Férfi kosár: a Bundesliga egyik legjobbja a Falcóban

– Álmos a hangja, most ébredt?
– Igen, vagyis nemrégen. Fáradt vagyok, az elmúlt három napban sokat dolgoztam: edzettem, dobtam, súlyzóztam – válaszolta lapunknak a texasi Forth Worthben élő Kyan Anderson, az ősztől ismét a Bajnokok Ligájában szereplő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely új, 28 éves, 180 centis amerikai irányítója.

– Hogyan került képbe a 2019-es magyar bajnok?
– Amikor Németországban lefújták az idényt, megkérdezte az ügynököm, mit szeretnék, mert igen sokan keresnek. Azt feleltem, jó lenne olyan csapatnál folytatni, amellyel a bajnoki címért küzdhetünk, és amelyik nemzetközi kupában is indul. Ám ennél is fontosabb volt, hogy engem akarjanak, rám legyen szükségük, ne a második vagy harmadik opció legyek, akit azért keresnek meg, mert az első vagy második választottat nem sikerült szerződtetni. A tökéletes megoldást kerestem.

– Feltehetően a magyarnál nívósabb bajnokságból is keresték, hiszen ragyogó idénye volt a Göttingennél, tizenöt pontos átlaggal.
– Igen, ám amikor még Gasper Okorn vezetőedző is beszélt velem, hogy milyen szerepet szánna nekem, ha aláírok, tudtam, elfogadom az ajánlatukat.

– Tudott valamit a tárgyalásokat megelőzően a magyar bajnokságról, a Falcóról?
– Terry Allen, aki a Göttingennél csapattársam volt a csonka évadban, játszott korábban Körmenden, így beszámolt a körülményekről, a színvonalról, a csarnokokról, az országról és a szurkolókról. De nekem ezek mellékesek: hűséges vagyok, ha elköteleződöm, onnantól kezdve csak arra figyelek, ami a munkával jár.

– Nem riasztotta el, amit hallott? Azért az NB I mégsem a Bundesliga.
– Miért, kellett volna? Nézze, játszottam Koszovóban, igaz, csak egy fél idényt. Nálam az az időszak meghozta az átalakulást, sokat tanultam abból a hat hónapból, mert ott aztán tényleg rengeteg szokatlan körülménnyel szembesültem, de nem feltétlenül rossz értelemben. Minden mögött ott van egy nagyobb valami, ez is ilyen volt.

– Göttingenben elképesztően sikeres idénye volt. Mitől lett a bajnokság tizenegyedik legjobb dobója és a csapat kulcsembere?
– Ritmust fogtam, pedig rosszul indult az idényem. Sok sérülés után érkeztem, nem volt időm a teljes rehabilitációra, de a klub azonnal a legjobbat várta el tőlem. Így aztán néhány meccs után leültünk az edzővel, megbeszéltük, mi a helyzet, és rögtön egy platformra kerültünk. Jobb lett a hozzáállásom a játékhoz, mert tisztáztuk, mit akar tőlem. Ezután nagyszerű ritmusba kerültem, ilyenkor nehéz engem megállítani. Nem számított, ki az ellenfél, úgy álltam oda, legyőzöm.

– Volt harminckilenc és harmincpontos meccse is. Miként tekint magára, irányítóként vagy góldobó hátvédként?
– Egyértelműen irányító vagyok, de ha a helyzet azt kívánja, góldobó.

– Miben érzi szükségét a javulásnak?
– Az életvitelemen kell javítani, az egészségemre jobban vigyázni. Ebben benne van, mit eszem – nehezen mondok nemet a steakre... –, többet kell nyújtani, főleg azért, mert egyre idősebb leszek. Fiatalon nem foglalkozol ilyenekkel, de már muszáj.

– Mik az egyéni céljai?
– Amikor elkezdtem játszani, az NBA-re voltam rákattanva, ahogyan milliók Amerikában. Az egyetemi évek alatt és után is úgy éreztem, ott a helyem. Aztán nem sikerült bekerülnöm, és szinte minden este ezen kattogott az agyam, megevett, szétfeszített belülről a gondolat, miért nem sikerült. Ez ráment a játékomra is, mert nem tudtam kontrollálni a gondolataimat. Tudtam, ezt el kell engednem, végül így is lett, és azóta újra élvezem a játékot. Szeretném a legtöbbet kihozni a lehetőségeimből. Ha ez most a lehető legjobb BL-szereplés a Falcóval, akkor azt. Ha később az Euroliga egy sztárcsapattal, akkor azt.

– Egyedül érkezik augusztusban az alapozásra?
– Igen, noha a barátnőmmel, aki Los Angelesben él, már beszélgettünk arról, később esetleg csatlakozik hozzám. De nem tudjuk, miként alakul a koronavírus-járvány, azon is múlik.

– A texasi keresztény egyetemre járt. Milyen élményeket szerzett?
– A kosárlabdázás része elképesztően jó volt, bekerültünk a Big12-be, ami csúcs az iskolának és nekünk is. Az ESPN szinte minden meccsünket élőben közvetítette, nagyon élveztem. Én a saját városomban jártam a suliba, tíz percre volt az iskola az otthonomtól, így nagyszerű volt, hogy a család láthatott játszani. A tanulás kemény, mivel magániskola, mindenből a nehezebb részt kaptuk. Egyébként szociális munka szakon végeztem, de csak az első évben voltam kollégista, a többi három évben otthonról jártam iskolába.