli, Prágában
 nem kiegészítő ember lesz (Fotó: Németh Ferenc)
Vajda Anna önkritikus: reméli, Prágában nem kiegészítő ember lesz (Fotó: Németh Ferenc)

– Ez is fontos, de azt tudja már, hogy milyen szerepet szán önnek Lubor Blazek vezetőedző?
– Pontosan még nem, de az biztos, hogy a prágaiaknak szükségük volt egy magas játékosra, mivel a három centerükből egy, Michaela Ferancíková megsérült. Várhatóan nem kiegészítő ember leszek az új csapatomban, erről már a szakmai stábbal történt egyeztetés után meggyőződhettem.

– Korábban Pécsen vezérnek számított, ehhez képest Isztambulban mellékszerep jutott önnek. Miért alakult így?
– Nem tudom, mi volt a baj, bár az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján lehet, hogy én akkor tudok jól teljesíteni, ha nagy a felelősségem, ha nagy a nyomás rajtam. Amikor a Fenerbahcéba igazoltam, tudtam, hogy világsztárok közé kerülök, vagyis ha megijedtem volna ettől a körülménytől, egyáltalán nem vágok bele a kalandba.

– Kudarcnak fogja fel Fenernél eltöltött időszakot?
– Nem, azonban jó adag csalódottságot érzek. A legrosszabb az egészben, hogy magamon kívül senkit sem okolhatok, hogy így alakult, hiszen eleinte jócskán kaptam lehetőséget Rátgéber Lászlótól. Sajnos nem tudtam élni vele, ezért nem kaptam több lehetőséget a török együttesben. Ezt én rontottam el.

– Mikortól foglalkoztatta a távozás gondolata?
– Angel McCoughtry érkezése után a török élvonal szabályai szerint létszám feletti légióssá váltam, így nem léphettem pályára a bajnokikon. Úgy éreztem, a klubnak és nekem is jobb lesz, ha elválnak útjaink. Szóltam a menedzseremnek, és elkezdtük keresni a lehetőségeket.

"A SAJÁT SZAKMAI KUDARCOMNAK IS TEKINTEM, HOGY VAJDÁT NEM TUDTAM MEGFELELŐEN BEÉPÍTENI" – RÁTGÉBER LÁSZLÓ ÉRTÉKELI A VÁLOGATOTT JÁTÉKOS ISZTAMBULI IDŐSZAKÁT A NEMZETI SPORTNAK 

Legfrissebb hírek

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
3 órája

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
2025.03.03. 13:35

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Juhász Dorka: A válogatott Eb-selejtezős kiesése személyes kudarc is

Kosárlabda
2025.02.19. 07:07

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Női kosárlabda: Juhász Dorka csapata megnyerte az Olasz Kupát

Kosárlabda
2025.02.16. 14:47
Ezek is érdekelhetik