Busztragédia: Tapodit pénteken, Fűzy Ákost jövő szombaton búcsúztatják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.12. 09:03
Pénteken búcsúztatják Tapodi Péter klubigazgatót, jövő szombaton Fűzy Ákos vezetőedzőt, a hétvégén Kapuvárnál történt buszbaleset két halálos áldozatát – tette közzé honlapján a HAT-AGRO UNI Győr kosárlabdacsapat.

Tapodi Péter klubigazgató hamvasztás előtti búcsúztatója péntek 16 órakor lesz a győr-szabadhegyi köztemetőben. A hamvak elhelyezéséről a család a későbbiekben gondoskodik. Fűzy Ákos vezetőedző hamvasztás utáni temetésére jövő szombat 14 órakor a pécsi köztemetőben kerül sor.

Tudatták azt is, hogy Pápai Lajos győri püspök az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek mielőbbi gyógyulásáért csütörtök este 18 órától misét mutat be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Szeptember 7-én, szombat délután Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a Győr női kosárlabdacsapatát a soproni mérkőzésre szállító autóbusz. A baleset helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházba szállítása után vesztette életét. Natasa Kovacsevicsnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett a lábfejét; rajta kívül összesen hét sérültet ápolnak még kórházban.

A csapat egyetlen ép és egészséges tagja, Daniella Diamant, aki nem ült a buszon a baleset idején, szerdán már elkezdte az edzést. Fűzy András klubelnök szerdai közlése szerint csak a magyar bajnokságban és az Euroligában indul a csapat. A győriek azért lépnek vissza a Közép-európai Ligában való részvételtől, mert a hétvégén történt baleset miatt nincsenek a játékosok az induláshoz megfelelő fizikai és lelki állapotban.

Legfrissebb hírek

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
Tegnap, 13:35

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Juhász Dorka: A válogatott Eb-selejtezős kiesése személyes kudarc is

Kosárlabda
2025.02.19. 07:07

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Női kosárlabda: Juhász Dorka csapata megnyerte az Olasz Kupát

Kosárlabda
2025.02.16. 14:47

Simán megnyerte elhalasztott meccsét a Győr, élre állt a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.12. 19:59
Ezek is érdekelhetik