Hanga Ádám: A Barcelonánál elvárt dolog a siker

– Otthon tart még a rehabilitációja?
– Igen, nyolc hétig két mankóval közlekedem, ami nem könnyű, még a lakásunkban sem, az utcán pedig roppant kellemetlen, mert nem tudok semmit magammal vinni – válaszolta Hanga Ádám, a Barcelona 29 éves magyar válogatott hátvédje, akinek a múlt héten műtötték meg a bal térdét. – Mondtam is a feleségemnek viccesen, hogy kapott egy harmadik gyereket két hónapra…

– Hangulata alapján lelkileg jól viseli a történteket, vagy tévednénk?
– Máskor volt a mélypont, most már rendben vagyok. Öt éve is volt egy hasonló műtétem, azt is túléltem, ezen is túl leszek. Természetesen nem örültem, amikor az orvosok tájékoztattak a helyzetről, nem így terveztem a nyarat, szerettem volna aktívan pihenni. Ami jó a rosszban, hogy így sokat vagyok a családommal, és Budapestre is megyünk hamarosan.

– Milyen volt a beavatkozás?
– Szerencsére gyors és fájdalommentes. Artroszkópos műtét volt, szerdán operáltak, csütörtökön már mehettem haza. Mindössze pár nappal azután, hogy az elődöntőt elvesztettük a Baskonia ellen. Sajnos muszáj volt gyorsan dönteni.

– Volt más opció is?
– Igen, hogy nem operálnak, de akkor gyakorlatilag bármikor bedurranhat a térdem. A porc minősége sokat romlott, így azt mondták, ha nem egy-két szezont, hanem többet szeretnék még magas szinten kosárlabdázni, akkor minél előbb meg kell műteni. Emellett gyakran kellemetlen volt, hogy fájdalomcsillapítókkal játszottam, ennek véget akartam már vetni.

– A műtét mennyiben befolyásolja a következő idényét?
– Annyiban, hogy bár szeptemberben már minden bizonnyal teljes értékű munkát végezhetek, idő kell ahhoz, hogy újra teljesen megerősödjek és formába lendüljek. Várhatóan november elején leszek olyan állapotban, hogy éles és fontos meccsen is játszhassak.

– Ön hogyan látja pályafutása első barcelonai szezonját?
– Nem csalódtam, azt kaptam, amit vártam. Profi körülmények, nagy elvárás. Sajnos az eredmények szempontjából nem voltunk sikeresek, mert az euroligás szereplésünk kiábrándító lett. A kupagyőzelem javított az összképen, s noha a bajnoki címet céloztuk meg, nem lehetünk elégedetlenek azzal sem, hogy elődöntőben búcsúztunk egy reálisan nézve erős és összességében nálunk jobb Baskonia ellenében.

– Ha már a Baskonia… Ön éppen Vitoriából érkezett a Barcához. Mi a legnagyobb különbség a klubok között azon az alaptételen kívül, hogy előbbi egy erős élcsapat, utóbbi pedig a világ egyik legnagyobb szervezete?
– Bárhogyan is szerepeljen a Baskonia, nincs nyomás a játékosokon. A Barcelonánál elvárt dolog a siker, ha kudarc van, akkor megcsappan a nézőszám, elégedetlen a vezetőség. Amikor a Baskoniával megnyertünk egy rangadót vagy legyőztünk egy topcsapatot, mindenki napokig ünnepelt minket, de ha kikaptunk, akkor sem dőlt össze a világ – ellenben ha a Barcával vesztünk, akkor címlapon vagyunk, a kritikák össztüzében. Ha pedig győzünk, az természetes. Óriási a győzelmi kényszer a játékosokon, edzőkön, vezetőkön.

– Személy szerint hogy érezte magát a Barcelonánál?
– Az egész keretben minőségi játékosok vannak, s évről évre nagy a cserélődés, azaz minden szezon elején újra ki kell alakítani a csapaton belüli hierarchiát és a kohéziót. Az előbbi az edző dolga, az utóbbi a játékosoké. Nálunk nem indult jól a szezon, bukdácsoltunk az Euroligában, sok sérültünk volt, és Sito Alonso nem volt teljesen ura a helyzetnek, ami a csapaton belüli szerepek kialakulását illeti. Aztán jött az edzőváltás, Szvetiszlav Pesiccsel rögtön megnyertük a Spanyol Kupát, de aztán a bajnokságban már nem voltunk képesek bravúrt kiharcolni. A szezon végére már én is kivívtam a csapattársaim és a vezetők tiszteletét.

– Összességében elégedett első barcelonai idényével?
– Nem lehetek az, hiszen az mindenki számára óriási csalódás volt, hogy az Euroligában nem jutottunk a nyolcba. Majd a kupasiker után a bajnoki címet céloztuk meg, de erre úgy nem volt sanszunk, hogy Pau Ribas és Pierre Oriola is kidőlt. A következő idényben ismét aranyérmeket akarunk szerezni, ebben remélhetőleg a visszatérésem után nekem is lesz szerepem.