Női kosár Eb: „Az a legkönnyebb út, ha okos játékkal legyőzzük az ukránokat”

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 00:27
null
A konditeremben is otthonosan mozogtak válogatottunk játékosai (Fotó: Földi Imre)
Mozgalmas és egy meglepetéssel színesített szabadnapja volt női kosárlabda-válogatottunknak, amely 14 év után került ismét a legjobbak közé az Európa-bajnokságon és játszik Ukrajnával hétfőn ebédidőben.


OKOSAN, HIGGADTAN

– Mi történt a kezével?
– A csehek elleni meccsen beleakadtam az egyik játékos mezébe, és visszahajlottak az ujjaim – válaszolta Simon Zsófia, a magyar válogatott bedobója. – Reggelre elgémberedtek, most jól jött egy kis kezelés.

– Milyen volt a hajrá?
– Nagyon izgultam, mert felnőttválogatottságom kezdete óta mindig valami apróság hiányzott a sikerhez, ami most összejött, és szerintem megérdemeltük. Így az első célunkat elértük.

– Olaszország vagy Szlovákia jelentené a könnyebb utat a negyeddöntőbe?
– Az a legkönnyebb út, ha hétfőn okos játékkal legyőzzük az ukránokat. Valószínű, hogy az olaszok is nyernek, így a szlovákokkal játszhatnánk Prágáért.

– Milyen az az okos játék?
– Észre kell vennünk az abból adódó lehetőségeket, hogy az ukránok szinte mindent elváltanak, mert szinte azonos magasságú játékosaik vannak. Nekünk is sokat kell váltanunk, emellett olyan higgadtnak maradnunk, mint a csehek elleni hajrában.

– Nem volt zavaró, hogy az utolsó két percben háromezer néző tombolt a hazai győzelem érdekében?
– Egyáltalán nem, sőt, inkább feldobott és motivált minket.

Mint a kisiskolások, akik a mikuláscsomagot várják, úgy ültek az étteremben vacsora után Krivacsevics Tijanáék, izgatottan, mosolyogva: az ajtón aztán este fél kilenc körül nem a Télapó, hanem Szalay Ferenc toppant be kezében egy szép nagy tortával. A magyar szövetség elnöke további néhány kedves mondattal köszöntötte a szombat este a csehek legyőzésével az Európa-bajnokság csoportköréből továbbjutó, a negyeddöntőért zajló „rájátszásba” kerülő magyar válogatottat.

„Fantasztikus, amit elértetek, de még nagyszerűbb, hogy áskálódások, személyeskedések nélkül, igazi közösséget alkotva tettétek, büszkék vagyunk rátok” – mondta többek között Szalay.

Még jóval a sütievés előtt, délelőtt nagy volt a jövés-menés a csapat szálláshelyéül szolgáló Grand Hotel egyik szobájában, amely a magyarok megérkezése után úgynevezett rekreációs szobává alakult, és óriási volt a forgalma.

„Kaptunk egy plusz gyúrópadot a helyiektől, és bepakoltuk a fizioterápiás gépeinket: az ultrahangot, a lézeres kezelőt, az elektroterápiás gépeket” – mondta Burdi Szabolcs gyúró, miközben Zele Dorinát masszírozta. Aztán hozzátette, hogy olyan sérültje nincs a csapatnak, aki a problémája miatt ne edzhetne vagy játszhatna, ami igazolja a munkájuk minőségét is. De nemcsak apró kezelésekkel telt el a nap, kora délután ugyanis előbb helyi wellnessközpontba mentek kondizni a lányok, majd a kisebb munkacsarnokban másfél órás erős tréninget is tartott nekik Stefan Svitek szövetségi kapitány. A mester elmondta, nagyon büszke az eddigi eredményre, s esze ágában sincs számolgatni, győzni akar hétfőn Ukrajna ellen, hogy a lehető legjobb pozícióból várhassuk a nyolc közé kerülésért lejátszandó meccsen az ellenfelet, amelynek kilétéről keretes írásunkban olvashatnak.

A pihenőnapon a regenerációra is nagy hangsúlyt fektetett a szakmai stáb, míg Szalay Ferenc (alul) tortával lepte meg a nemzeti csapat tagjait (Fotó: Földi Imre)
A pihenőnapon a regenerációra is nagy hangsúlyt fektetett a szakmai stáb, míg Szalay Ferenc (alul) tortával lepte meg a nemzeti csapat tagjait (Fotó: Földi Imre)

„Lányok, túlságosan ne tiszteljük az ellenfelet, bátran játsszunk!” – adta ki az utasítást edzés közben Svitek. Ha már az ukránok szóba kerültek: nos, ők úgy döntöttek, hogy a délelőtti tréning elég volt nekik, a délutánit kihagyják, és ünnepelnek egyet. Ez persze nem a mieink lekezelése miatt volt, hanem mert több játékosnak is mostanában volt vagy lesz a születésnapja, amiről éppen vasárnap délután akartak megemlékezni.

