Férfi kosárlabda: lemondott a Kaposvár edzője, mégsem távozik

Vágólapra másolva!
2011.02.03. 09:02
A Pécs elleni vasárnapi, 104–103-as vereséggel végződő hazai bajnoki találkozót követően lemondott Fekete Ádám, a Kaposvári KK élvonalbeli férfi kosárlabda-együttesének vezetőedzője – írja a kapos.hu megyei hírportál. Szerdára kiderült: a szakember mégis marad a posztján.
„A vasárnapi bejelentés után átbeszéltük az elmúlt időszak történéseit Fekete Ádámmal – nyilatkozta a klub ügyvezetője, Monok Tibor a regionális honlapnak. – Nem szerettem volna, hogy a hétvégén történtek hatása miatt hozzon olyan döntést, amelyet később megbán. Az egyeztetések után, illetve amiatt, hogy a csapat továbbra is teljes mellszélességgel kiállt mellette, végül Fekete Ádám megváltoztatta korábbi döntését, és a bajnokság végéig továbbra is vezetőedző marad.”„Nem titok, hogy évek óta igen nehéz körülmények között dolgozunk – nyilatkozta Fekete Ádám. – A problémák azonban most már olyan szinten jelentkeznek, ami mindennapi stresszt és ingerlékenységet okoz. Ez a tanári munkám, a csapat melletti szakmai munka és persze a családi életem rovására is megy. Ezen mindenképp változtatni szeretnék. Soós Gábor csapatkapitánnyal és a családdal is egyeztettem, és végül úgy határoztam, hogy a bajnokság végéig még maradok.”A KKK vasárnap a bajnok Zalaegerszeg otthonában folytatja bajnoki szereplését.
Legfrissebb hírek

Sós Csaba elégedett az úszó ob-n látottakkal, s elárulta, minek örült leginkább

Úszás
2025.04.13. 11:43

Milák Kristóf országos bajnok lett 200 pillangón Kaposváron

Úszás
2025.04.10. 17:39

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Férfi röpi Extraliga: 21/21 – képtelen hibázni a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 22:03

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Papírformasikert aratott a Kaposvár és a MÁV Előre is a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.14. 21:16

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51

A Kaposvár nyerte a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.01.25. 21:06
Ezek is érdekelhetik