Kosárlabda: a válogatottságot lemondta, Törökországba igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.21. 11:10
Eldőlt: a legutóbbi szezonban Győrben kosárlabdázó Vajda Anna elfogadta a törökországi felkérést, és a Hatay Büyüksehir Belediyesiben folytatja a pályafutását.

„Jó ajánlatot kaptam, s noha nem szerepelt tavaly olyan jól ez a csapat, most sokkal komolyabbak az elvárások, mindenképpen szeretnének jócskán előbbre lépni a tabellán – idézi a kisalfold.hu Vajda Annát véleményét a legutóbbi török bajnokság 12. helyezettjéről. – Korábban még sosem kellett külföldi csapathoz olyan korán kimennem, mint most. Ezúttal augusztus huszadika után már várnak, s kezdjük a közös felkészülést.” kisalfold.hu Vajda Annát véleményét a legutóbbi török bajnokság 12. helyezettjéről. – Korábban még sosem kellett külföldi csapathoz olyan korán kimennem, mint most. Ezúttal augusztus huszadika után már várnak, s kezdjük a közös felkészülést.”

A 30 éves erőcsatár megerősítette: a nyár eleji Európa-bajnoksággal lezártnak tekinti a válogatottbeli pályafutását.

„Az Európa-bajnokság után elköszöntem, akitől kellett, s biztos, hogy nem leszek újra válogatott. Az azóta eltelt bő egy hónap sem változtatta meg a véleményemet, tehát nem hirtelen döntést hoztam. Sajnálom, hogy éppen a hazai rendezésű Eb-n nem jött össze jó szereplés, nagy csalódás volt ez mindenkinek. Többet ugyanakkor erről nem szeretnék mondani.”

Legfrissebb hírek

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2 órája

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
2025.03.03. 13:35

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Juhász Dorka: A válogatott Eb-selejtezős kiesése személyes kudarc is

Kosárlabda
2025.02.19. 07:07

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Női kosárlabda: Juhász Dorka csapata megnyerte az Olasz Kupát

Kosárlabda
2025.02.16. 14:47
Ezek is érdekelhetik