Mi, magyarok meg már most azt ünnepelhetjük, hogy 2003 óta nem ért el ilyen jó eredményt a női válogatott – akkor a görögországi Európa-bajnokságon a 10. lett a Rátgéber László irányította együttes. Azóta a legjobb eredményünk csak a részvétel volt, most viszont a csehek legyőzésével már biztosan a 12-ben vagyunk.

De remélhetőleg lesz tovább is...

A KÖVETKEZŐ ELLENFÉL: UKRAJNA
A magyar válogatott utolsó csoportellenfele, Ukrajna a torna előtt az újságírók egyik legizgalmasabb témája volt. Az 1991 óta független állam 1995-ben robbant be az elitbe, amikor a brnói Európa-bajnokságot óriási meglepetésre megnyerte, miután a döntőben legyőzte az olaszokat. Egy év múlva újra történelmet írtak az ukránok, de másik földrészen: az 1996-os atlantai olimpián a negyedik helyen végeztek. Azóta viszont a csoda közelébe sem tudtak kerülni, a legjobb eredményüket éppen hazánkban jegyezték 1997-ben, ekkor 10. helyen zárták az Eb-t.

Volodimir Holopov szövetségi kapitány együttese viszont a 2017-es Eb selejtezőjének legnagyobb durranásaként veretlenül nyerte meg csoportját, általános döbbenetet váltva ki azzal is, hogy a címvédő szerbeket oda-vissza legyőzte.

A királyváradi rajt előtt azonban alábbhagyott a lelkesedés, ugyanis sérülés miatt Olga Dubrovina, Alekszandra Homencsuk, Viktorija Mircseva és Valerija Berezsniska is kimaradt a keretből, amely persze így is roppant erős, és a parkettába döngölte a nyitó napon a házigazda cseheket (59–47). A siker fő letéteményese „természetesen" Alina Jagupova volt, aki 21 pontot vállalt. Az elképesztő fizikai adottságokkal megáldott, férfiakat megszégyenítően képzett és atletikus bedobó a spanyolok ellen is sziporkázott (23 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz), de társaihoz hasonlóan elfáradt, így az együttes jókora zakót kapott (76–54) a második fordulóban.

„Majdnem három negyeden át versenyben voltunk a torna favoritjával, amely szétzilált minket a végére, elsősorban azért, mert ötvenhárom lepattanójából huszonhármat a mi gyűrűnknél szedett össze – mondta szombaton Holopov. – Továbbra is magabiztosak vagyunk, ez a vereség nem tört le minket, megyünk tovább a megkezdett úton.”

 

PIZZA VAGY BRYNDZA?
Az ukránok elleni utolsó csoportmeccset követően hétfőn több órán át kell majd várnunk arra, hogy megtudjuk, melyik válogatott lesz az ellenfelünk a nyolcba kerülésért. Ennek oka, hogy a B-csoportban a szlovák–olasz találkozót 20.30-tól rendezik, márpedig ezen dől el, melyik csapattal küzdhetünk meg a prágai folytatásért. A papírforma olasz sikert ígér, ez esetben a győztesek másodikak lesznek a csoportjukban, azaz a magyar csoport harmadikjával játszanak kedden. Ha a mieink nyernek az ukránok ellen, másodikak lesznek a csoportban, így olasz–ukrán és magyar–szlovák párharcot rendeznének, viszont ha kikapunk és az olaszok győznek, akkor magyar–olasz és ukrán–szlovák csata lesz kedden, még Királyváradon.

 

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSEHORSZÁG
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország22
138–1024
2. Magyarország211122–1323
3. Ukrajna211113–1233
4. Csehország2
2117–1332

 

Az A-CSOPORT 3. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
Június 19., 12.30: Magyarország–Ukrajna (Tv: M4 Sport)
Június 19., 18.00: Csehország–Spanyolország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Dubei Debóra(Uniqa Sopron),Fegyverneky Zsófia(Uniqa Sopron),Határ Bernadett(Uniqa Sopron),Licskai Zsófia(PEAC Pécs),Raksányi Krisztina(PEAC Pécs),Zele Dorina(PEAC Pécs),Simon Zsófia(CMB Cargo Uni Győr),Varga Zsófia(CMB Cargo Uni Győr),Medgyessy Dóra(VBW CEKK Cegléd),Nagy-Bujdosó Nóra(VBW CEKK Cegléd),Vandersloot Courtney(Yakin Dogu Üniversiti – Törökország),Krivacsevics Tijana(Gime Universiti – Törökország).
Szövetségi kapitány:
Stefan Svitek

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik