Kosárlabda: Krivacsevics és Quigley szlovák bajnok lett

Vágólapra másolva!
2013.05.01. 09:32
Szlovák bajnoki címet szerzett kedden a Kassa női kosárlabdacsapatával a magyar válogatott Krivacsevics Tijána és Quigley Allie.

A wbasket.hu szaklap tájékoztatása szerint a kassaiak hazai pályán 80–63-ra győztek a döntő utolsó, ötödik meccsén a Rózsahegy ellen, és 3–2-es összesítéssel nyerték a finálét. A sorsdöntő találkozón a tizedik bajnoki aranyát begyűjtő együttesből Quigley 24, Krivacsevics pedig 8 pontig jutott.

A két együttes részt vesz pénteken és szombaton a magyar-szlovák közös négyes döntőben, amelyben magyar részről a bajnok és kupagyőztes Sopron, valamint a Győr lép pályára Kassán.

Legfrissebb hírek

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
Tegnap, 13:35

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Juhász Dorka: A válogatott Eb-selejtezős kiesése személyes kudarc is

Kosárlabda
2025.02.19. 07:07

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Női kosárlabda: Juhász Dorka csapata megnyerte az Olasz Kupát

Kosárlabda
2025.02.16. 14:47

Simán megnyerte elhalasztott meccsét a Győr, élre állt a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.12. 19:59
Ezek is érdekelhetik